2012. június 29., 08:512012. június 29., 08:51
A szakvezető szerződése 2016-ig szólt, de a holland szövetség szerda késő esti közlése szerint azonnali hatálylyal megszűnt. „Hálásak vagyunk Van Marwijknak, akivel kivételesen szerepelt a válogatott a 2010-es vb-n. Természetesen szomorú, hogy elválnak útjaink, de realistának kell lennünk” – mondta Bert van Oosteven, a holland szövetség igazgatója. A korábban a Feyenoordnál és a Borussia Dortmundnál is dolgozó Van Marwijk 2008-ban került a válogatotthoz, és a 2010-es dél-afrikai vb-n egészen a döntőig meneteltek. Az Eb előtt is a favoritok közé sorolták Hollandiát, ám dicstelenül búcsúztak: a dánoktól, a portugáloktól és a németektől is kikaptak a csoportkörben. Van Marwijk összesen 52 meccsen irányította az Oranjét, 34 győzelem mellett 10 döntetlen és 8 vereség a mérlege.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.