László Csaba: megerősödve búcsúznak a magyarok

„A belga győzelem megérdemelt. A gólkülönbségen lehet vitatkozni, de azt hiszem, hogy már az első tíz perc után is lehetett érezni, hogy a magyarok fölé kerekedtek gyorsaságban és egyéni precizitás terén is" – értékelte lapunknak László Csaba a franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokság vasárnap esti nyolcaddöntőjét, amelyen Belgium 4-0-ra nyert Magyarország ellen

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. június 27., 17:422016. június 27., 17:42

2016. június 27., 17:432016. június 27., 17:43

Az MTK volt edzőjének és játékos-megfigyelőjének azt tetszett, ahogyan Bernd Storck legénységének a játéka a hajrára kinyílt és próbálkoztak, de szerinte már picit elfáradtak, és el kell ismerni, hogy az ellenfél jobb volt. „Ez nem negatívum\" – tette ugyanakkor hozzá, rámutatva, hogy a magyar válogatott összességében elérte azt, amiért kiment az Eb-re: örömet tudtak szerezni szurkolóiknak, megmutatták magukat Európának, ráadásul megerősödött csapatként tértek vissza.

„Aki ennél többet várt, az nem látja reálisan a dolgokat\" – magyarázta. A székelyudvarhelyi születésű szakember hangsúlyozta, hogy a bravúros csoportelsőség után a legjobb tizenhat között már egy másik „dimenzióba\" került a válogatott. A belgákkal kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy még a kispadjukon is olyan játékosaik vannak, amelyekért Európa klubjai sorban állnak, hogy megszerezzék őket, bármikor képesek olyan egyéni megoldásokra, amelyekkel eldönthetik egy mérkőzés sorsát. „Ez a különbséget még öt év alatt sem lehet bepótolni, ilyen tehetségeket nem akasztasz le csak úgy az ágról\" – mutatott rá László Csaba.

A szakember ugyanakkor arra is rávilágított, hogy az elmúlt évtizedek kudarcai láttán most a legkisebb előrelépés is hatványozott jelentőséggel bír a magyar válogatott tekintetében, a szervezettség és az egység jelentette azt a pluszt, ami eddig hiányzott náluk. „Ha labdát szereztek, megpróbálták megtartani azt és megjátszani. Ilyet régebben nem láttunk náluk\" – példázta. A magyar és a nemzetközi labdarúgásban egyaránt jártas edző szerint eddig ők irigykedtek szomszédjaikra, most viszont a helyzet változott, és ez már önmagában is nagy pozitívum. A folytatásra nézve fontosnak tartja, hogy ne legyen majd ebben törés, és a világbajnoki selejtezőkön is sikerrel szerepeljen a válogatott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK