2011. szeptember 05., 08:582011. szeptember 05., 08:58
A magyarok több mint 16 éve nem győzték le a svédeket, ráadásul az elmúlt két budapesti tétmeccsükön óriási pechük is volt a hazaiaknak: az északiak sztárcsatára, Ibrahimovic az utolsó pillanatokban a semmiből szerzett győztes gólt a 2005-ös és a 2009-es összecsapáson is. A múlt hétvégi párharc előtt sem szólt sok jó Egervári Sándor csapata mellett, hiszen öt alapemberük sérülés vagy eltiltás miatt hiányzott, miközben a másik oldalon a korábban egészségügyi gondokkal bajlódó Ibra az első perctől ott volt a pályán. Ennek ellenére nem volt megilletődve a hazai együttes, amely Pintér betörése után még hiába várt arra, hogy a szlovén bíró, Damir Skomina tizenegyest ítéljen, de a 18. percben egy nyilvánvaló kezezést már észrevett a játékvezetői hármas. Hajnal azonban a felső lécre bombázott, és a kihagyott büntető hatása csak akkor oldódott, amikor a félidő derekán a kapufa a magyarokat is megmentette. Eközben a vendégek a vártnál jóval pontatlanabbul játszottak, és lassan a házigazdákban is tudatosult, van keresnivalójuk a jobbnak tartott skandinávok ellenében. Ezt a félidő hajrájában a Rudolf–Szabics kettős igazolta: utóbbi a kivetődő kapuson higgadtan átpöccintve a labdát értékesítette a Panathinaikoszhoz került csatár remek kiugratását.
A szünet után azonban – egy nagy svéd védelmi hibából adódó magyar lehetőséget követően – úgy tűnt, mintha a gól csak az ellenfelet tüzelte volna fel. Magyarország akarva vagy akaratlanul, de beszorult tizenhatosa előterébe, a középpályán pedig sorra adta el a labdákat. A játék képe nagyot változott, és 60. percben, grundfocit idéző helyzet jután jött is az egyenlítés. Ekkor úgy tűnt, csak az a kérdés, kihúzzák-e a döntetlent a magyarok. Egervári Sándor az elfáradt Hajnalt, majd Szabicsot is lecserélte, és mint végül kiderült, utóbbi húzása nyerőnek bizonyult: a friss támadó, Priskin a 90. percben elhúzott a jobb oldalon, az alapvonalhoz érve kicsit kivárt, majd nagy erővel a kapu elé lőtte be a labdát, ahonnan az érkező Rudolfnak már csak a hálóba kellett passzolnia a játékszert. A rossz sorozat így megtört, Magyarország legyőzte egyik nagy mumusát, és továbbra is versenyben van a 2012-es lengyel–ukrán közös rendezésű Eb-ért.
„Több mint egy évvel ezelőtt megfogalmaztunk egy célkitűzést, ezt pedig nem illik havonta változtatni. Először azt szerettük volna elérni, hogy a világbajnoki selejtezők sorsolásánál a harmadik kalapba kerüljünk, azt követően pedig a második hely elérése volt az álmunk az Eb-selejtezős csoportunkban. Örömteli dolog, hogy ezzel a győzelemmel még mindig van erre reális esélyünk – nyilatkozta Egervári a találkozót követően. – Nagyszerű közönségünk volt, amely a kihagyott büntető után is töretlenül bíztatta a csapatot, és átsegítette ezen a nehéz pillanaton. Az egyenlítő gól után éreztem, hogy nagyon nehéz harminc percünk lesz, valóban meg is torpant a csapatunk. Ugyanakkor a jelenlegi keretünkben sok igazi nyerő típusú játékos van, akik időnként képesek erőn felül is teljesíteni, azt hiszem, ezt az utolsó negyedórában többször is lehetett látni. Ez a töretlen hozzáállás jellemzi a csapatot.” Egervári külön kiemelte a jobbhátvédként bevetett Varga József, illetve a középhátvéd Korcsmár Zsolt szerepét, akik kiválóan helyettesítették a hiányzókat. A kapitány ugyanakkor jelezte, kedden újabb nagy feladat vár a csapatra, így most az a legfontosabb, hogy taktikailag és mentálisan is jól fel tudjanak készülni a moldáviai összecsapásra, illetve fizikailag is gyorsan regenerálódjanak.
A magyarok számára kedden is kötelező a győzelem, ugyanis – bár pontszámban beérték a svédeket – az egymás elleni mérleg a skandinávoknak kedvez, akik ráadásul egy meccsel kevesebbet is játszottak. Rudolféknak így szükségük van arra is, hogy Ibráék még veszítsenek pontokat a hollandok elleni „kötelező” vereség mellett.
A svédek kedden San Marinóban játszanak, ahol most nagy a szomorúság, hiszen a hollandok pénteken – történetük legnagyobb arányú sikerét aratva – 11-0-ra ütötték ki a miniállam legjobbjait. A németek „csak” 6-2-re verték az osztrákokat, ám az öröm óriási volt, hiszen ezzel a Nationalelf az első olyan selejtezőt játszó válogatott, amely matematikailag bebiztosította helyét a kontinensviadalon. A franciák albániai győzelmükkel megerősítették vezető helyüket, míg a bosnyákok a fehéroroszok idegenbeli legyőzésével feljöttek a második helyre. Az ebben a csoportban szereplő románok nem örültek az eredményeknek, de luxemburgi 2-0-s sikerükkel még életben tartották továbbjutási esélyeiket. A két gólt a karrierjét az Udinese játékosaként folytató Torje szerezte, egy sárga lappal azonban beárnyékolta szereplését – eltiltás miatt nem játszhat kedden a Naţional Aréna avatómeccsén, a franciák elleni sorsdöntő összecsapáson.
Európa-bajnoki selejtezők, C csoport: Magyarország–Svédország 2-1 (Szabics 44., Rudolf 90., ill. Wilhelmsson 60.), Hollandia–San Marino 11-0 (Van Persie 7., 65., 67., 79., Sneijder 12., 87., Heitinga 17., Kuyt 49., Huntelaar 56., 77., Wijnaldum 90.), Finnország–Moldova 4-1 (Hamalainen 11., 43., Forssell 52. – 11-esből, Armaş 71. – öngól, ill. Alekszejev 85.). A csoport állása: 1. Hollandia 21 pont/7mérkőzés, 2. Svédország 15/7 (21-8), 3. Magyarország 15/8 (20-14), 4. Finnország 9/7, 5. Moldova 6/7, 6. San Marino 0/8. D csoport: Luxemburg–Románia 0-2 (Torje 34., 45.), Albánia–Franciaország 1-2 (Bogdani 46., ill. Benzema 11., MVila 18.), Fehéroroszország–Bosznia-Hercegovina 0-2 (Szalihovics 21. – 11-esből, Medunjanin 24.). A csoport állása: 1. Franciaország 16/7, 2. Bosznia-Hercegovina 13/7, 3. Fehéroroszország 12/8, 4. Románia 11/7, 5. Albánia 8/7, 6. Luxemburg 1/8. A csoport: Németország–Ausztria 6-2, Törökország–Kazahsztán 2-1, Azerbajdzsán–Belgium 1-1. A csoport állása: 1. Németország 24/8 – már Eb-résztvevő, 2. Törökország 13/7, 3. Belgium 12/8, 4. Ausztria 7/7, 5. Azerbajdzsán 4/7, 6. Kazahsztán 3/7. B csoport: Írország–Szlovákia 0-0, Oroszország–Macedónia 1-0, Andorra–Örményország 0-3. A csoport állása: 1. Oroszország 16/7, 2. Írország 14/7 (11-6), 3. Szlovákia 14/7 (6-4), 4. Örményország 11/7, 5. Macedónia 4/7, 6. Andorra 0/7. C csoport: Észak-Írország–Szerbia 0-1, Szlovénia–Észtország 1-2, Feröer-szigetek–Olaszország 0-1. A csoport állása: 1. Olaszország 19/7, 2. Szlovénia 11/8 (10-6), 3. Szerbia 11/7 (9-9), 4. Észtország 10/8, 5. Észak-Írország 9/7, 6. Feröer-szigetek 4/9. F csoport: Izrael–Görögország 0-1, Grúzia–Lettország 0-1, Málta–Horvátország 1-3. A csoport állása: 1. Görögország 17/7, 2. Horvátország 16/7, 3. Izrael 13/8, 4. Grúzia 9/8, 5. Lettország 7/7, 6. Málta 0/7. G csoport: Wales–Montenegró 2-1, Bulgária-Anglia 0-3. A csoport állása: 1. Anglia 14/6, 2. Montenegró 11/6, 3. Svájc 5/5 (7-7), 4. Bulgária 5/6 (2-9), 5. Wales 3/5. H csoport: Ciprus–Portugália 0-4, Norvégia–Izland 1-0. A csoport állása: 1. Portugália 13/6 (15-7), 2. Norvégia 13/6 (7-4), 3. Dánia 10/5, 4. Ciprus 2/5, 5. Izland 1/6. I csoport: Litvánia–Liechtenstein 0-0, Skócia–Csehország 2-2. A csoport állása: 1. Spanyolország 15 pont/5 mérkőzés, 2. Csehország 10/6, 3. Skócia 5/5 (6-7), 4. Litvánia 5/6 (3-8), 5. Liechtenstein 4/6 (3-10).
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.