2010. szeptember 10., 11:002010. szeptember 10., 11:00
A hátvéd Mészárost 2011 végéig, a kapus Polekszicset pedig 2012. június 30-áig tiltotta el június 24-én az UEFA fegyelmi bizottsága, miután a testület szerint nem tettek eleget a jelentési kötelezettségüknek, amikor megpróbálták őket megvesztegetni. A montenegrói Polekszics arra hivatkozott fellebbezésében, hogy a kísérletet elhárította, továbbá bizonyítottan nem történt semmiféle fogadási csalás. Mészáros azt kívánta igazolni a feljebbviteli eljárásban, hogy egyáltalán nem került kapcsolatba mérkőzést befolyásolni szándékozó személyekkel.
A hajdúsági csapat honlapján jelzi, hogy a fellebbviteli bizottság a szerdai tárgyaláson tanúként meghallgatta az együttes három játékosát, Dombi Tibort, Kiss Zoltánt és Djordje Panticsot is. „Ezt követően született meg a sajnálatos döntés, amelyet egyetlen tanú vallomására alapozva hozott meg a fegyelmi bizottság” – áll a klub közleményében, amelyben az is szerepel, hogy a két játékos és ügyvédeik döntik el, a lausanne-i székhelyű Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordulnak-e, vagy sem.
A DVSC azt is kiemeli, hogy nem maga a klub, hanem a futballisták adtak be fellebbezést, mivel az egyesület nem érintett az ügyben. A UEFA szerint a játékosok a Fiorentina elleni 2009. október 20-i, Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés előtt nem tettek eleget bejelentési kötelezettségüknek. A Puskás Ferenc-stadionban rendezett találkozót 4-3-ra nyerte meg az olasz csapat.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.