Fotó: Ifj. Haáz Sándor
Vlad Hagiu szövetségikapitány 15 játékossal érkezett a Szamosmenti városba, ahol már tíz nappal a torna előttmegkezdte felkészülését. Későbbcsatlakozik a kerethez az olaszországi légióskodóCosmin Radu, Andrei Iosep és Bogdan Raþ – utóbbihosszú szünet után tér vissza aválogatotthoz, miután az itáliai csapatoterősítette.
Bár a tornát avb-felkészülés jegyében rendezik, VladHagiu nagy megtiszteltetésnek vette, hogy több évtizedszünet után ilyen rangos vízilabda-eseménynekad otthont Kolozsvár. „Nem az eredmények számítanakmajd, hanem a mutatott játék, mégis óriásidolog, hogy neves ellenfeleink gondolkodás nélkülelfogadták meghívásunkat. Ez is azt bizonyítja,számon tartanak minket a világ élvonalában,így mindent meg kell tennünk, hogy megfeleljünk azegyre nagyobb kihívásoknak” – nyilatkozta aKrónikának a szakember. Vlad Hagiu hozzátette,eredetileg hatcsapatos tornát szerettek volna, de asporteseményre szánt szűk anyagi keretből márnem telt többre.
A tavalyi Európa-bajnokságon4. helyen végzett román válogatott szövetségikapitánya más miatt is panaszkodott. „Elszomorít,hogy rendkívül magas árat fizetünk az uszodabérléséért. Mintha Kolozsvárnaknem lenne legalább akkora megtiszteltetés, mint nekünk,hogy egy ilyen rangos nemzetközi torna létrejöhetnálunk” – mondta Hagiu, aki azonban pozitívumokrólis beszámolt. Iuliu Mureºan, a Kolozsvári CFRlabdarúgócsapatának elnöke ugyanis aválogatott rendelkezésére bocsátotta aklub autóbuszát és konditermét.
Románia február 15-énNémetország ellen kezdi meg szereplését akolozsvári tornán.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.