2011. július 28., 08:472011. július 28., 08:47
Európa egyik élbajnoksága színvonalával ismerkedik meg ma a nemzetközi porondon újonc Szászmedgyesi Gaz Metan labdarúgócsapata: az erdélyiek a Bundesliga 5. helyén végzett – a sérült Szalai Ádámot, illetve Stieber Zoltánt is foglalkoztató – Mainz vendégeként lépnek pályára az Európa Liga harmadik selejtezőkörében (Digi Sport 2, 21.30). Cristian Pustai együttese a Brassóban elszenvedett 2-1-es vereséggel mutatkozott be hétfőn a román bajnokságban, ám azelőtt az idegenbeli 0-1 után 2-0-ra verték a finn KuPS Kuopiót, így már megismerték a siker ízét ebben az idényben. „Nehéz meccs vár ránk, de lassan hozzászokunk a nehéz összecsapásokhoz. Egy magas színvonalú bajnokság képviselője vár ránk, amely egy ideig a Bundesliga élén állt. Reméljük, a legjobb formánkat hozzuk majd, képesek leszünk saját játékunkat játszani, és nem feledjük el, hogy lesz egy visszavágó is” – nyilatkozta Cristian Pustai, a medgyesiek trénere.
Az EL harmadik selejtezőkörében egy másik román csapat is bemutatkozik: a Bukaresti Dinamo a horvát NK Varasdot látja vendégül (Digi Sport 1, 21.00). A 2010-ig Varteks néven szerepelt csapat az elmúlt idényben a kiesés ellen küzdött, de kupadöntősként elindulhatott a nemzetközi porondon. Az európai kupákban elindult magyar együttesek közül már csak egy van talpon: a Paks a skót bajnoki bronzérmes Hearts együttesét fogadja Székesfehérváron. A legutóbbi NB I-es szezonban ezüstérmet szerzett, kizárólag magyar játékosokat foglalkoztató Tolna megyei együttes az EL-selejtező első fordulójában az andorrai Santa Colomát búcsúztatta kettős győzelemmel, majd a következő körben a hazai 1-1-es döntetlent követően, múlt csütörtökön bravúros játékkal 3-0-ra verte vendégként a norvég Tromsőt.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!