A Székelyudvarhelyi KC férfi kézilabdacsapata az egyik legerősebb csapatot, egyben mumusát kapta ellenfélként a Román Kupa negyeddöntőjében: Vlad Caba együttese a Konstancai Dél-Dobrudzsával került szembe a román szakszövetség bukaresti székházában kedden megtartott sorsoláson.
2017. január 10., 14:222017. január 10., 14:22
Ráadásul a február 1-jei találkozót a tengerparti együttes otthonában rendezik meg. Mint ismeretes, a tavalyi szezon végén feljutott konstancai csapat kerete javarészt a férfi kézilabda-bajnokságot éveken át masszívan uraló, két évvel ezelőtt megszűnt Konstancai HCM játékosaira épül, költségvetése pedig az egyik legmagasabb a Bölények Ligájában szereplő együttesek között. Így nem csoda, hogy a tengerparti gárda sokáig vezette az alapszakaszt, jelenleg pedig egy ponttal van lemaradva az éllovas és egyben bajnoki címvédő Bukaresti Dinamótól.
Az idei pontvadászatban az SZKC-val nagyon szoros meccset játszott: az udvarhelyi együttes botrányos hajrában – egy Kuzmanoszki ellen elkövetett, büntetőt érő durva szabálytalanságot nem fújtak be a játékvezetők – egy góllal, 31-30-ra kikapott. Az előző szezonban ugyancsak a Román Kupa negyeddöntőjében találkozott a két csapat, az akkor még másodosztályos Dél-Dobrudzsa 34-30-ra győzött a székelyföldi város sportcsarnokában.
A többi idei negyeddöntős párharcok során megismétlődik az előző idény bronzcsatája: a Tordai Potaissa a Temesvári Polit kapta ellenfélnek. Lesz örökrangadó is, hiszen a Dinamo a Steauát fogadja majd, míg az edzőcserén átesett Dunărea Călărași (Adrian Petrea vette át a csapat irányítását) a Bukaresti CSM-et látja vendégül. A továbbjutás ezúttal is egy mérkőzésen dől el, döntetlen esetén rögtön büntetők következnek, a győztes pedig bekerül a május 20–21-én rendezendő Final Fourba.
A tavaszi rajt megterhelő lesz az udvarhelyi csapat számára. Február 4-én folytatódik a Bölények Ligája alapszakasza, az SZKC pedig a Szatmárnémeti VSK vendége lesz, így pár nap alatt több mint 1800 kilométert fog utazni Vlad Caba legénysége. Az első hazai bajnoki mérkőzés sem ígérkezik könnyűnek, február 11-én ugyanis épp a konstancai gárda látogat majd a városi sportcsarnokba.
Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
szóljon hozzá!