A Marosvásárhelyi ASA labdarúgócsapata a hajrában kapott ki 2-1-re a Bukaresti Steauától a Nemzeti Arénában a Liga 1 felsőházi rájátszásának 5. fordulójában.
2016. április 04., 14:182016. április 04., 14:18
A mérkőzést megelőzően joggal bízott a jó eredmény elérésében az ASA, hiszen öt mérkőzés óta veretlen volt a címvédővel szemben, és az előző két találkozón tavaly 1-0-ra nyert, illetve 1-1-es döntetlent ért el a Steaua ellen az ország legnagyobb stadionjában.
Három, eltiltásából visszatért játékossal (Constantin, Voiculeț, Gorobsov) lépett pályára a vásárhelyi együttes, hiányzott viszont a Viitorul ellen piros lapot kapott Jazvics, valamint Pîrvulescu. Utóbbi azért nem játszhatott, mivel szerződése a Steauához köti, és az ASA-nál csak kölcsönben szerepel, a fővárosi klub pedig nem engedélyezte játékát.
Jobban kezdte a mérkőzést a Steaua, és az elejétől nyomás alá helyezte Stăncioiu kapuját. Az ASA a védekezésre összpontosított, így ritkán jutott el a hazaiak tizenhatosáig. A félidő közepén felerősödtek a fővárosiak támadásai, de a helyzeteik kimaradtak. Szünet előtt öt perccel a kiváló formában levő Stanciu a védelem mögé belőtt mesteri labdájával kiugratta Adrian Popát, aki vezetést szerzett a Steauának.
A második játékrészben továbbra is a bukarestiek irányítottak, de a vásárhelyiek többet kezdeményeztek, és Țucudean nagy lehetősége után a 62. percben Costa kiharcolt tizenegyeséből a Steaua korábbi játékosa, Brandan kiegyenlített. Ezután a győztes gól megszerzéséért hajtottak a hazaiak, az ASA pedig ellentámadásokkal próbálkozott. Tíz perccel a vége előtt Stanciu lövésébe Gonzalez rosszul ért bele, és a labda a kapufa segítségével a hálóban kötött ki, ez a találat pedig eldöntötte a mérkőzést.
Két döntetlen mellett harmadik vereségét szenvedte el az ASA a play-off első öt fordulójában, ezzel tovább csökkent az esélye, hogy a bajnokság végéig utolérje az ötödik FC Viitorult, és elmozduljon a hatodik helyről. A következő, 6. fordulóban az ASA április 11-én, hétfőn 20.30-tól ismét idegenben játszik, a Pandurii vendége lesz.
Liga 1, rájátszás, felsőház, 5. forduló:
Bukaresti Steaua–Marosvásárhelyi ASA 2-1
Hétfő: FC Viitorul–Bukaresti Dinamo (Digi Sport 1, Dolce Sport 1, Look TV, 20.30)
Kedd: Astra Giurgiu–Tîrgu Jiu-i Pandurii (Digi Sport 1, Dolce Sport 1, Look Plus, 18.30)
A felsőház állása:
1. Steaua 5 4 1 0 9–3 35
2. Astra 4 3 0 1 7–3 35
3. Pandurii 4 1 2 1 4–3 29
4. Dinamo 4 0 3 1 3–6 27
5. Viitorul 4 0 2 2 3–7 25
6. ASA 5 0 2 3 2–6 21
Alsóház:
Petrolul Ploieşti–FC Voluntari 1-2
Kolozsvári CFR–Concordia Chiajna 2-0
Iași-i CSMS–CS U Craiova 3-0
Hétfő: FC Botoşani–Temesvári Poli (Digi Sport 1, Dolce Sport 1, Look Plus, 18.00)
Az alsóház állása:
7. Iași 5 2 1 2 6–5 26
8. Craiova 5 3 0 2 6–5 25
9. CFR 5 2 2 1 6–3 22
10. Voluntari 5 3 1 1 5–5 22
11. Chiajna 5 2 2 1 5–3 17
12. Botoşani 4 1 1 2 3–6 17
13. Temesvár 4 0 2 2 2–4 15
14. Petrolul 5 1 1 3 3–5 8
Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
szóljon hozzá!