Licencügy: szombatra várják az ítéletet

Szombatra várható a lausanne-i nemzetközi Sportdöntőbíróság döntése az élvonalból kizárt román csapatok ügyében.

2011. július 15., 07:592011. július 15., 07:59

Ezt Cătălin Sărmăşan, a Nagyváradi Bihar FC vezetőségének tagja nyilatkozta csütörtökön a Bihon.ro honlapnak. Az elmúlt idényben a másodosztály második csoportjának második helyén végzett, így a Liga 1-be feljutott, ám licencproblémák miatt indulási jogot mégsem kapott csapat képviselőit csütörtök délután hallgatták meg a lausanne-i ítészek. A bihari sportvezetők – akik közül Sărmăşan is elutazott Lausanne-ba – két svájci ügyvéd segítségével próbálták meggyőzni a nemzetközi bíróság tagjait arról, hogy csapatukat jogtalanul tiltották el az élvonalbeli szerepléstől, míg a Liga 1-ből hasonló okok miatt kizárt FC Temesvár és Besztercei Gloria román ügyvédekkel jelent meg a tárgyaláson.

A bepanaszolt Román Labdarúgó-szövetséget (FRF) Viorel Duru, a licencadó testület elnöke, illetve Adrian Stângaciu, a FRF jogi bizottságának vezetője képviselte. Nagyváradon már régóta rendezték volna a tartozásokat, ám, mivel a gazdasági társaságot 2009-ben fizetésképtelenné nyilvánították, a román törvények szerint addig nem lehet megnyitni a számlákat, amíg a hitelezők nem egyeznek meg, milyen formában kérik vissza pénzüket. Ez nem történt meg, ezért a csapat nem kapta meg a Liga 1-es licencet. A partiumiak most abban reménykednek, hogy Lausanne-ban is elismerik, a tartozásokat önhibájukon kívül, csak a román törvénykezés visszásságai miatt nem tudták időben kifizetni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben