Magyar–román: felemel vagy eltemet

„Az eredmény jelentősége szempontjából ez egy különleges mérkőzés: vagy felemel, vagy eltemet minket” – idézi az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapja a péntek esti Magyarország–Románia Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésről kérdezett Răzvan Raţot.

Krónika

2015. szeptember 04., 11:192015. szeptember 04., 11:19

2015. szeptember 04., 16:032015. szeptember 04., 16:03

A román válogatott csapatkapitánya a két ország közötti rivalitással kevésbé foglalkozik, pusztán az összesített állás szempontjából fontos három pontot szeretné megszerezni. „Ha ez összejön, akkor 90 százalékban bebiztosítjuk a kvalifikációt” – tette hozzá Gabriel Torje, aki szerint a magyarok erővel és elszántsággal léptek pályára az eddigi összecsapásokon, de ő és társai technikásabb játékosok, és ebből a lehető legtöbbet kell kihozniuk.

Közös szurkolás Csíkszeredában és Nagyváradon is
A magyar–román Eb-selejtező közös megtekintésére hívják a csíkszeredaiakat a Csíki Székely Múzeumba pénteken este. A Minta ifjúsági egyesület szervezésében a mérkőzést 21 órától vetítik ki a múzeum belső udvarán – tájékoztatott Tőke Ervin, az egyesület elnöke. A meccsnézésre ingyenes a belépés. Nagyváradon a Bihar Megyei Néppárt hívja közös szurkolásra az érdeklődőket, akik magyar nyelvű közvetítés mellett drukkolhatnak az Arany János utca 7-es szám alatt található Bodega kávéház és borozóban 21 óra 30 perctől.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) csütörtökön közzétett, legfrissebb világranglistáján változatlanul hetedik helyen álló Románia a fő esélyes a papírforma szerint, ám jó előjel a házigazdák számára, hogy a két helyet rontó, jelenleg 37. helyen álló magyarok felkészülése a tervek szerint haladt, és látszólag higgadtan összpontosítanak a rangadóra.

Gera Zoltán ugyan eltiltás miatt pénteken nem játszhat, de az M4 sportcsatornának nyilatkozva jelezte: már a célegyenesben vannak.

Szerinte egy ilyen fontos mérkőzés előtt a legnagyobb veszély mindig az, hogy túlpörög a csapat, ezért ilyenkor vissza kell húzni a gyeplőt.

Storck szerint a döntetlen jó eredmény lenne

Akár az egy ponttal is elégedett lenne a románok elleni pénteki Európa-bajnoki selejtezőn Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A Groupama Arénában sorra kerülő összecsapást megelőző csütörtöki sajtótájékoztatón a német szakember újságírói kérdésre válaszolva jelentette ki határozottan, hogy a döntetlen is jó eredménynek számít a világranglistán hetedik román csapat ellen.

„Nem volt könnyű ez a hét számunkra, hiszen más-más állapotban érkeztek meg a játékosok az edzőtáborba, így az elején három külön csoportban gyakoroltunk. Végül azonban sikerült jó munkát végeznünk, és boldog vagyok, hiszen felkészültünk a mérkőzésre” – nyilatkozta Bernd Storck, aki megjegyezte, Elek Ákos és Juhász Roland is sérüléssel bajlódik, mindkettőjük esetében a csütörtöki utolsó tréning dönt majd arról, hogy pályára léphetnek-e.

A szövetségi kapitány leszögezte, a pénteki mérkőzésen a legfontosabb, hogy az első pillanattól kezdve szervezett legyen a csapat, és minden játékosnak maximálisan be kell tartania a rá szabott feladatokat. „Nagy küzdelem lesz, tudjuk, hogy az egész ország várja a mérkőzést, de nekünk higgadtnak kell maradnunk, jól kell védekeznünk, és olyan ellentámadásokat kell vezetnünk, amelyek végén lehetőségeket alakítunk ki.” A kapuskérdéssel kapcsolatban Bernd Storck megjegyezte, Király Gábor és Dibusz Dénes is remek formában van, ugyanakkor \"semmi sem indokolja\", hogy változtasson - ezzel arra célzott, hogy várhatóan előbbi áll majd a kapuban.

Tőzsér Dániel, a válogatott középpályása kiemelte, az országnál talán már csak ők, a játékosok várják jobban az összecsapást. \"A román csapatot tisztelni kell, lehet, hogy az egy pont sokat jelentene majd a hátralévő négy mérkőzés végén, ugyanakkor nem játszhatunk döntetlenre, az hatalmas hiba lenne” – nyilatkozta a Queens Park Rangers futballistája.

Tőzsér arra kérte a magyar szurkolókat, hogy kizárólag őket buzdítsák, és ne foglalkozzanak az ellenféllel, ugyanis bármiféle rendbontás vélhetően azt jelentené, hogy a nemzeti csapatnak zárt kapuk mögött kellene lejátszani utolsó hazai mérkőzését október 8-án a Feröer szigetek ellen, amely, ahogyan a játékos fogalmazott, sorsdöntő is lehet.

 Iordănescu szerint bármi megtörténhet

Anghel Iordănescu szövetségi kapitány szerint rendkívül fontos a román labdarúgó-válogatott számára a magyarok elleni pénteki Európa-bajnoki selejtező. A csütörtöki sajtótájékoztatón a 65 éves szakember megjegyezte, nem volt könnyű dolga a szakmai stábnak a keret összeállításakor, ugyanis többen voltak formán kívül, illetve sérültek. Hozzátette, a jelenlegi együttesből Vlad Chiricheș és Gabriel Torje is kisebb sérüléssel bajlódik, de bízik az orvosi csapat munkájában. A tréner elmondta, a fejében egyelőre a kezdőcsapat fele van meg.

Iordănescu megjegyezte, a válogatott szempontjából a legrosszabbkor jött, hogy a román klubcsapatok tizennégy év után nem élték meg az őszt a nemzetközi kupákban, ugyanis így gyengébb formában lévő játékosokkal dolgozhatnak csak.

A pénteki összecsapással kapcsolatban azt hangoztatta, bármi előfordulhat, a magyar csapatot pedig a hazai közönség segítheti majd, amely nagy előnyt jelenthet neki.

Az összecsapás nemcsak a presztízs miatt fontos: az F csoportban hat forduló után Románia 14 ponttal áll az élen az északírek (13 pont) és a 11 ponttal harmadik helyen tanyázó Magyarország előtt. Egy budapesti döntetlen annak az ír csapatnak kedvezne, amely pénteken a Feröer szigeteken vendégeskedik, majd hétfőn a magyarokat fogadja. Amennyiben a románok győznek, úgy a soron következő, sereghajtó görögök elleni összecsapás előtt is biztos listavezetők maradnak, ha viszont kikapnak, Magyarország felzárkózik melléjük, és esélye lesz egyenes ágon kijutni a 2016-os franciaországi kontinensviadalra. 

A kvalifikáción túl azonban az ősi rivalizálás is hajtja a két felet. A magyar labdarúgás „aranykorában” Románia a legendás Puskás Ferenccel felálló csapattól kapott ki 9-0-ra 1948. június 6-án Budapesten, csakhogy harmincnégy év óta már Magyarország vár arra, hogy legyőzze szomszédját. A mostani Eb-selejtezősorozat bukaresti összecsapása 1-1-es döntetlennel zárult, míg két évvel ezelőtt, a vb-kvalifikáció alkalmával 2-2-es döntetlent jegyzett Budapesten a két alakulat.

Az akkor pályára lépő kezdő tizenegyből most Tătăruşanu kapus, valamint Chiricheş, Goian, Pintilii és Torje szerepel Anghel Iordănescu szövetségi kapitány keretében, míg a hazaiaktól Király, Vanczák, Kádár, Dzsudzsák és Szalai „maradt meg”. Dzsudzsák tavaly Bukarestben góllal járult hozzá a pontrabláshoz, csakhogy akkor Dárdai Pál szövetségi kapitány irányítása alatt léptek pályára az akkor még Victor Piţurcă által vezényelt románok ellen, most viszont már a német Bernd Storck megbízott edző készítette elő a meccset.

Azt az összecsapást, amelyet még az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) is kiemelt kockázatúnak nyilvánított, ezért biztonsági ellenőrt is küld Budapestre, ahol a hatóságok már napok óta fokozott készenlétben próbálják megakadályozni az esetleges rendbontást. A magyar rendőrség munkáját romániai biztonsági emberek is segítik majd, de a sportági szövetség is mindenkit arra kér, hogy sportszerűen buzdítsa a csapatot, hogy elkerüljenek egy esetleges stadionbezárással járó szankciót.

A pénteki Magyarország–Románia mérkőzést hazai idő szerint 21.45-tól a Sport.ro és a TVR sugározza. Az F csoport másik két összecsapása a hetedik fordulóban: Feröer szigetek–Észak-Írország (DigiSport, 21.45), Görögország–Finnország. Az állás: 1. Románia (14 pont), 2. Észak-Írország (13), 3. Magyarország (11), 4. Feröer-szigetek (6), 5. Finnország (4), 6. Görögország (2).

A 7. forduló további programja, péntek, D csoport: Grúzia–Skócia (DigiSport, 19.00), Németország–Lengyelország (DigiSport, 21.45), Gibraltár–Írország. I csoport: Dánia–Albánia (DigiSport, 21.45), Szerbia–Örményország. Szombat, C csoport: Luxemburg–Macedónia, Ukrajna–Fehéroroszország (DigiSport, 19.00), Spanyolország–Szlovákia (DigiSport, 21.45). G csoport: Oroszország–Svédország (DigiSport, 19.00), Ausztria–Moldova, Montenegró–Liechtenstein (DigiSport, 21.45). E csoport: Észtország–Litvánia, San Marino–Anglia (DigiSport, 19.00), Svájc–Szlovénia (DigiSport, 21.45). A 8. forduló vasárnapi meccsei, A csoport: Lettország–Csehország, Törökország–Hollandia (DigiSport, 19.00), Izland–Kazahsztán (DigiSport, 21.45). B csoport: Wales–Izrael (DigiSport, 19.00), Bosznia-Hercegovina–Andorra, Ciprus–Belgium (DigiSport, 21.45). H csoport: Málta–Azerbajdzsán, Norvégia–Horvátország (DigiSport, 19.00), Olaszország–Bulgária (DigiSport, 21.45).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. november 25., hétfő

„Lesz folytatása az Aranycsapat mítoszának”. Puskás Múzeum nyílt Budapesten

Lesz folytatása az Aranycsapat mítoszának; ha Sárosiék és Puskásék eljutottak egykor a csúcs közvetlen közelébe, akkor az utódoknak is képesnek kell lenniük erre – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Puskás Múzeum megnyitóján hétfőn Budapesten.

„Lesz folytatása az Aranycsapat mítoszának”. Puskás Múzeum nyílt Budapesten
2024. november 24., vasárnap

Kovács Istvánra bízta az UEFA az egyik BL-mérkőzés vezetését

Kovács István nagykárolyi játékvezető fújja majd a sípot a Bayern München és a Paris Saint-Germain közötti keddi mérkőzésen – közölték vasárnap az UEFA honlapján.

Kovács Istvánra bízta az UEFA az egyik BL-mérkőzés vezetését
2024. november 24., vasárnap

Verstappen negyedszer világbajnok

A címét megvédve sorozatban negyedik Forma-1-es világbajnokságát nyerte meg Max Verstappen.

Verstappen negyedszer világbajnok
Verstappen negyedszer világbajnok
2024. november 24., vasárnap

Verstappen negyedszer világbajnok

2024. november 22., péntek

Nagy a tét: megvan, ki ellen játssza 1000. mérkőzését a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott a törökökkel játszik oda-visszavágós párharcot a Nemzetek Ligája A divíziójának osztályozóján.

Nagy a tét: megvan, ki ellen játssza 1000. mérkőzését a magyar válogatott
2024. november 22., péntek

Novák Eduárd „kicsinálná” a Steauát és a Dinamót

Továbbra is fenntartja Novák Eduárd volt sportminiszter, hogy a decentralizáció jegyében meg kell szüntetni a szaktárcák által fenntartott klubok minisztériumi támogatását, amely akár a Steaua, a Dinamo és a Rapid megszűnését is maga után vonhatná.

Novák Eduárd „kicsinálná” a Steauát és a Dinamót
2024. november 21., csütörtök

Koszovó és Svédország is arra készül, hogy megóvja az UEFA döntését, amellyel 3-0-ra Románia javára írta jóvá a balkáni ország elleni meccset

Koszovó megóvja az UEFA döntését, amellyel Románia javára írta jóvá a balkáni ország elleni, botrányba fulladt pénteki mérkőzést.

Koszovó és Svédország is arra készül, hogy megóvja az UEFA döntését, amellyel 3-0-ra Románia javára írta jóvá a balkáni ország elleni meccset
2024. november 20., szerda

Nagyváradon dől el, melyik romániai pólócsapat jut a BL legjobb nyolc együttese közé

„Teljesült” Vancsik Levente Krónikának adott nyilatkozatában megfogalmazott „kívánsága”: hazai medencében harcolhatja ki a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája következő csoportkörébe jutást.

Nagyváradon dől el, melyik romániai pólócsapat jut a BL legjobb nyolc együttese közé
2024. november 20., szerda

Koszovó ellen is szidták a magyarokat, sokba kerül a románoknak a mérkőzés három pontja

A szerdai döntés értelmében a román labdarúgó-válogatott kapja a Koszovó elleni Nemzetek Ligája-meccs három pontját 3–0-s gólkülönbséggel, de egy zártkapus meccsre és közel 128 ezer euró megfizetésére kötelezték a bukaresti sportági szövetséget.

Koszovó ellen is szidták a magyarokat, sokba kerül a románoknak a mérkőzés három pontja
2024. november 20., szerda

Marco Rossi szerint megérdemelt a döntetlen a németek ellen

Marco Rossi szövetségi kapitány megérdemeltnek nevezte a magyar labdarúgó-válogatott által elért 1-1-es döntetlent a csoportelső németek ellen a Nemzetek Ligája utolsó fordulójában.

Marco Rossi szerint megérdemelt a döntetlen a németek ellen
2024. november 19., kedd

Az utolsó pillanatban egyenlített a magyar válogatott, hazai pályán két éve veretlen

Szoboszlai Dominik 99. percben lőtt tizenegyesével egyenlített 1-1-re a magyar válogatott Németország ellen a Nemzetek Ligája 6. fordulójában.

Az utolsó pillanatban egyenlített a magyar válogatott, hazai pályán két éve veretlen