Fotó: MTI
„Ha kérhetném, ne legyen már több sérülés” – mondta a hétvégén kezdődő svédországi Európa-bajnokságra utazó kerete kapcsán Kim Rasmussen, Magyarország női kézilabda-válogatottjának szövetségi kapitánya, miután biztossá vált: Kovacsics Anikó kiújult vádlisérülése miatt nem vehet részt a seregszemlén, és orrtörés miatt Szucsánszki Zita sem léphet majd pályára az első meccseken.
2016. december 02., 11:592016. december 02., 11:59
„Szerda reggelre Triscsuk Krisztina vállával is problémák adódtak, de a kihívásoknak állunk elébe, mindent igyekszünk megoldani. Nem a kifogásokat keressük, hiszen remek kézilabdázóink vannak, a magyar csapaton kívül nem tudok még egy olyan válogatottat elképzelni, amelyből ha kiveszünk öt kulcsjátékost, akkor is nyerni tudna a románok ellen Romániában” – idézte a múlt hétvégén megnyert, kolozsvári Kárpát-kupa felkészülési tornára utaló szakembert a kézilabda-szövetség honlapja.
A két irányító „kiesésével” Görbicz Anita egyedül maradt a poszton, de a győriek klasszisa jelezte: szeretné megmutatni, hogy „mekkora potenciál rejlik még benne”. A védelemben főszerepet vállaló ferencvárosi balátlövő, Szekeres Klára szerint a támadósoruk meggyengülése miatt még nagyobb hangsúly helyeződik majd a védelemre, de készen állnak a feladatra. „A Kárpát-kupa döntőjében mutatott játékkal olyan mércét állítottunk fel, amelynél nem szeretnénk alább adni” – szögezte le.
Rasmussen bevallása szerint már hat éve bosszankodik amiatt, hogy az európai szabályzat elvárja, egy hónappal a kontinensviadal előtt benevezzék a huszonnyolcas keretet, és azon utólag már nem lehet változtatni. Úgy véli, hogy ez nem a tisztességes küzdelmet szolgálja, hanem hogy az „íróasztal mögött ülőknek” könnyebb dolguk legyen.
Véleményét minden bizonnyal Ambros Martín is osztja, aki Románia szövetségi kapitányaként szintén sérülésekkel bajlódik. Ha nem lett volna elég, hogy Aurelia Brădeanu visszavonult, és a válogatott három legjobb balszélsőjének a kiesése már korábban biztossá vált, a Kárpát-kupán még Ana Maria Iuganu is kisebb izomhúzódást szenvedett, Gabriela Perianu pedig végül nem épült fel, ezért nem utazik el a svédországi Eb-re. „Reméljük, többen már nem sérülnek le, mert már így is elég bajunk van” – mondta Costică Buceschi, a „piros-sárga-kékek” másodedzője.
Céltalanul, de optimistán
Románia és Magyarország, mint ismeretes, más-más csoportban, de a középdöntőt tekintve azonos ágon szerepel a kontinenstornán. Előbbi a címvédő és világbajnok Norvégiával, valamint az újdonsült olimpiai bajnok Oroszországgal és Horvátországgal találkozik a helsingborgi D kvartettben, míg utóbbi a C jelű négyesben Montenegró, Dánia és Csehország legjobbjai ellen küzd a továbbjutást érő első három hely valamelyikéért.
Kocsis Máté, a magyar szövetség elnöke jelezte, a középdöntőbe jutáson túl most nincs helyezésbeli elvárásuk, amúgy is biztosak abban, hogy Rasmussen a maximumra törekszik, és a legjobbat fogja kihozni a „viharvert” keretből. A kapitány egyébként jómaga is megjegyezte: amennyiben hibáznának, ő lesz a legcsalódottabb, és mindent elkövet majd, hogy kijavítsa. Románia számára ugyancsak a csoportból való továbbjutás az alapvető célkitűzés, ugyanakkor például a csapatkapitánnyá „előlépett” világklasszis beálló, Cristina Neagu a problémák ellenére sem adta fel a „dobogós” reményeket.
Rajtra készen
Románia és Magyarország ugyan csak hétfőn kezd az Európa-bajnokságon, de az A és a B csoport mezőnye már vasárnap pályára lép Szerbia–Szlovénia, Svédország–Spanyolország (A), illetve Hollandia–Németország, Franciaország–Lengyelország (B) párosítás szerint. Görbiczék másnap romániai idő szerint 19.30-tól Montenegróval mérkőznek meg, míg Neaguék ellenfele a címvédő lesz 21.45-től. Magyarországon az M4 Sport sugározza a meccseket élőben, míg Romániában a TVR HD-n lesz látható a D csoport két összecsapása.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!