Önkényes szabályértelmezésre panaszkodnak a Bölények Ligájában

Felkavarta az állóvizet a hazai élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokságban a resicabányai csapat visszalépése, mert a sportági szövetség (FRH) újfent pontatlan szabályzatának újraértelmezése több együttest is hátrányosan érint.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

Zátyi Tibor

2017. február 09., 12:202017. február 09., 12:20

Mint beszámoltunk róla, a HC Adrian Petrea klubvezetése a súlyos pénzügyi problémái miatt a hétvégén már nem tudta vállalni a Călărași elleni, idegenbeli mérkőzését, és bejelentette, hogy visszalép a pontvadászattól. Hétfő kora délután az FRH hivatalos honlapján még 10-0-ás eredménnyel írták a moldvai házigazdák javára a 17. fordulóból elmaradt összecsapást, ám estére már a resicaiak összes eddigi eredményét törölték.

Az FRH igazgatótanácsa által a 2016–2017-es szezonra elfogadott versenykiírás 32-es cikkelye szerint a bajnokságból kizárt, visszalépett vagy időközben megszűnt csapat eredményeit akkor törlik, ha a folyó bajnokságban 50+1 százaléknál kevesebb mérkőzésen lépett pályára, ellenkező esetben a hátralévő összecsapásain hiányzóként tekintenek rá, így rendre 10-0-ra veszít. A szabályzat azonban azt nem pontosítja, hogy az említett 50+1 százalékos határ csak az alapszakaszra vagy az alapszakaszra és a rájátszásra is érvényes. Amennyiben utóbbi módon értelmezik a szabályt, akkor a tizenhat találkozón pályára lépett Resicabánya nem játszotta le a szezon több mint felét, mert a 26 mérkőzéses alapszakasz a felsőházi rájátszással együtt minimum 32 találkozót, míg az alsóházi rájátszással együtt 36 meccset jelent.

Háborgó csapatok

Mivel a sportági szövetség szerdai közleménye szerint ezt az értelmezést alkalmazta, több csapat is előnybe került a Bölények Ligájában, hiszen korábban a Bukaresti Dinamo, a Temesvári Poli, a Călărași és a Suceava is pontokat veszített az Adrian Petreával szemben. A ProSportnak nyilatkozó szakosztályvezetők és edzők ezt igazságtalannak tartják, és fellebbezést helyeztek kilátásba. „Nem normális, hogy azok a csapatok, anelyek kikaptak a Resicabányától, most gyakorlatilag a pályán kívül nyerjenek. Ahogy mindig, most is a Dinamónak kedveznek ezzel” – állapította meg Bogdan Vasiliu, a Bukaresti CSM szakosztályvezetője.

Az FRH döntése ugyanis valóban a címvédő és listavezető Dinamónak kedvez leginkább, hiszen az újraszámított táblázatban egyről hatra nőtt az előnye a második helyezett Dél-Dobrudzsával szemben, miközben a tőle eddig hat ponttal elmaradt Székelyudvarhelyi KC most tizenegy pontos hátrányban találta magát. A hargitai együttes ugyanis mindkét meccsén legyőzte a resicaiakat, de annak eltörlésével most még a dobogóról is lecsúszott – a 18. fordulóban rendezett kedd esti meccsén Szatmárnémeti ellen 26-23-ra győztes Torda öt ponttal áll előtte a harmadik helyen.

„A szövetségnél önkényesen hoztak egy döntést, ami minden csapatot érint a bajnokságban. Rájuk vall, hogy mindezt tisztelet nélkül csinálják. Eddig nem közöltek semmit a klubokkal, hogy melyik szerv mikor hozta meg ezt a döntést. Minket nagyon előnytelenül érint: erkölcsi és anyagi kár ért minket, hiszen már lejátszottuk a két meccsünket a Resicabányával” – nyilatkozta lapunknak Ladányi Kinga. Az SZKC gazdasági igazgatójától megtudtuk, hogy az első fordulóban rendezett resicabányai mérkőzés megközelítőleg tízezer lejükbe került, és hiába nyert a csapat, nem maradt nyoma a táblázatban.

Ismétlődő probléma

A FRH pontatlan szabályzata nem először okoz felfordulást a bajnokságban. Emlékezetes, hogy amikor tavaly befejeződött a szezon, három csapat is holtversenyben zárt az alsóházi rájátszás összetettjében, és mivel csak utólag pontosították, hogy a rangsorolásba az alapszakaszban lejátszott egymás elleni eredmények is beszámítanak, a Vaslui-t már vakációzásból hívták vissza, hogy a Nagybányai Minaur helyett osztályozót játsszon az élvonalban való bennmaradásért.
Az idei pontvadászat 18. fordulója egyébként lapzártánk után Fogaras–Dinamo találkozóval folytatódott, míg hétvégén SZKC–Dél-Dobrudzsa és Bukaresti CSM–Steaua rangadók következnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában