Andre Silva gólja végképp szertefoszlatta a továbbjutási reményeket
Fotó: MTI
A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap hazai pályán 1-0-ra kikapott az Európa-bajnok portugál csapattól a 2018-as világbajnokság európai selejtezősorozatában, ezzel eldőlt, hogy nem lesz ott az oroszországi tornán.
2017. szeptember 04., 00:122017. szeptember 04., 00:12
2017. szeptember 04., 13:152017. szeptember 04., 13:15
A vendégek az első perctől kezdve fölényben futballoztak a Groupama Arénában, ráadásul a 30. percben emberelőnybe is kerültek, mivel Priskin Tamás piros lapot kapott a Pepével szemben elkövetett könyöklésért. A portugálok rögtön a szünet után, a 48. percben André Silva közeli fejesével vezetést szereztek, az AC Milan támadójának találata pedig eldöntötte a találkozót.
A két gárda 13. alkalommal találkozott egymással, de a magyarok még egyszer sem győztek, a mostani volt a kilencedik portugál siker.
Bernd Storck szövetségi kapitány csapata, amely mivel nem nyert, már nem érhet oda a pótselejtezőt érő második helyre sem a csoportjában, a kvalifikációs sorozatot október 7-én Svájcban folytatja, majd három nappal később otthon a Feröer-szigetek ellen zárja.
Európai vb-selejtező, B csoport, 8. forduló:
Magyarország-Portugália 0-1 (0-0)
---------------------------------
Groupama Aréna, 22 ezer néző, v.: Danny Makkelie (holland)
gólszerző: André Silva (48.)
piros lap: Priskin (30.)
sárga lap: Pátkai (20.), Elek (45+3.), Dzsudzsák (82.), Fiola (89.), illetve Ronaldo (89.)
Magyarország:
-------------
Gulácsi Péter - Fiola Attila, Guzmics Richárd, Kádár Tamás, Korhut Mihály - Lovrencsics Gergő (Varga Roland, 78.), Elek Ákos (Pintér Ádám, 67.), Pátkai Máté, Dzsudzsák Balázs - Priskin Tamás, Eppel Márton (Böde Dániel, 61.)
Portugália:
-----------
Rui Patrício - Cédric Soares, Pepe, Bruno Alves, Fábio Coentrao (Eliseu, 28.) - Gelson Martins (Bernardo Silva, 63.), Joao Moutinho, Danilo, Joao Mário - André Silva (Ricardo Quaresma, 86.), Cristiano Ronaldo
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
szóljon hozzá!