Befolyásolják a hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság összetettjének állását az egyre gyakoribb és súlyosabb bírói hibák, holott a meccseken épp a játékvezetőknek kellene biztosítaniuk a pártatlanságot és a korrektséget – mutatott rá kedden nyílt levelében Gino Iorgulescu.
2016. október 04., 17:112016. október 04., 17:11
A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) elnöke keserű szájízzel állapította meg, hogy a romániai futballbírók országos testülete (CCA) által delegált sípmesterek teljesítménye semmit sem javult, és így eljött az ideje, hogy – még mielőtt teljesen válságossá válna a helyzet – megkongassák a vészharangot és „párbeszédre\" invitálják a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) égisze alatt működő szakbizottságot.
A Liga 1-es pontvadászatot szervező LPF heves reakcióját első sorban a Liga 1 hétvégi 11. fordulójában rendezett összecsapások eredményezték, amelyeken, mint ismeretes, több esetben is vitatott ítéletek miatt bírálták a bírókat. Az érintettek először még a Medgyes–Voluntari (1-0) és a Botoșani–Dinamo (2-1) összecsapásokon hozott döntéseket vették górcső alá, majd másnap már a Steaua–Craiova (2-1) rangadón történtek miatt kerültek össztűz alá a sípmesterek.
Ennek kapcsán a CCA is közleményt adott ki hétfő este, leszögezve, hogy nem delegálják többet azokat, akik „nem követték a CCA irányelveit és nem megfelelően alkalmazták a sportág szabályzatát\". Hétvégére gyűlést hívtak össze az élvonal játékvezetői és partjelzői számára, de azonnali eltiltásokról vagy megrovásokról nem esik szó a közleményben. Mindössze egy korábbi Román Kupa-meccs bíróit tiltották el hat hónapra, a Liga 1-ben tevékenykedők minősítését egyelőre mellőzték. „Figyelemmel követjük a tevékenységüket, és a téli szünetben határozunk arról, hogy kik bíráskodhatnak a bajnokság tavaszi idényében\" – olvasható a közleményben.
A labdarúgóliga CCA-nak címzett nyílt levelében ugyanakkor nem tartja megbocsáthatónak vagy megmagyarázhatónak a történteket. „Megingott a sportszerűség és a versenyszellem is\" – fogalmaz Iorgulescu. Az általa irányított szervezet megfigyelései alapján az igazán tehetséges bírókat a CCA csak ritkán rendeli ki a nagy téttel bíró meccsekre, és azt is meglepőnek tartják, hogy az olyan FIFA-bírók, akik hibátlanul vezényelnek le nemzetközi összecsapásokat, a Liga 1-ben hibáznak. „Már korábban is mondtuk, és a továbbiakban is hisszük, hogy a klubok képviselői által jelzett megállapításokat figyelembe kellene vennie a CCA-nak, amikor a játékvezetők hierarchiáját elkészíti\" – fűzték hozzá, remélve, hogy párbeszéddel előrelépést érhetnek el a bíráskodás minőségében.
A Krónika által megkérdezett Bihar megyei egykori labdarúgóbíró, Kocsis Béla még súlyosabbnak tartja a kialakult helyzetet: szerinte mélyponton van a hazai bíráskodás, amelyből jelen körülmények között nem is lát esélyt a kilábalásra. Szerinte olyan játékvezetőket léptettek elő az élvonalba, akiknek semmi keresnivalójuk nem lenne ott. „A mi időnkben az ilyeneket kizárták, a hibákat pedig büntették. Ez már nem is tévedés, amit művelnek, hanem rosszindulat, lopás\" – ecsetelte. Szerinte még Ovidiu Hațegan sem üti meg a mércét, de szerinte ezen nincs mit csodálkozni, amíg olyan a vezetés, amilyen.
„A CCA-t vezető Kirosz Vasszarasz Görögországból nem láthatja át, ami itt történik. Nincs mit keresnie a tesület élén. Van nekünk Crăciunescunk meg Porumboiunk\" – tette hozzá Kocsis, utalva a hazai játékvetésben elismert szaktekintélynek számító korábbi sípmesterekre. Sajnálatosnak tartja azt, ami az általa gyakorolt mesterséggel történik Romániában, de amíg a vezetés terén nem történik változás, a minőségben sem számít előrelépésre.
A Liga 1 11. fordulója egyébként hétfő este a Concordia–Târgu Jiu-i Pandurii összecsapás gól nélküli döntetlenjével zárult. A tabella élén Steaua (26 pont), Craiova (20), Viitorul (20) a sorrend, míg a címvédő Astra (11) visszacsúszott a 12. helyre.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!