A címvédő Steaua lett a labdarúgó-Ligakupa első döntőse, miután a legjobb négy között a korábban hazai pályán kiharcolt 1-0-s előnyét 2-0-s győzelemmel tetézte az élvonalbeli bajnokságban listavezető Giurgiui Astra elleni párharcban.
2016. április 14., 16:352016. április 14., 16:35
A szerda esti összecsapáson a George Becali klubtulajdonos által nemrég bírált Bawab duplázott, első góljánál pedig a sérüléséből felépült Marica passzolta le neki a labdát a negyedik percben. Az Astra csak az első félidő hajrájában jelentett veszélyt a bukarestiek kapujára, de Daniel Niculae egyik próbálkozása sem győzte le Cojocarut.
A fővárosiak hálóőre a szünet után is résen volt, olyannyira, hogy kivédte a Ionița által elvégzett – amúgy vitatott – tizenegyest. A meccsen mindkét fél feljegyzett egy érvénytelenített lesgólt, a piros-kékek középpályását, Munirut pedig korházba kellett szállítani, miután a 12. percben Iulian Roșuval ütközött.
A giurgiuiak mestere, Marius Șumudică korábban már jelezte, hogy a hétvégi Liga 1-es fordulóra tartalékol, mert pénteken ismét a bukaresti bajnokot fogadja, de meglátása szerint Teixeira és Geraldo Alves pályára küldésével „megtisztelte\" a Ligakupát is. „Gratulálok a Steauának, jobbak voltak, mint mi\" – ismerte el a találkozó után. A torna másik elődöntőjét csütörtökön rendezik: a Dinamo 3-0-s hátrányban fogadja a Chiajnai Concordiát.
Az élvonal csapatainak képviselői egyébként csütörtökön közgyűlést tartottak, ahol a DigiSport információ szerint egy informális tanácskozás alkalmával ismét számításba vették a mezőny bővítését. A Liga 1 mezőnyét, mint ismeretes, az idei szezonban csökkentették 14 csapatosra, és most először rendezik rájátszásos rendszerben. Az érintettek erre már korábban is panaszkodtak – főleg az alapszakaszt követő pontfelezés miatt –, ezért ismét felmerült, hogy jövőre 16 együttessel rendezzék meg a pontvadászatot.
Liga 1, a 7. forduló programja, felsőház: Giurgiui Astra–Steaua (péntek, 20.30), Dinamo–Marosvásárhely (vasárnap, 20.30), Viitorul–Târgu Jiu-i Pandurii (hétfő, 20.30). Alsóház: Ploiești-i Petrolul–Craiova (péntek, 20.30), Kolozsvári CFR–Botoșani (szombat, 18.00), Voluntari–Chiajnaii Concordia (vasárnap, 18.00), Iași–Temesvár (hétfő, 18.00).
Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
szóljon hozzá!