Nagybánya nélkül a kézilabda-élvonal

A másodosztályban, a városi önkormányzat által létrehozott Minaur Sportklub színeiben indít női és férfi kézilabdacsapatot Nagybánya – szögezte le a Krónika megkeresésére Marinel Rob, a máramarosi megyeszékhely megbízott polgármestere. Hozzátette, az együttesek szakvezetéséről a későbbiekben döntenek, de az biztos, hogy a kereteket saját nevelésű kézilabdázók alkotják majd, olyanok, akik eddig utánpótláscsapataikban szerepeltek.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. július 13., 19:142016. július 13., 19:14

Ezzel lezárult a bizonytalanság és bekövetkezett az, aminek az előjelei már hónapokkal ezelőtt megmutatkoztak: a 2016–2017-es élvonalbeli pontvadászatot az elmúlt szezonban még a Bajnokok Ligájában szereplő nagybányai csapatok nélkül rendezik. A problémák, mint ismeretes, akkor kezdődtek, amikor az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) tavaly bűnvádi eljárást indított a HCM-nél gyanított sikkasztások miatt. Ebben Cătălin Cherecheș, a város újraválasztott elöljárója is érintett, aki a botrány kapcsán megvonta ugyan nagyvonalú támogatását a kézilabdaklubtól, de letartóztatásig még aktívan intézte a klubok átszervezését, hogy azok a Minaur önkormányzati sportklubjának színeiben ugyan, de az élvonalban szerepelhessenek.

Májusban azonban a polgármestert a Nagybányai FCM futballkubjának vezetőségébe küldött „bizalmasának\" közreműködésével, csúszópénz elfogadásának gyanújával őrizetbe vették és azóta is előzetes letartóztatásban van. Ezek után a férfiegyüttes az utolsó pillanatban megmenekült az élvonalból való kieséstől, a női alakulat pedig a nyolchavi fizetéselmaradás ellenére is ezüstérmesként zárt a hazai bajnokságban. A játékosok viszont a szezon lezárása után pillanatok alatt „szétszéledtek\", és feltételezni lehetett, hogy a nevezési határidő július 15-ei lezárása után a sportági szövetségnek az osztályozókban alulmaradt együttesek közül kell majd pótolnia az első osztály mezőnyéből visszalépő, korábbi országos bajnok máramarosiakat.

Az ezüstérmes HCM egyébként ismét jogot nyert arra, hogy részt vegyen nemzetközi kupasorozatban, de most helyére az európai szövetség a pontvadászatban mindössze hatodik Ploiești-i CSM-nek adta át helyét az EHF-kupában. A csütörtöki közlemény alapján a prahovaiak mellett a Brassó, a Brăila és a HCM Roman lesz még érdekelt a második számú kontinentális viadalban.

Rob leszögezte, az elmaradt bérek tekintetében nem segíthettek, mivel a HCM magánklub, de ahogyan a másodosztályos új csapatokat, úgy a város élvonalbeli rögbi- és a kosárlabdacsapatát is változatlanul támogatni fogják a jövőben. „A labdarúgóklubbal nem áll módunkban együttműködni\" – válaszolta ugyanakkor a Nagybányai FCM-et érintő kérdésünkre a megbízott elöljáró. A másodosztályos futballklubnak ugyanis szintén pénzügyi problémái vannak, és ilyen körülmények között nem valószínű, hogy szerepelni fog a Liga 2 július 30-án kezdődő új idényében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK