Lassan már nem marad olyan játékvezető a hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, akinek döntései ne váltanának ki heves indulatokat a szakemberek körében.
2016. november 01., 14:432016. november 01., 14:43
Ezúttal Kovács István került a bírálatok kereszttüzébe, amiért a 14. forduló hétfő esti Viitorul–Voluntari mérkőzésén egy, a házigazdák 2-1-es győzelmét elősegítő ítéletet hozott. A papírformával ellentétben ugyanis a vendégek kezdték jobban a találkozót, és már a 8. percben megszerezték a vezetést, amikor Cernat értékesítette a Petre Ivanovici elleni szabálytalankodásért megítélt büntetőt. Utóbbi az első félidőben még egy hatalmas ziccert hibázott, miközben Gheorghe Hagi tanítványai csak a szünet után kezdtek el veszélyesebben építkezni.
A 66. percben Ionuț Balaur begyűjtötte a kiállítását jelentő második sárga lapot, ám az indulatok nyolc perccel később szabadultak el, amikor egy vitatott helyzetben, Acsinte feltételezett szabálytalansága miatt a játékvezető büntetőt fújt az akkor már emberelőnyben lévő Viitorul javára. Az emiatt tiltakozó játékosok sorra kapták a figyelmeztetést – Vasile Maftei egymás után kettőt is, ezért kettős emberhátrányban hagyta Voluntari-t. Ezzel viszont még nem ért véget a jelenet, mert Chițu elrontotta a tizenegyest, de Kovács megismételtette azt, mert annak elvégzése közben több játékos is belépett a büntetőterületen belülre. Másodjára már Răzvan Marin lépett a labda mögé, aki nem hibázott (76. p.) és ezzel kiegyenlítette az állást. A kettős emberelőnyt kihasználva a Viitorul a 95. percben szerezte meg mindhárom pontot Kevin Boli fejesgóljával.
Mindezek után a vendégeket edző Florin Marin már amiatt bosszankodott, hogy a vitatott döntéskor nem hívta vissza a pályáról a csapatot. „Nagy szégyen ez a romániai labdarúgásnak. Még megyei szinten sem látni ilyent. Pályafutásom alatt még soha ilyesmi nem történt meg velem\" – fakadt ki a DigiSport kamerái előtt. Szerinte ugyanis Kovács döntése nélkül a Viitorul nem tudta volna őket legyőzni, mert nagyon jól szervezetten futballoztak és taktikailag ők irányították a meccset. A Konstanca megyei házigazdákat irányító Hagi megértette a Voluntari reakcióját, de hozzáfűzte: „A kispadról nem láttam rendesen a helyzetet. Talán igazuk van, nem tudom. Ők a barátaink, de ilyen a labdarúgás. Én boldog vagyok, hiszen nyertünk.\"
A találkozót a helyszínen végignéző szövetségi kapitány, Christoph Daum szerint a Voluntari azért kapott ki, mert a játékról a bíróra terelte a figyelmét. „A bírók nem akarnak hibázni, de ők is emberek, ezért néha előfordul. Ezt el kell fogadnunk és a meccsre kell összpontosítanunk, nem pedig a sípmesterek döntéseire. Nem kell tiltakozni, mert a döntés az döntés, azon már nem tudsz változtatni\" – véli a német szakember.
A játéknap második összecsapásán a Botoșani 2-0-ra legyőzte a vendég Temesvári ACS Polit – és ezzel visszazárkózott a Medgyes elé –, míg a bánságiak sereghajtók maradtak az összetettben. Szintén hétfőn koraeste jelentették be, hogy a Chiajnai Concordia megvált edzőjétől, Emil Săndoitól, aki a szezon eleje óta irányította a csapatot, de csak az összetett 11. helyén állnak, és még a Román Kupából is kiejtette őket a Liga 2-es Brăila.
A labarúgó-Liga 1 állása:
1. Steaua 14 9 3 2 20-10 30
2. Craiova 14 8 3 3 21-15 27
3. Viitorul 14 8 2 4 18-14 26
4. Botoșani 14 7 2 5 23-15 23
5. Medgyes 14 6 5 3 18-15 23
6. CFR* 14 7 5 2 25-12 23
7. Dinamo 14 5 5 4 24-16 20
8. Pandurii 14 5 4 5 15-16 19
9. Voluntari 14 4 3 7 20-22 15
10. Astra 14 3 5 6 13-20 14
11. Chiajna 14 3 4 7 7-17 13
12. Iași 14 3 3 8 12-17 12
13. ASA* 14 2 2 10 12-20 2
14. Poli** 14 4 2 8 13-25 0
* A CFR-t és az ASA-t 6 pont levonásával büntették
** A Polit 14 pont levonásával büntették
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!