Megtorpant Vajdahunyadon a Kolozsvári U

• Labdarúgás Ismét helyet cserélt a Mioveni-i Dacia és a Kolozsvári U a Liga 2 II. csoportjának élén: a Szamos menti együttes Vajdahunyadon vesztett két pontot, míg a Mioveni hazai pályán nem hibázott a Resicabányai CSM ellen. A hullámzó teljesítményt nyújtó Corvinul már az elsõ perctõl próbára tette a vendégek védelmét, eredménytelenül. A kolozsváriak negyed óra elteltével kapták össze magukat, és a szünetben már egygólos elõny birtokában vonultak az öltözõkbe – Pascal kapuját játékostársa, Irina vette be, véget vetve a hálóõr 326 percen át tartó „góltalanságának”. A második játékrészben inkább a védekezésre összpontosított az U, ám ez csak a 92. percig volt sikeres. Ekkor büntetõhöz jutottak a bíráskodással végig elégedetlenkedõ hazaiak – Romulus Gabor trénert reklamálásai miatt a lelátóra számûzte a játékvezetõ –, és kiegyenlítettek. „Igazságos eredmény született, ám több odafigyeléssel begyûjthettük volna a három pontot. Játékunk szervezettségével vagyok a legelégedettebb – nyilatkozta Adrian Falub, a kolozsváriak vezetõedzõje. A feljutóhelyen álló elsõ két csapat mögött álló Lupény ismét nyert, míg a kiesõzónában vergõdõ Nagyváradi Bihar FC Temesváron szenvedett nagyarányú vereséget. Liga 2, 12. forduló, II. csoport: Dési Unirea–Temesvári CFR 1-4 (Chiorean 64., ill. D. Rãdoi 28., 37., 67., Gheju 78.), Lupényi Minerul–Vânju Mare-i Building 1-0 (Itu 4.), Temesvári Poli II–Nagyváradi Bihar FC 4-0 (Buº 28., Torje 58., Axente 71., Popovics 76.), Nagybányai FC–FC Caracal 1-1 (Petrovan 13., ill. S. Popescu 49.), FC Tîrgoviºte–Lugosi Auxerre 1-0 (A. Niþã 16.), Aranyosgyéresi IS–Gyulafehérvári Apulum 0-0, Mioveni-i Dacia–Resicabányai FCM 1-0 (J. Stoica 31.), Vajdahunyadi Corvinul–Kolozsvári U 1-1 (Pepenar 90. – 11-esbõl, ill. Irina 42. – öngól), Szászmedgyesi Gaz Metan–Rm. Vîlceai CSM 0-0. Az I. csoport erdélyi csapatainak eredményei: Sebestoroki Chimia–Négyfalusi FC 4-1, Brassói FC–Modelui Prefab 0-0, Brassói Forex–FC Botoºani 4-0. A II. csoport állása: 1. Mioveni 12 7 4 1 15-4 25 2. Kolozsvári U 12 7 4 1 15-9 25 3. Lupény 12 7 2 3 15-10 23 4. Caracal 12 7 1 4 19-11 22 5. Poli II 12 5 4 3 14-7 19 6. Corvinul 12 4 6 2 20-12 18 7. Târgoviºte 12 5 3 4 11-8 18 8. A.-gyéres 12 4 5 3 8-7 17 9. Apulum 12 4 5 3 7-8 17 10. Resicabánya 12 4 3 5 12-12 15 11. Rm. Vîlcea 12 4 2 6 11-14 14 12. T.-vári CFR 12 4 2 6 12-18 14 13. Gaz Metan 12 3 3 6 10-13 12 14. Lugos 12 3 3 6 9-12 12 15. Bihar FC 12 2 5 5 12-19 11 16. Dés 12 3 2 7 9-19 11 17. Building 12 2 4 6 4-9 10 18. Nagybánya 12 2 4 6 9-20 10 -------------

Gazda Árpád

2006. október 23., 00:002006. október 23., 00:00

Liga 3: az erdélyi
klubok eredményei

• Labdarúgás
Liga 3, 12. forduló, 1. csoport: Paºcani-i Leonard–Bákói Aerostar 1-2, Bákói FCM II–Paºcani-i CFR 1-0, Rm. Sãrat-i CSM–Piatra Neamþ-i Ceahlãul II 0-2, Moineºti-i Petrolul–Galaci Oþelul II 0-3, Bákói Pambac–Energia Vulturu 1-2, Iaºi-i Poli II–Galaci Politehnica 1-0, Romani Laminorul–Kézdivásárhelyi KSE 0-0, Fãlticeni-i Juventus–Bákói Willy 2-1, Sepsiszentgyörgyi Transkurier–Székelyudvarhelyi Roseal 4-1. Az élcsoport: 1. Vulturu 27 pont, 2. Ceahlãul II 25, 3. Galaci Poli 24, 4. Rm. Sãrat 22, 5. Pambac 21.
5. csoport: Balázsfalvi Inter–Szászmedgyesi Sparta 4-0, Marosvásárhelyi Trans Sil–Kolozsvári U 1919 0-0, Marosújvári Soda–Szovátai Mobila 6-0, Rm. Vâlcea-i Oltchim–Besztercei Gloria II 1-1, Szászvárosi Dacia–Szászrégeni Avântul 3-5, Dévai Mureºul–Nagyszebeni Atletic
1-0, Kolozsvári Sãnãtatea–Marosvásárhelyi Maris 2-0, Szászsebesi CSM–Tordai Arieºul 1-5, Bethleni Someºul–Nagyszebeni FC 0-4. Az élcsoport: 1. Déva 26 (16-3), 2. Atletic 26 (20-10), 3. Torda 25, 4. Marosújvár 20 (17-11), 5. Oltchim 20 (16-13).
6. csoport: Borosjenõi CS–Temesvári Calor 3-2, Váradszentmártoni Lotus Felix–Mácsai Voinþa 4-0, Temesvári UMT–Nagyszentmiklósi Unirea 0-0, Gyüregi CS TIM–Nagylaki Victoria 1-1, Szatmárnémeti Someºul–Aradi ACU 4-0, Aradi Gloria–Albinai AS Timiºul 0-1, Szatmárudvari Florenþa–Érmihályfalvi Fink Fenster 0-2, Nagyszalontai Liberty–Szatmárnémeti Olimpia 5-0, Belényesi Bihorul–Nagykárolyi Victoria 4-1. Az élcsoport: 1. Liberty 24 (26-9), 2. Lotus Felix 24 (21-6), 3. Someºul 24 (31-19), 4. Unirea 24 (21-12), 5. Calor 19.

-----------

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában