Archív felvétel
Fotó: UEFA
A Németországban zajló labdarúgó-Európa-bajnokság nyolcaddöntője után a negyeddöntőben sem kapott mérkőzést Kovács István nagykárolyi játékvezető. A román sportsajtó szerint viszont reményre adhat okot, hogy nem küldték haza.
2024. július 05., 13:422024. július 05., 13:42
Kovács István eddig két mérkőzést vezetett az Eb-n, előbb a Szlovénia–Szerbia- (1–1), majd a Csehország–Törökország-találkozót (1–2), mindkettőt a csoportkörben.
A Digisport.ro portál ugyanakkor kiemeli, hogy mivel a román keretet, amelyben Vasile Marinescu és Ovidiu Artene is szerepel, nem küldték haza, – legalábbis elméletben – van esély arra, hogy a következő mérkőzések vaalmelyikére delegálják őket.
Kovács István nagykárolyi bíró fogja vezetni a Szlovénia és Szerbia közötti találkozót a Németországban zajló Európa-bajnokság csoportkörének csütörtöki játéknapján.
A jelenleg legjobban jegyzett romániai játékvezető, a nagykárolyi Kovács István magyarázta el a román labdarúgóválogatott tagjainak és a technikai stábnak a játékszabályok legújabb változásait.
„Legmagasabb szintű riadót fújtak” az Európai Labdarúgó-szövetségnél, miután kiderült, hogy magyar–román–ukrán–koszovói csoport is összejöhet a Nemzetek Ligája következő kiírásában – írja a Prosport.
A Budapest Jégkorong Akadémia HC–Csíkszeredai Sportklub és a Gyergyói HK–Brassói Corona párharccal kedden megkezdődik az Erste Liga elődöntője, melyben az ütközetek az egyik csapat negyedik sikeréig tartanak.
Budapesten is vereséget szenvedett a magyar labdarúgó-válogatott a török csapattól a Nemzetek Ligája osztályozójának visszavágóján.
Marco Rossi szövetségi kapitány szombaton azt mondta, fontos lesz, hogy megtalálja a magyar labdarúgó-válogatott az egyensúlyt támadás és védekezés között.
A világ legjobb sportfotósainak listájára került fel a 18 éves kolozsvári Horváth Tamás, akinek alkotását a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) versenyén a legjobbak közé választotta a sportmédia nemzetközi szakértőiből álló zsűri.
Magyarország labdarúgó-válogatottja csütörtökön este 3-1-es vereséget szenvedett Törökország vendégeként a Nemzetek Ligája osztályozójának első mérkőzésén, így kétgólos hátrányból várja a budapesti visszavágót.
Elismerően nyilatkozott a Ferencváros vízilabdacsapatának vezetőedzője és több játékosa is a Nagyváradi VSK küzdeni tudásáról a Bajnokok Ligájában lejátszott csoportmérkőzést követően.
A 2028-as Los Angeles-i játékokon is az olimpiai program része lesz az ökölvívás. Erről a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) döntött a görögországi Costa Navarinóban zajló 144. kongresszusán.
Kokaint találtak az év elején az akkor még a Brassói Corona jégkorongcsapatában játszó Szabó Pál Krisztián szervezetében.
Tizenegy gólos győzelmet aratott az FTC-Telekom Waterpolo vízilabdacsapata a Nagyváradi VSK ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportmérkőzésén.
szóljon hozzá!