Fotó: Biró István
2010. október 29., 09:062010. október 29., 09:06
Ezek szerint az eredetileg 27,5 millió eurós beruházás további 18 milliót igényel, ám Dan Canta megyei tanácsos szerint a felsorolt fejlesztések többségét nem szükséges azonnal megtenni, hanem később, a stadion elkészülte után is megvalósíthatók.
„A fontos az, hogy elkészüljön a stadion, az atlétikai pálya és a világítás, a többi ráér – véli Canta. – Az atlétikai pálya saját világítása, a kivetítők és a reklámfelületek, a belső forgalmi ellenőrzési rendszer vagy a VIP-részleg kialakítása még várhat.” A legnagyobb költségtöbbletet egyébként az atlétikai pálya növelése jelenti, amely az eredetileg tervezett 7000 helyett 9000 négyzetméteres lesz.
A Kolozs Megyei Tanács közleménye szerint a stadion tulajdonosaként tudomásul vette a konzorcium kéréseit, ám az újonnan felmerült költségeket csak a közbeszerzési törvény előírásait betartva lehet a vállalkozók rendelkezésére bocsátani, ezért először tárgyalniuk kell a kivitelezővel. Közben azonban Alin Tişe, a megyei tanács elnöke már az új stadion első nagy sporteseményeit tervezi: a Mircea Sanduval, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnökével történt egyeztetés után bejelentette, hogy jövő év október 7-én itt rendezhetik meg a Románia–Fehéroroszország Eb-selejtezőt.
Tişe ugyanakkor meghívta a FRF elnökét, hogy Răzvan Lucescu szövetségi kapitánnyal együtt látogassa meg az épülő arénát, ahogy azt néhány napja a bukaresti Nemzeti Stadionnál is tette. Az 55 ezer férőhelyes fővárosi arénát jövő augusztusban nyitnák meg. Sandu ugyanakkor a román Eb-rendezési tervekbe is beilleszti az új kolozsvári stadiont, hiszen a szövetség jelenleg valamelyik szomszédos országgal – Bulgária és Magyarország merült fel – tervezi a 2020-as kontinensbajnokság megpályázását.
Az 1911-ben átadott kolozsvári sétatéri stadiont, amely Ion Moina atléta nevét viselte, 2008-ban bontották le, miután 2000-ben már a lelátók felét balesetveszély miatt lezárták. A helyére épülő új létesítmény a tervek szerint 30 596 férőhelyes lesz, és Romániában elsőként a teljes nézőtér fedett lesz, a pálya világítását pedig körkörösen, a tetőbe beépítve oldják meg. A stadion elkészültének határideje 2011. július 31.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.