Magyar vereség az NL-osztályozón
Fotó: Facebook/magyarlabdarugoszovetseg
Magyarország labdarúgó-válogatottja csütörtökön este 3-1-es vereséget szenvedett Törökország vendégeként a Nemzetek Ligája osztályozójának első mérkőzésén, így kétgólos hátrányból várja a budapesti visszavágót, mely arról dönt, ki játszhat az A divízióban az NL következő kiírásában.
2025. március 20., 21:032025. március 20., 21:03
2025. március 20., 22:112025. március 20., 22:11
Ez volt a magyar válogatott történetének ezredik mérkőzése. Mely török góllal indult, de Schäfer arra még válaszolt, sőt a folytatásban úgy tűnt, a vezetést is megszerezhetik a veszélyesebben játszó vendégek. Viszont a második félidőben szétesett a két gólt is kapó magyar csapat, amely ezek után nem tudott újítani.
A magyarok, akik Osváth Attila személyében újoncot is avattak, öt veretlenül megvívott találkozó után maradtak alul ismét a törökökkel szemben. A visszavágót vasárnap romániai idő szerint 19 órától a Puskás Arénában rendezik, a párharc győztese az élvonalat jelentő A divízióban szerepelhet 2026 őszén.
A hazai szurkolók korántsem töltötték meg a lelátókat az MTI beszámolója szerint, ellenben angolul olyan politikai üzeneteket aggattak ki, hogy „az emberiség elvesztette a lelkiismeretét Gázában” és „ha Jeruzsálem nem szabad, a világ fogságban van”, a himnuszok alatt pedig az egyik hosszanti lelátót óriási török zászló borította. A magyar drukkerek szektorát egy hatalmas kifeszített zászló díszítette, melyre az volt írva:
A törökök igyekeztek az első perctől támadólag fellépni, így a meccs elején nagy nyomás nehezedett a magyar védelemre, amely a kulcspasszokat rendre lefülelte, Calhanoglu kiugratásánál pedig Dibusz mozdult ki jól a kapujából. Az első kapura lövés a magyaroké volt, de Varga próbálkozása jócskán kapu fölé szállt,
A bekapott gól rögtön támadóbb felfogásra sarkallta Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványait, a hazai kapusnak Nagy lövésénél és Kerkez megpattanó kísérleténél is a rövid saroknál kellett védenie. Az iram kifejezetten nagy volt, a csapatok jószerivel átrohantak a középpályán, ezért mindkét fél veszélyes akciókat vezetett.
Ezt követően kicsit óvatosabbá vált mindkét csapat, de a lendület nem veszett el, a magyarok elsősorban Kerkez és Nagy oldalán, azaz a bal szélen tudták megbontani az ellenfelet, egy ízben előbbi remek beadását Varga fejelte mellé jó helyzetből. Ami támadásban nagy előny volt, az védekezésben kisebb hátrány: a törökök inkább a jobb oldalon veszélyeztettek, újabb gólt azonban ők sem szereztek a szünetig.
A térfélcserét követően is nagy iramban folytatódott a meccs. Továbbra is mindkét együttes győzelemre játszott és szép akciókat vezetett, ezért egymást követték mindkét oldalon a veszélyes beadások, kiugratások és lövések, a védelmek azonban az utolsó pillanatban tisztázni vagy blokkolni tudtak, ritkább esetben pedig célt tévesztettek a játékosok.
A kétgólos vezetés birtokában már kevesebb kockázatot vállalt Vincenzo Montella együttese, a magyarban pedig nem volt elég erő a hajrában a szépítésre. Ennek ellenére a csereként beállt Csoboth előtt adódott egy hatalmas lehetőség, lövését azonban blokkolta az egyik török védő, így a magyarok nehéz, de nem reménytelen helyzetből várják a hazai visszavágót.
„Összességében nem érdemeltünk vereséget, pláne nem kétgólosat. Több helyzetünk volt, de kihagytuk őket. Mi ma minden hibánkért megfizettünk, az ellenfelünk is többet hibázott, de nem fizetett meg az összesért. Ilyen a futball, de még mindig van egy összecsapás, otthon mindent beleadunk. Nem csak a szükséges minőséget, mindent, amink van, elsődlegesen a szívünket” – értékelt Marco Rossi, a magyarok szövetségi kapitánya.
Nemzetek Ligája, osztályozó az A divízióért, első mérkőzés
Törökország-Magyarország 3-1 (1-1)
Isztambul, Ali Sami Yen Sportkomplexum, 40 ezer néző, v.: Ivan Kruzliak (szlovák)
Gólszerzők: Kökcü (9.), Aktürkoglu (69.), Kahveci (73.), illetve Schäfer (25.)
Sárga lap: Kökcü (41.), illetve Schäfer (19.), Nagy Zs. (64.), Kata (77.)
Törökország: Cakir - Ayhan (Müldür, 27.), Akaydin, Bardakci, Elmali - Aydin (Kahveci, 72.), Calhanoglu, Kökcü (Yüksek, 72.), Aktürkoglu (Uzun, 85.) - Yilmaz (Gül, a szünetben), Yildiz
Magyarország: Dibusz - Fiola, Orbán, Dárdai M. - Bolla (Osváth, 93.), Nikitscher (Gazdag, 93.), Schäfer (Kata, a szünetben), Kerkez - Szoboszlai, Nagy Zs. (Csoboth, 78.) - Varga (Szabó L., 70.)
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
szóljon hozzá!