Bukaresti CSM–Larvik mérkőzéssel kezdődik pénteken 19.30-kor a női kézilabda-Bajnokok Ligája középdöntője, ahol a címvédő román bajnoknak a második csoport sereghajtójakét kell megkezdenie a felzárkózást.
2017. január 26., 17:332017. január 26., 17:33
A házigazdák találkozó előtti optimizmusához hozzájárul az is, hogy a téli szünetben erősítettek keretükön, és leigazolták a Viborgtól a dán válogatott jobbszélsőt, a 25 éves Simone Böhmét, aki a Zilah elleni bajnoki meccsen három góllal debütált a csapatban. „A Larvik ellen nehéz meccs vár ránk, minden egyes labdának jelentősége lesz, de miért ne lennénk bizakodóak? Hazai pályán játszunk, és minden esélyünk megvan a győzelemre\" – szögezte le Aurel Roșca vezetőedző.
A Larvik egyébként a Midtjyllandhoz hasonlóan négy pontot hozott magával ebbe a hatosba, többet csak az egyaránt hat pontnál tartó, listavezető Győri ETO és a szezon egyik meglepetése, a Krim Mercator tudhat magáénak. Utóbbi két együttes szombaton (17.30) épp egymás ellen kezd. A magyar házigazdákat edző Ambros Martín a klub hivatalos honlapján elmondta: „fel kell vennünk a Bajnokok Ligája ritmusát, és ráadásul nehéz ellenfél ellen kezdünk. Ez egy nehéz összecsapás lesz, nem szabad kiindulni abból, hogy kik játszanak az ellenfélnél, tisztelni kell őket, hiszen remek eredményeik vannak eddig.\" A román női válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó spanyol szakember emlékeztetett, hogy a szlovén alakulat a csoportkörben nem szenvedett vereséget hazai pályán, és két alkalommal is legyőzték a Larvikot. A Bukaresti CSM-hez hasonlóan két ponttal álló Team Esbjerg a Midtjylland vendégeként kezd vasárnap.
Az első csoportban öt ponttal, harmadik helyen álló Ferencváros szombaton 19.30-kor a közvetlenül mögötte, négy ponttal álló Metz othonában kezd, míg másnap Thüringer–Asztrahanocska és Buducsnoszt–Vardar Szkopje rangadóval folyatódik a BL.
Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
szóljon hozzá!