Mocsai Lajos távozik a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi tisztségéből, a jövőben szakmai igazgatóként segíti a felnőttválogatottak munkáját – derült ki a Magyar Kézilabda-szövetség sajtótájékoztatóján.
2014. augusztus 31., 16:042014. augusztus 31., 16:04
Vetési Iván, a szövetség elnöke elmondta, Mocsai Lajos az elmúlt napokban jelezte, megnövekedő teendői mellett a jövőben nem tudná ellátni a férfiválogatott irányítását, a jövőben elsősorban az oktatói, tudományos munkájára szeretne koncentrálni.
Az elnökség ezt tudomásul vette, a szakember a jövőben szakmai igazgatóként segíti a felnőttválogatottak munkáját. „Hamar meg kell találni a helyettest, jönnek az Eb-selejtezők, de konkrét neveket még nem tudok mondani\" – tette hozzá Vetési, aki szerint továbbra is főállású kapitányban gondolkodnak, de arról korai beszélni, hogy külföldi vagy magyar lesz az utód.
Mocsai Lajos szerint erkölcsi kötelessége volt időben jelezni a döntését. „Az olimpiai kvalifikáció sorsdöntő, ennek első lépései az Eb-selejtezők lesznek ősszel. Ez volt az utolsó időpont, amikor még kellő ideje jut az utódnak a felkészülésre – fogalmazott a szakember, akit esélyesnek tartanak a Testnevelési Egyetem rektori posztjára. – Úgy döntöttem, 16 évnyi és 356 mérkőzésnyi jelenléttel a nemzeti csapat kispadján eljött az idő a váltásra. Van egy folyamat, hogy a Testnevelési Egyetem önállóvá válik, ebben szerepet vállaltam eddig is, és a jövőben is szeretnék. A rektori pozíciót meg fogom pályázni, erre is megfelelően fel kell készülni.\"
Mocsai Lajos másodízben 2010 óta vezette a férfiválogatottat (előtte 1985 és 1989 között már irányította a nemzeti csapatot, míg 1998 és 2004 között a női csapatért felelt), ezalatt 2012-ben olimpiai negyedik helyen zárt az együttessel, valamint kétszer is legjobb nyolcban volt a vb-n (2011: 7. hely, 2013: 8. hely).
Első kapitánykodása alatt vb-ezüstig (1986) és olimpiai elődöntőig (1988: 4. hely) jutott a férfiakkal, míg 2000-ben olimpiai ezüstérmes, 2003-ban pedig világbajnoki második lett a nőkkel.
Mint ismert, a magyar férfiválogatott elbukta a szlovénok elleni legutóbbi vb-selejtezőt, amivel a riói olimpia felé vezető útja is igencsak kétségessé vált.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
szóljon hozzá!