Összecsapnak a szomszédok

Osztályozó a C osztályos részvételért A negyvenkét megye bajnoka szombaton 17.30-tól osztályozómérkőzéseken dönti el, mely csapatok szerepelhetnek a jövő idényben a C osztályban.

Gazda Árpád

2006. június 16., 00:002006. június 16., 00:00

Labdarúgás
A párosításokat földrajzi kritériumok szerint állapították meg, az összecsapásokat szomszédos megyék képviselői vívják semleges, a Román Labdarúgó-szövetség által kijelölt pályákon. Döntetlen esetén kétszer tizenöt perces hoszszabbítás következik, ha ezek után sem hirdethető győztes, a feljutó kilétéről büntetőrúgások határoznak.
A 2006/2007-es szezonban a harmadosztály az idei kilenchez képest hatcsoportos lesz, tizennégy helyett egyenként tizennyolc csapattal, melyeket az osztályozók után földrajzi kritériumok szerint sorol be a szövetség. A huszonegy D osztályból érkező győztes a tizenkilenc második vonalból kiesett csapattal együtt csatlakozik a harmadosztályban maradt együttesekhez. Jövőre a csoportgyőztesek egyenes ágon jutnak fel a másodosztályba, míg a második helyezettek közül ketten osztályozótornán harcolhatják ki a feljebblépést. A C osztálytól az idei negyvenkilenchez képest csak huszonegy gárda búcsúzik: a 16., 17., 18. helyen végzett csapatok, és 15. együttesek közül a három legrosszabb.


Az erdélyi csapatok műsora (zárójelben a helyszín). Bihar megye–Arad megye: Váradalpári Tricolorul D’amore–Mácsai Voinþa (Temesvár). Szatmár megye–Máramaros megye: Turci Minerul–Máramarosszigeti Marmaþia II (Zilah). Maros megye–Hargita megye: Mezőméhesi Avântul–Székelyudvarhelyi Roseal (Brassó). Kovászna megye–Bákó megye: Zágoni Mikes SE–Zemeºi FC Petrom (Focºani). Kolozs megye–Szilágy megye: Kolozsvári FC Universitatea 1919–Zilahi FC (Nagyvárad). Temes megye–Krassó-Szörény megye: Bródpusztai Timiºul–Boksánbányai Minerul (Déva). Hunyad megye–Fehér megye: Szászvárosi AS Dacia–Kudzsiri FC (Nagyszeben). Brassó megye–Argeº megye: Tatrangi Unirea–Costeºti-i Unirea (Tîrgoviºte). Beszterce-Naszód megye–Suceava megye: Naszódi Progresul AS–Fãlticeni-i Juventus (Borszék). Szeben megye–Vâlcea megye: Nagyszebeni CS Athletic–Râmnicu Vîlcea-i Cozia FC (Tîrgu Jiu).
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában