Öt éve dribliznek az erdélyi magyar gyerekek

Ötéves születésnapját ünnepli a Dribli Erdélyi Gyerekfociklub, ugyanis öt évvel ezelőtt, 2011. november 3-án tartotta első edzését az Apáczai Csere János Gimnázium tornatermében.

Kiss Előd-Gergely

2016. november 02., 17:342016. november 02., 17:34

A következő öt évben pedig az a céljuk, hogy igazi „nagy csapattá\" váljon a Dribli – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Könczei Soma, a gyerekfociklub alapítója. Elmondta: a legelső edzésen még csak öt gyerek vett részt, azóta több mint négyszáz „focistapalánta\" fordult meg az anyanyelvű képzést kínáló klubnál; jelenleg közel 200 gyerek sajátítja el a labdarúgás alapjait Kolozsváron. A kincses városon kívül Kalotaszentkirályon, Bánffyhunyadon és immár egy éve Besztercén is működik a focisuli, ugyanis fontosnak tartják, hogy a szórványközösségekben élő erdélyi magyar gyerekeknek is lehetőségük nyíljon anyanyelvű irányítás alatt megismerkedni a világ legnépszerűbb sportágával.

Kifejtette: kezdettől fontosnak tartják, hogy a lányok is sportoljanak. A labdarúgásról a társadalomban élő sztereotípiák miatt ugyanis évekig alig jelentkeztek kislányok edzésre. „Ma már azonban nem kis büszkeséggel mondhatjuk, hogy szinte minden csoportunkban van legalább egy lány, van, ahol többen is együtt fociznak a fiúkkal\" – magyarázta Könczei Soma. Hangsúlyozta: a labdarúgás kiválóan alkalmas sportág a mozgáskoordináció fejlesztésére, hiszen focizás közben az ügyetlenebbik végtagunkat használjuk, ráadásul ez a sportág nem csupán szórakoztat, hanem mind a két agyféltekét megmozgatja.

„Az elmúlt években egyre több pedagógustól kaptunk egyértelmű visszajelzéseket, hogy rengeteget javult egy-egy driblis gyerek tanulmányi eredménye\" – emelte ki Könczei Soma a sportnak a gyerekek fejlődésében játszott szerepét. A szakember ugyanakkor elmondta: az évente megrendezett Családi Napok rendre több száz fős tömeget mozgat meg, míg az eddigi hét Kolozsvári Magyar Gyerekfocikupán több mint 600 gyerek vett részt. „Sok olyan gyerek is látogatja edzéseinket, akik magyar–román vegyes családokban élnek, de a Dribliben magyar barátokra találnak, ami sokkal inkább a magyar közösséghez köti őket\" – fűzte hozzá a klub alapítója.

Időközben nem csak a csapat tömegbázisa nőtt meg, hanem a Dribli FC névre hallgató versenycsoport is szép eredményekkel büszkélkedhet. Jelenleg három korosztályban foglalkoznak kiemelten a legtehetségesebb gyerekekkel, a legidősebbek (a 2004–2005-ös születésű generáció) már harmadik éve játszanak a román bajnokságban. Számos tornagyőzelemet arattak, sőt idén a Ferencvárost is legyőzték Kolozsváron a Dribli Majális keretében megrendezett barátságos tornán. A gyerekfociklub alapítója ugyanakkor a jövőbeli tervekre is kitért. Elmondta: a fejlődés útján a következő lépés az volna, ha saját pályája lenne a klubnak, hiszen jelenleg bérlik az edzések helyszínéül szolgáló játéktereket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. március 21., péntek

A világ legjobb sportfotósai közé jutott egy kolozsvári magyar diák

A világ legjobb sportfotósainak listájára került fel a 18 éves kolozsvári Horváth Tamás, akinek alkotását a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) versenyén a legjobbak közé választotta a sportmédia nemzetközi szakértőiből álló zsűri.

A világ legjobb sportfotósai közé jutott egy kolozsvári magyar diák
2025. március 20., csütörtök

Török gyerek bevágta: nehéz helyzetben a magyarok az NL-osztályozó visszavágója előtt

Magyarország labdarúgó-válogatottja csütörtökön este 3-1-es vereséget szenvedett Törökország vendégeként a Nemzetek Ligája osztályozójának első mérkőzésén, így kétgólos hátrányból várja a budapesti visszavágót.

Török gyerek bevágta: nehéz helyzetben a magyarok az NL-osztályozó visszavágója előtt
2025. március 20., csütörtök

Vízilabda: jól foghat a román bajnoki címért küzdő Nagyváradnak a Ferencváros ellen mutatott küzdeni tudás

Elismerően nyilatkozott a Ferencváros vízilabdacsapatának vezetőedzője és több játékosa is a Nagyváradi VSK küzdeni tudásáról a Bajnokok Ligájában lejátszott csoportmérkőzést követően.

Vízilabda: jól foghat a román bajnoki címért küzdő Nagyváradnak a Ferencváros ellen mutatott küzdeni tudás
2025. március 20., csütörtök

Eldőlt: a 2028-as Los Angeles-i olimpián is lesz ökölvívás

A 2028-as Los Angeles-i játékokon is az olimpiai program része lesz az ökölvívás. Erről a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) döntött a görögországi Costa Navarinóban zajló 144. kongresszusán.

Eldőlt: a 2028-as Los Angeles-i olimpián is lesz ökölvívás
2025. március 20., csütörtök

Kokaint fogyasztott a Brassói Corona egyik játékosa, pozitív lett a drogtesztje

Kokaint találtak az év elején az akkor még a Brassói Corona jégkorongcsapatában játszó Szabó Pál Krisztián szervezetében.

Kokaint fogyasztott a Brassói Corona egyik játékosa, pozitív lett a drogtesztje
2025. március 19., szerda

Zöld-fehér henger a nagyváradi vízilabdaünnepen

Tizenegy gólos győzelmet aratott az FTC-Telekom Waterpolo vízilabdacsapata a Nagyváradi VSK ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportmérkőzésén.

Zöld-fehér henger a nagyváradi vízilabdaünnepen
2025. március 19., szerda

A magyar–török párharcról kérdezték Marco Rossit, aki azt is elárulta, vállalná-e más válogatott irányítását

A magyar válogatottól való távozásom után nem leszek többé szövetségi kapitány – jelentette ki Marco Rossi a Fanatik című török lapnak adott exkluzív interjúban, amelyet közölt a Nemzeti Sport online is.

A magyar–török párharcról kérdezték Marco Rossit, aki azt is elárulta, vállalná-e más válogatott irányítását
2025. március 19., szerda

Románia Sportlegendája: „nem nevezném magam Bölöninek, ha elfelejtenék megemlíteni egy régiót”

Magyarország után Románia is elismerte Bölöni Lászlót: az erdélyi magyar labdarúgóedző, egykori BEK-győztes román válogatott futballista Sportlegenda különdíjban részesült a Román Sportgálán.

Románia Sportlegendája: „nem nevezném magam Bölöninek, ha elfelejtenék megemlíteni egy régiót”
2025. március 17., hétfő

Magyar kölyökcsapatokat verbuvál az UTA

Egyelőre három csoportban kezdődtek meg a kimondottan magyar anyanyelvű gyerekek számára az edzések az UTÁ-nál. Az aradi élvonalbeli labdarúgóklub vezetősége növelni szeretné a magyar kölyökcsapatok számát, ezért további jelentkezőket vár.

Magyar kölyökcsapatokat verbuvál az UTA
Magyar kölyökcsapatokat verbuvál az UTA
2025. március 17., hétfő

Magyar kölyökcsapatokat verbuvál az UTA

2025. március 17., hétfő

A román bajnokság első 12 csapata erősebb, mint a magyaré – mondja a Sepsi OSK korábbi magyar válogatott labdarúgója

A román labdarúgó-bajnokság első tizenkét csapata erősebb, mint a magyaré – jelentette ki Sigér Dávid, a Sepsi OSK korábbi magyar válogatott játékosa.

A román bajnokság első 12 csapata erősebb, mint a magyaré – mondja a Sepsi OSK korábbi magyar válogatott labdarúgója