Magyar siker fájó sárgákkal

Gond nélkül hozta a kötelezőt a magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnoki selejtezők keddi játéknapján: Dzsudzsák Balázsék 3-0-ra nyertek San Marino vendégeként. „Végig magas fordulatszámon pörgött a csapat, ezért nem féltem az első félidőben sem attól, hogy megbosszulja magát a sok kihagyott lehetőség.

Páva Adorján

2011. június 09., 08:382011. június 09., 08:38

Örülök a sima győzelemnek és a három pontnak” – nyilatkozta a lefújást követően Egervári Sándor szövetségi kapitány, akinek tanítványai rengeteg helyzetet kidolgoztak jóval gyengébb ellenfelük otthonában, ám a befejezésbeli pontatlanságok miatt hagytak kívánnivalót maguk után. A keserű szájízt nem is ez, hanem inkább Juhász és Vanczák fegyelmezetlensége adta meg, ugyanis a két hátvéd sárga lapok miatt el lesz tiltva a következő, svédek elleni, kulcsfontosságú budapesti összecsapáson.

Sok magyar helyzet, három gól

A kezdőként pályára küldött Szabics–Németh-csatárduó balszerencsés sorozatának egy védő, Lipták vetett véget, aki a 40. percben Dzsudzsák bal oldali szögletét lekezelte a hosszú oldalon, majd nagy erővel kilőtte a jobb alsó sarkot. Fordulás után a lelkes magyar közönség a székely himnusz eléneklésével hangolt a folytatásra, és ahogy befejezték, már Szabics gólját ünnepelhették, aki az ismét – az amúgy immár megerősítetten az orosz élvonalban szereplő, dagesztáni Anzsi Mahacskalával tárgyaló – Dzsudzsák által mesterien a kapu elé kanyarított labdát fejelte védhetetlenül a hálóba. Az egyébként a meccs folyamán két ígéretes helyzetet is öszszehozó hazaiak ezután belenyugodtak abba, hogy ezúttal sem szereznek pontot, miközben a biztos győzelem tudata visszavetette a magyarok lendületét is. A gólcsendet már csak Koman törte meg, akinek távoli lövése megpattant egy védőn, és a játékszer a kapuban kötött ki.

A győzelem azt jelenti, hogy Magyarország továbbra is valós esélyekkel pályázik a legkevesebb pótselejtezőt érő 2. helyre, amelyet Svédország foglal el. A svédek kedden 5-0-ra kiütötték a vendég finneket – Ibrahimovic a 25. percben, 1-0-nál csereként beállva három gólt lőtt és egy gólpasszt adott –, így 3 ponttal megelőzik az egy meccsel többet játszott magyarokat. A két csapat szeptember 2-án éppen egymás ellen vív kulcsfontosságú összecsapást Budapesten, majd a piros-fehér-zöldek Moldovába látogatnak, októberben pedig a vendég finnek ellen zárják a sorozatot.

Bár azt Egervári Sándor is elismerte, a svédek elleni selejtező kapcsán nem érdemes a keddi meccsből kiindulni, a San Marinó-i fellépésnek lesznek komoly hatásai a skandinávok elleni szereplésre, ugyanis Juhász és Vanczák is eltiltást jelentő sárga lapot kapott, így nem játszhatnak Ibrahimovicék ellen. A kapitány ennek tudatában az Izland elleni augusztus 10-ei hazai barátságos meccsen kísérletezheti ki a megfelelő védelmet.

Ronaldót nem hagyták gólt rúgni a románok

A Răzvan Lucescu lemondása után kapitány nélkül maradt Románia ezúttal nem játszott tétmeccset, ám ettől függetlenül szerda hajnali brazíliai fellépése emlékezetes marad, főleg a dél-amerikaiak legendás csatára, Ronaldo számára, aki a csapata által 1-0-ra megnyert meccsen vonult vissza az aktív labdarúgástól. A 34 éves támadó – aki sérülései és fizikai állapota miatt döntött úgy négy hónapja, hogy szögre akasztja a cipőjét – a Sao Pauló-i mérkőzés első félidejében 15 percre állt be, de nem talált a kapuba. „Bocsássatok meg, hogy nem szereztem gólt az utolsó meccsemen – mondta a „Fenomén” a nagyszünetben a pálya közepén felállított mikrofonba. Köszönöm a szerető támogatásotokat az elmúlt évek során.” Az utóbbi időben meghízott és a haját is megnövesztő Ronaldo – aki két fiával, Ronalddal és Alexszel tiszteletkört futott a Pacaembu Stadionban – szemmel láthatóan hamar kifogyott a szuszból a pályán, de a közönség minden labdaérintését ujjongva fogadta. A játékostársak szinte minden labdával őt keresték, és ennek köszönhetően háromszor is betalálhatott volna, de Tătăruşanu kapus rendre a helyén volt – a meccs után Neymar szóvá is tette ezt, ugyanis szerinte a hálóőr igazán beengedhetett volna egy gólt. A Selecao ettől függetlenül büszkén vett búcsút a brazil válogatottal kétszeres világbajnok (1994, 2002), továbbá kétszeres aranylabdás (1997, 2002), háromszor a nemzetközi szövetség által az év játékosának (1996, 1997, 2002) választott Ronaldótól, aki pályafutása során megfordult a Cruzeiróban, a PSV Eindhovenben, az FC Barcelonában, az Internazionaléban, a Real Madridban és az AC Milanban, karrierjét pedig a Corinthians együttesében fejezte be. A válogatottban 104 meccsen 67-szer volt eredményes, ezzel második a nemzeti örökranglistán a legendás Pelé (95) mögött.
Ezt megelőzően a románok selejtezős csoportjában két meccset is rendeztek: a bosnyákok 2-0-ra legyőzték a vendég Albániát – visszaelőzve ezzel az így negyedik románokat –, míg a csoportmásodik Fehéroroszország hasonló arányban verte Luxemburgot.

Eljárás a Mladicsot éltető románok ellen
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi eljárást indított a románok ellen, mert a válogatott drukkerei Ratko Mladics népirtással és egyéb embertelen cselekedetekkel vádolt volt boszniai szerb tábornok szabadon engedéséért „tüntettek” egy transzparenssel a bosnyákok elleni múlt pénteki Európa-bajnoki selejtezőn. „Szabadságot Mladicsnak!” – ez volt olvasható azon a molinón, amelyet a bukaresti öszszecsapáson kifeszítettek a hazai fanatikusok. Az UEFA szabályzata tiltja, hogy sporteseményein bármiféle olyan ügyben nyilatkozzanak meg, amely nem kapcsolódik a játékhoz. A hazaiak 3-0-s sikerével végződött meccsen a vendégdrukkerek randalíroztak, így a bosnyákokra is büntetés vár. A fegyelmi bizottság június 16-án ül össze.

Európa-bajnoki selejtezők, E csoport: San Marino–Magyarország 0-3 (Lipták 40., Szabics 49., Koman 83.), Svédország–Finnország 5-0 (Källström 12., Ibrahimovic 31., 35., 53., Bajrami 83.). A csoport állása: 1. Hollandia 18 pont/6 mérkőzés, 2. Svédország 15/6, 3. Magyarország 12/7, 4. Finnország 6/6 (11-11), 5. Moldova 6/6 (7-9), 6. San Marino 0/7. D csoport: Bosznia-Hercegovina–Albánia 2-0 (Medunjanin 67., Maletics 91.), Fehéroroszország–Luxemburg 2-0 (Kornilenko 48. – 11-esből, Putilo 73.). A csoport állása: 1. Franciaország 13/6, 2. Fehéroroszország 12/7, 3. Bosznia-Hercegovina 10/6, 4. Románia 8/6 (8-6), 5. Albánia 8/6 (4-6), 6. Luxemburg 1/7. A csoport: Azerbajdzsán–Németország 1-3. A csoport állása: 1. Németország 21/7, 2. Belgium 11/7, 3. Törökország 10/6, 4. Ausztria 7/6, 5. Azerbajdzsán 3/6 (5-18), 6. Kazahsztán 3/6 (2-15). C csoport: Feröer-szigetek–Észtország 2-0. A csoport állása: 1. Olaszország 16/6, 2. Szlovénia 11/7, 3. Szerbia 8/6, 4. Észtország 7/7, 5. Észak-Írország 6/5, 6. Feröer-szigetek 4/7.
Barátságos mérkőzések: Brazília–Románia 1-0 (Fred 23.), Írország–Olaszország 2-0, Venezuela–Spanyolország 0-3, Oroszország–Kamerun 0-0, Ausztria–Lettország 3-1, Norvégia–Litvánia 1-0, Ecuador–Görögország 1-1, Paraguay-Bolívia 0-0, Ausztrália–Szerbia 0-0, Japán–Csehország 0-0, Dél-Korea–Ghána 2-1, Ukrajna–Franciaország 1-4.
 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 02., hétfő

Vízilabda: Manhercz-parádé a BL-döntőben, magyar csúccsal megvédte címét a Ferencváros

A címvédő FTC-Telekom 13-11-re legyőzte a szerb Novi Beograd csapatát a férfi vízilabda Bajnokok Ligája máltai négyes döntőjének vasárnapi fináléjában.

Vízilabda: Manhercz-parádé a BL-döntőben, magyar csúccsal megvédte címét a Ferencváros
2025. június 01., vasárnap

Megvédte címét, hetedszer Bajnokok Ligája-győztes a Győr

Végig magabiztosan játszva hetedszer is elhódította a serleget, és ezzel megvédte címét a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligájában, miután 29-27-re legyőzte a dán Odense csapatát a budapesti MVM Dome-ban megrendezett négyes döntőben.

Megvédte címét, hetedszer Bajnokok Ligája-győztes a Győr
2025. június 01., vasárnap

Forma–1: Kettős győzelmet ünnepelhetett a McLaren Barcelonában

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat vasárnap Barcelonában, ezzel tízpontosra növelte az előnyét a világbajnoki összetettben csapattársával, a brit Lando Norrisszal szemben.

Forma–1: Kettős győzelmet ünnepelhetett a McLaren Barcelonában
2025. június 01., vasárnap

Kiütötte az Intert a PSG, először ünnepelhet Bajnokok Ligája-címet

A Paris Saint-Germain története során először megnyerte a labdarúgó Bajnokok Ligáját, mivel a sorozat szombati, müncheni fináléjában kiütéses, 5-0-s sikert aratott az Internazionale felett.

Kiütötte az Intert a PSG, először ünnepelhet Bajnokok Ligája-címet
2025. május 31., szombat

Legyűrte dán ellenfelét, döntős a Győr a női kézilabda Bajnokok Ligájában

A címvédő Győri Audi ETO KC 29-28-ra legyőzte a dán Esbjerget a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének szombati első elődöntőjében.

Legyűrte dán ellenfelét, döntős a Győr a női kézilabda Bajnokok Ligájában
2025. május 31., szombat

Szigorú és tapasztalt – így jellemezte egy francia sportportál a szombat esti BL-döntő vezetésével történelmet író Kovács Istvánt

Szigorú játékvezetőként jellemzi a nagykárolyi Kovács Istvánt az RMC Sport francia sportportál, amely abból az alkalomból közölt rövid portrét a partiumi sípmesterről, hogy ő vezeti a Bajnokok Ligája szombat esti d

Szigorú és tapasztalt – így jellemezte egy francia sportportál a szombat esti BL-döntő vezetésével történelmet író Kovács Istvánt
2025. május 30., péntek

Vízilabda: büntetődobásokkal elhódította a bajnoki címet a Nagyváradi VSK

Megnyerte a bajnoki címet a Nagyváradi VSK vízilabda-csapata, miután a bajnoki finálé mindent eldöntő ötödik mérkőzésén Bukarestben felülmúlta a címvédő Steaua együttesét.

Vízilabda: büntetődobásokkal elhódította a bajnoki címet a Nagyváradi VSK
2025. május 25., vasárnap

Vízilabda: ki-ki meccsen dönti el a bajnoki cím sorsát a Nagyváradi VSK és a Steaua

Egyenlített a Nagyváradi VSK a román vízilabda-bajnokság döntőjében a címvédő Steaua ellen, így a bajnoki cím sorsa a május 31-ei ötödik mérkőzésen dől el.

Vízilabda: ki-ki meccsen dönti el a bajnoki cím sorsát a Nagyváradi VSK és a Steaua
2025. május 22., csütörtök

Három vb-rendezési pályázatot nyújtott be a jégkorongszövetség

A 2026-os női, illetve férfi korosztályos világbajnokságok közül háromra nyújtott be rendezési pályázatot a Román Jégkorongszövetség (FRHG) bukaresti, illetve székelyföldi helyszínekkel.

Három vb-rendezési pályázatot nyújtott be a jégkorongszövetség
2025. május 22., csütörtök

Diószegi László: két út áll a Sepsi OSK előtt

Sok játékosban csalódott Diószegi László, a román labdarúgó élvonaltól búcsúzó Sepsi OSK elnöke.

Diószegi László: két út áll a Sepsi OSK előtt