A rendszert okolja Octavian Morariu a romániai sportélet hanyatlásáért. A Román Olimpiai és Sportbizottság (COSR) korábbi elnöke, jelenlegi alelnöke és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja az Agerpresnek adott interjúban rámutatott, hogy a hazai struktúrában semmi sem változott a rendszerváltás óta, holott ő már 2003-ról a modern kornak megfelelő gyökeres átalakításért lobbizik.
2016. november 06., 17:292016. november 06., 17:29
„Talán nem voltam eléggé rátarti. Lehet, hogy Ion Țiriacnak volt igaza, aki egyszer azt mondta, hogy a Victoria-palota kerítéséhez kellett volna kötözzük magunkat és éhségsztrájkba kezdenünk\" – fogalmazott. Szerinte el kellene fogadnunk, hogy a versenysport napjainkban már egy üzletág, ezt pedig nem lehet önkormányzati és állami úton irányítani.
Emiatt is szeretné, ha a sportszövetségek átkerülnének a sportminisztériumtól a COSR felügyelete alá. „Fejetlenül, stratégia nélkül költünk a sportra. Tudnod kell, hogy hova és hogyan akarsz eljutni, de mi nem igazán tudjuk, hogy miként fogjunk hozzá\" – magyarázta. Szerinte a romániai sportélet egy tízes skálán legfentebb egy hármast érne el, ezért pedig elsősorban épp azok a felelősök, akik eddig önös érdekből vezérelve minduntalan akadályokat görgettek a rendszer átalakítása elé. „Nem voltunk képesek közös nevezőre jutni. Persze a politikum is változtathatott volna, de egy egységes álláspont hiányában nagy bátorság kellett volna hozzá\" – jelezte.
Morariu dicsérően beszélt a magyarországi rendszerről, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az itteni sajátosságok miatt hiba lenne azt teljes egészében átültetni. „Amit Orbán Viktor kormányfő megvalósított, egy alaposan kidolgozott és végrehajtott terv eredménye. A Rio de Janeiró-i olimpia alkalmával beszélem vele. Ő előtte beszélt a sportemberekkel, meghallgatta őket és egy jövőbe mutató stratégiát dolgozott ki. Orbán rendszere jól működik a magyaroknál, de én rendszerint tartok a másolástól, inkább a követendő elemeket szeretném a mi karakterünkre, képességeinkre és habitusunkra átalakítani\" – nyilatkozta. Hozzátette, hogy Románia riói kudarca kapcsán a COSR-t érte a legtöbb támadás, holott épp ennek a bizottságnak van a legkisebb ráhatása a sportszövetségekre. Az új elnöknek szerinte csak radikális változások árán van esélye bármit is előremozdítania, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy jó kapcsolatot ápoljon a szövetségekkel és a mindenkori kormánnyal.
A nyári olimpiai óta Morariuhoz hasonlóan a sportélet számos jeles személyisége felszólalt már a hazai sportélet fellendítése érdekében. Mint arról már beszámoltunk, múlt hónapban hatvan korábbi és jelenleg is aktív hazai sportoló közösen fogalmazott meg nyílt levelet Klaus Johannis államelnökek, Dacian Cioloș kormányfőnek és a parlamentnek, hogy a sport „megmentése\" érdekében mihamarabb támogassanak egy olyan országos programot, amely a fiatalokat a tömeg- és versenysport felé terelné. Az illetékesektől személyes találkozót kérő sportolói csoport többek között a szponzortörvény és az adótörvény módosításáért lobbizik, és újraindíttatnának tömegsportolási programokat. A levelet aláírók közül páran csütörtökön beszéltek Cioloșsal, aki utána Facebook-oldalán jelezte: konkrét, jövőbe mutató javaslatok fogalmazódtak meg, ugyanakkor ő a decemberi parlamenti választások miatt most nem ígérhetett nekik semmit, mert „nem ismerheti a leendő kormány és parlament majdani cselekedeteit\".
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!