Négy nap után elbúcsúztak a svájci Eb-től a magyarok

Gazda Árpád

2006. január 30., 00:002006. január 30., 00:00

Kézilabda
Gyakorlatilag két nap alatt véget ért a magyar férfiválogatott számára a svájci Európa-bajnokság, Skaliczky László együttese ugyanis már a csoportkör második fordulója után elvesztette továbbjutási esélyeit. Előbb a legutóbbi két kontinensbajnokságon egyaránt bronzérmes Dánia, majd Szerbia-Montenegró csapata győzte le Magyarországot, amely elsősorban kapus és átlövőteljesítményben nyújtott gyenge teljesítményt. Ugyanakkor mindkét ellenfélnél akadt egy-egy klasszis hálóőr (Kasper Hvidt, illetve a magyar játékosokat jól ismerő ex-veszprémi Sterbik Árpád), így a magyarok csak a mérkőzések elején tudtak rövid ideig vezetni. Vasárnap viszont szépre sikerült a búcsú: Izlandot már sikerült legyőzni.
A többi csoportban érvényesült a papírforma, az I. középdöntőcsoportba az A csoportból Szlovénia (4 pont), Lengyelország (2) és Ukrajna (0), a B-ből pedig Spanyolország (3), Franciaország (2) és Németország (1) került be. A másik ágon a magyarok három ellenfele mellé az orosz és horvát válogatott került, a harmadik továbbjutó a lapzárta után véget ért Norvégia–Portugália mérkőzésen derült ki.


A csoport: Lengyelország–Ukrajna 33-24, Szlovénia–Svájc 29-25, Svájc–Lengyelország 31-31, Szlovénia–Ukrajna
33-31, Szlovénia–Lengyelország 33-29, Ukrajna–Svájc 37-30. B csoport: Németország–Spanyolország 31-31, Franciaország–Szlovákia 35-21, Németország–Szlovákia 31-26, Spanyolország–Franciaország 29-26, Franciaország–Németország 27-25, Spanyolország–Szlovákia 34-25. C csoport: Izland–Szerbia-Montenegró 36-31, Dánia–Magyarország 29-25, Szerbia-Montenegró–Magyarország 29-24, Izland–Dánia 28-28, Magyarország–Izland 35-31. D csoport: Horvátország–Portugália 24-21, Oroszország–Norvégia 24-21, Oroszország–Portugália 35-32, Horvátország–Norvégia 32-28, Oroszország–Horvátország 30-29.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 19., szombat

Így ünnepelt a 80 éves Öreg Hölgy (fotó + videó)

Nyolcvanéves a Partium, Erdély, Románia egyik legszeretettebb és legsikeresebb futballcsapata, az Aradi UTA, azaz az Öreg Hölgy, amely – „stílusosan” – futballmeccsel ünnepelt pénteken este.

Így ünnepelt a 80 éves Öreg Hölgy (fotó + videó)
2025. április 18., péntek

Ismerte Feri bárót, és ott volt az Aradi UTA alapításánál

Pénteken ünnepli alapításának 80. évfordulóját Arad labdarúgócsapata, az UTA, és idén lesz 115 éve, hogy megszületett a klub egykori tulajdonosa, báró Neuman Ferenc. Piros Dénes nyugalmazott kémiatanár személyesen ismerte Feri bárót.

Ismerte Feri bárót, és ott volt az Aradi UTA alapításánál
2025. április 17., csütörtök

Szuperkupa-győzelem és román bajnoki cím után Erste Liga-győztes lett a Gyergyói HK

A Gyergyói HK nyerte a jégkorong Erste Ligát, miután a döntő hatodik mérkőzésén idegenben 3–1-re legyőzte az Csíkszeredai Sportklubot, ezzel összesítésben 4–2-vel zárta le a párharcot.

Szuperkupa-győzelem és román bajnoki cím után Erste Liga-győztes lett a Gyergyói HK
2025. április 17., csütörtök

Új stadionban rakhat fészket a hunyadiak hollója

Két nagyszabású, több mint 1,168 milliárd lej értékű beruházással gyorsítja fel a román kormány a sportinfrastruktúra korszerűsítését.

Új stadionban rakhat fészket a hunyadiak hollója
Új stadionban rakhat fészket a hunyadiak hollója
2025. április 17., csütörtök

Új stadionban rakhat fészket a hunyadiak hollója

2025. április 17., csütörtök

Labdarúgó Bajnokok Ligája: kialakult az elődöntő mezőnye

Kialakult az elődöntő mezőnye, miután szerdán az Internazionale és az Arsenal jutott négy közé a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcából.

Labdarúgó Bajnokok Ligája: kialakult az elődöntő mezőnye
2025. április 17., csütörtök

UTA-jubileum: alapításának 80. évfordulójára készül a magyar és román labdarúgás meghatározó csapata

Április 18-án, pénteken ünnepli megalapításának 80. évfordulóját Arad első számú labdarúgócsapata. Az UTA a Sepsi OSK-val játszik bajnoki mérkőzést az évfordulón, de azt megelőzően egész héten különböző programokra várják a szurkolókat.

UTA-jubileum: alapításának 80. évfordulójára készül a magyar és román labdarúgás meghatározó csapata
2025. április 16., szerda

Közelebb került a Gyergyói HK, hogy megnyerje a jégkorong Erste Liga idei kiírását

A Gyergyói HK házigazdaként 3-2-re nyert a Csíkszeredai Sportklub ellen a jégkorong Erste Liga döntőjének keddi, ötödik mérkőzésén.

Közelebb került a Gyergyói HK, hogy megnyerje a jégkorong Erste Liga idei kiírását
2025. április 13., vasárnap

Férfi vízilabda vk: Magyarország fiatal válogatottja megszerezte a bronzérmet

Magyarország férfi vízilabda-válogatottja 18-15-re legyőzte a világbajnok horvát csapatot a világkupa podgoricai szuperdöntőjének vasárnap esti kisdöntőjében, és megszerezte a torna bronzérmét.

Férfi vízilabda vk: Magyarország fiatal válogatottja megszerezte a bronzérmet
2025. április 12., szombat

Magyar arany- és bronzérem a birkózó Európa-bajnokságon

A kötöttfogásúak 87 kilogrammos súlycsoportjában világbajnoki címvédő Losonczi Dávid szombaton hatalmas csatában legyőzte az olimpiai címvédő bolgár ellenfelét, ezzel aranyérmet nyert a somorjai birkózó Európa-bajnokságon. Vitek Dárius bronzérmet nyert.

Magyar arany- és bronzérem a birkózó Európa-bajnokságon
2025. április 09., szerda

Magyarverés: U-szurkolók nélkül játszaná hazai meccseit a Kolozsvári CFR

Aggasztja a Kolozsvári CFR labdarúgóklub vezetőségét és szurkolótáborát a városi rivális Universitatea, valamint bukaresti csapatok drukkereinek agresszív viselkedése.

Magyarverés: U-szurkolók nélkül játszaná hazai meccseit a Kolozsvári CFR