Magyar kormánytámogatással épült óvodát adtak át az érmelléki Szalacson

óvoda

A magyar kormány támogatásával készült oktatási intézményt ünnepélyes keretek között adták át

Fotó: Facebook/Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

A magyar óvodákban növekedik, érik a magyar jövő, a magyar óvoda, sőt minden magyar intézmény a magyarság megmaradásának a kulcsa, mert itt fejlődnek a magyar gyermekek − hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a partiumi Szalacson. Az érmelléki településen a magyar kormány támogatásával készült óvodát adtak át.

MTI

2025. április 03., 20:302025. április 03., 20:30

Óvodát adtak át az érmelléki Szalacs településen. A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a magyar kormány támogatásával készült óvoda ünnepélyes átadóján részt vett Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára – számolt be az MTI. A római katolikus templomban tartott ünnepi beszédében a magyarországi politikus elmondta, hogy a Bihar megyei település létesítménye a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség hét támogatott beruházásának egyike. Hatodikként készült el, a kezdeményezők közel vannak a célhoz, a megérdemelt nyugalomhoz. Kifejtette, hogy a közös munka gyümölcse a magyar jövő, melynek három pillére van. Az első pillérnek a magyar óvodában növekvő gyerekeket nevezte.

Ahol van rá mód, hogy ők magyar környezetben legyenek, anyanyelven tanuljanak mondókákat, játékokat, magyar barátokat szerezzenek, ott megszilárdulnak a magyarság alapjai

– közölte Nacsa Lőrinc. „Nemzetünknek ez az alapja a kultúránk, a hitünk és közösségünk. Az a magyar, aki belenevelkedik és otthonosan mozog nemzeti kultúránk és közösségeink életében, felnőttként is élni fogja” – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc.

óvoda Galéria

Az érmelléki település óvodájában nyolcvan gyerek tanulhat

Fotó: Facebook/Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

A legkisebbek már az óvodában megtanulhatják miként válhatnak a közösség hasznos tagjaivá

Az államtitkár emlékeztetett, hogy a magyar kormány ezért indította el 2016-ban a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot, amelynek keretében

közel 900 magyar óvoda és bölcsőde épül vagy újul meg, ebből 480 Erdélyben és a Partiumban
.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a nemzeti kultúra része az évezredes magyar kereszténység is, amely évszázadokon át megtartó erővel bírt és bír a Kárpát-medencében. Az óvodában a gyerekek azt is megtanulhatják, hogyan lehet egy közösségnek ékes tagjává válni − mondta.

óvoda Galéria

Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára (balról a harmadik) csütörtökön Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök (jobbról a második) és az érmelléki település vezetőinek jelenlétében adta át az óvodát

Fotó: Facebook/Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Nacsa Lőrinc a magyar jövő második pillérének a gyerekeket nevelő magyar családokat nevezte, és közölte, hogy az óvoda nekik is segít. „Ha a magyar családok erősek, akkor a nemzet is erősödni fog” – közölte, hozzátéve, hogy a magyar kormány ezért támogatja a családokat szerte a Kárpát-medencében. Kijelentette: a nemzet megmaradásának harmadik pillére

Idézet
„az a tartás és az a tartalom, amit nemzeti kultúránk és amit a hitünk ad nekünk. Ennek a kultúrának a legfontosabb része az anyanyelv”

– mondta, emlékeztetve, „ennek a kincsnek az egyik leggazdagabb ura” Bihar megye szülötte, Arany János volt.

A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára felhívta a figyelmet, hogy az anyanyelv mellett a gyermekek az óvodában szerezhetik meg első élményeiket a magyar ünnepekkel, szokásokkal, népdalokkal és néptánccal való találkozásukból. „Aki ezeket hordozza a szívében, az a magyarságban olyan természetes otthonra talál, amelyhez egész életében hűséges lesz” – fejtette ki Nacsa Lőrinc.

óvoda Galéria

Fotó: Facebook/Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Közösségi összefogással jött létre az óvoda

Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a beruházás közös összefogással valósult meg. Mint mondta, az anyaország biztosította az anyagi hátteret,

de a helyi közösség, az önkormányzat és a plébánia is kivette a részét a munkából, mert ráérzett arra, hogy ez „fontos, jövőbe mutató feladat”.

„Közösségi összefogással, egymással, és egymás mellett szép dolgok születnek, ezért adunk hálát a Jóistennek a mai nap” – mondta a római katolikus templomban tartott szentmisére utalva a püspök. Kérte, hogy a jelenlévők a jövőben is tudjanak közösen dolgozni a „lelkek javára és a közösségeknek a felvirágoztatására”.

A magyarok által lakott, mintegy 2300 fős Szalacs községben átadott új óvoda 80 kisgyerek befogadására alkalmas.

óvoda Galéria

Fotó: Facebook/Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

óvoda Galéria

Fotó: Facebook/Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Mezőméhesi nőgyilkosság: Németországban fogták el a gyanúsított volt bűntársát

Elfogtak Németországban egy nemzetközi körözés alatt álló romániai bűnözőt. Liviu Ilie Sălăgean a mezőméhesi nőgyilkosság gyanúsítottja, Emil Gânj bűntársa volt egy korábbi gyilkosságban – számolt be szombaton a Román Rendőrség.

Mezőméhesi nőgyilkosság: Németországban fogták el a gyanúsított volt bűntársát
2025. augusztus 23., szombat

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon

Új turisztikai látványossággal gazdagodott Predeál, az Erdély és Havasalföld határán fekvő népszerű Brassó megyei üdülőtelepülés, Románia legmagasabban fekvő városa (1100 m-es tengerszint feletti magasság).

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon
Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon
2025. augusztus 23., szombat

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon

2025. augusztus 23., szombat

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván

Kígyómarás miatt szállítottak kórházba egy 52 éves nőt a Beszterce-Naszód megyei Nagyilváról, az áldozat eszméleténél volt, de szédült állapotban találta szombaton a mentőegység.

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván
Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván
2025. augusztus 23., szombat

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván

2025. augusztus 23., szombat

Együtt átélni azt, amit Szent István királyunk tett: erdélyi Erzsébet-táboros diákok az Országházban

Az Erzsébet-tábor lényege, hogy érezzük az összetartozást mi, magyarok szerte a Kárpát hazában – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter Erdélyből érkezett Erzsébet-táboros gyermekeknek, akiket az Országházban köszöntött pénteken.

Együtt átélni azt, amit Szent István királyunk tett: erdélyi Erzsébet-táboros diákok az Országházban
2025. augusztus 23., szombat

Kolozsvár a fellegekben jár: több száz millió euró landol évi 10 millió légi utasért

A kolozsvári nemzetközi repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának célja, hogy 2045-re a légi utasforgalom eléje az évi 10 millió főt.

Kolozsvár a fellegekben jár: több száz millió euró landol évi 10 millió légi utasért
2025. augusztus 22., péntek

Személyesen megismerkedhet Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napok közönsége

Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.

Személyesen megismerkedhet Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napok közönsége
2025. augusztus 22., péntek

Kábítószer-kereskedők buktak le Szatmáron, két személyt letartóztatott a rendőrség

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.

Kábítószer-kereskedők buktak le Szatmáron, két személyt letartóztatott a rendőrség
2025. augusztus 22., péntek

Súlyos égési sérülteket kezelő két kórházat adnak át Erdélyben a következő hónapokban

Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló jellegű kórházat is – jelentette ki pénteken Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.

Súlyos égési sérülteket kezelő két kórházat adnak át Erdélyben a következő hónapokban
2025. augusztus 22., péntek

Tömegével pusztultak a halak, miután beton került egy Szeben megyei patakba az autópálya építőtelepéről

Az építőmunkások hibájának következtében beton került a Feleki patakba Szeben megyében a Nagyszeben és Fogaras közötti leendő autópálya építőtelepéről, ami szennyezést okozott és halakat pusztított el.

Tömegével pusztultak a halak, miután beton került egy Szeben megyei patakba az autópálya építőtelepéről
2025. augusztus 22., péntek

Barabási Albert László: Ha Leonardo da Vinci ma élne, a hálózatokkal foglalkozna

Barabási Albert László szerint, ha Leonardo da Vinci ma élne, minden bizonnyal a hálózatok ábrázolásával foglalkozna. A csíki származású világhírű hálózatkutató a Kolozsvári Magyar Napok keretében pénteken tartott előadást.

Barabási Albert László: Ha Leonardo da Vinci ma élne, a hálózatokkal foglalkozna