2011. szeptember 21., 08:562011. szeptember 21., 08:56
A kupaspecialista kiscsapat vezetője ugyan harmadosztályú fizetést, de első osztályú prémiumot ígért a két egykori klasszisnak, ha a buzăui meccsen sikerül kiejteni a címvédőt. A Sănătatea négy év alatt harmadszor jutott el a sorozat főtáblájára, és játszhat élvonalbeli csapat ellen, 2007-ben sikerült is kiejtenie az akkor még Liga 1-es UTA-t. Nem minden csapat számára ilyen fontos ez a sorozat, a Liga 1-ben kieső helyen álló Marosvásárhelyi FCM edzője, Ioan Ovidiu Sabău számára például most kizárólag a bajnoki mérkőzések számítanak, ezért húzóembereit biztosan nem nevezi a Gheorghe Hagi-futballakadémiájának együttese, a Konstancai Viitorul ellen.
Az alsóbb ligás együttesek többségének a sorsolás alapján idegenben kell szerepelnie magasabb osztályú csapatok ellen, mindössze hat fogadhatja otthon ellenfelét. Köztük van a Temesvár FC is, amelynél Liga 2-es csapatként is a döntőbe jutás kiharcolása a célkitűzés. A forduló rangadóját az Astra és a CFR vívja Ploieşti-en, a kolozsváriak alig 48 órával a Vaslui elleni bajnoki után lépnek ismét pályára. A két csapat a bajnokságban idén már összecsapott, a nyitófordulóban a CFR hazai pályán győzött 2-0-ra.
Tegnapi eredmények: Gaz Metan Severin–CS Mioveni 2-2 (11-esekkel 4-1), Brassói FC–Bákói FCM 2-0 (hosszabbítás után), Petrolul Ploieşti–Concordia Chiajna 4-1. A Galaci Oţelul–Oltchim Râmnicu Vâlcea mérkőzés lapzárta után ért véget.
Román Kupa, 6. forduló, mai mérkőzések: Temesvári FC–Ceahlăul Piatra Neamţ (sport.ro, 17.00), Rapid–Bukaresti Juventus (Dolce Sport, 19.00), Astra Ploieşti–Kolozsvári CFR (Pro Tv, 21.30), CF Brăila–Medgyesi Gaz Metan, Galaci FCM Dunărea–Sportul Studenţesc, Nagyszebeni Voinţa–CS Otopeni, Pandurii Târgu Jiu–CS Vişina Nouă, Astra II Giurgiu–Kolozsvári U. Csütörtök: Marosvásárhelyi FCM–Konstancai Viitorul (sport.ro, 18.30), Steaua–Kolozsvári Sănătatea (Pro Tv, 20.30), Dinamo–Nagyváradi Luceafărul (Dolce Sport, 21.15), FC Vaslui–Jádi Voinţa.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.