2011. december 08., 07:492011. december 08., 07:49
A két gárda küzdelmének kiegyensúlyozottságára jellemző, hogy 21-szer fordult a vezetés, és 9 esetben volt döntetlen az állás. Utoljára 11 másodperccel a vége előtt egyenlített ki Krsztanovics a fél perc alatt 4 pontos hátrányt ledolgozó U számára (72:72), ám a belgák amerikai légiójának ennyi is elég volt, hogy Vaughn bedobja a győztes kosarat.
A kolozsváriak számára a vereségnél is jobban fájt Tyler Morris elvesztése: a tavaszi döntőben aranyérmet jelentő, félpályán túli kosarat dobó amerikai irányító két és fél perccel a meccs vége előtt ütközött Timothy Blackkel, és térdét fájlalva, üvöltve rogyott földre. A meccs végén a mentők szállították el, miközben a 2400 néző kórusban skandálta a nevét. A diagnózis szerint Morrist keresztszalag-szakadás miatt műteni kell, ezért ebben a szezonban már aligha játszhat.
Marcel Ţenter, az U-Mobitelco edzője a vereség ellenére sem volt túlságosan elégedetlen: „A játékunk rendben volt, viszont nagyon szomorú egy nyerhető meccset elveszteni. Erőnléti szempontból kemény mecscset játszottunk, egyik csapat sem engedte elhúzni a másikat, egyaránt kontrollálva az eseményeket.” A kolozsvári szakvezető szerint csapata elérte célját az európai szerepléssel, amely során az antwerpeni találkozó kivételével minden meccsen volt esélye a győzelemre.
Eddy Casteels, a Giants szakvezetője szerint a csapat elérte célját Kolozsváron, bár messze nem játszott olyan jól, mint a 87:63-ra megnyert hazai találkozón. „Az egy tökéletes meccs volt, amilyen 2-3 van egy évben. Ma továbbjutást harcoltunk ki egy nagyon erős és egységes kolozsvári csapat ellen” – nyilatkozta a belga tréner.
A sorozat két magyar csapata közül a Paks újabb hazai vereségével szintén kiesett, a Szolnok viszont a német Artland legyőzésével versenyben maradt a továbbjutásért – ehhez a zárófordulóban a ciprusi Keravnosz otthonában is nyernie kell. A Balkán Ligában szereplő Temesvári BC újabb szoros vereséget szenvedett, és öt mérkőzés után egy győzelemmel áll.
Férfi kosárlabda Euro Challenge Kupa, 5. forduló, E csoport: Kolozsvári U-Mobitelco–Antwerp Giants 72:74 (20:20, 18:18, 15:14,19:22). Pontszerzők: Krsztanovics 22, Dykes 13 (1×3), Morris 12 (1×3), Paul 9 (1×3), Lawrence 7, Silvăşan 6, Mijovics 3 (1×3), illetve Wilson 25 (2×3), Roll 13 (1×3), Moors 11 (1×3), Vaughn 10, Black 9 (1×3), Medzsri 5, Mwema 1. A másik mérkőzésen: Jeniszej Krasznojarszk (orosz)–Elan Chalon (francia) 79:80. Az állás: 1. Antwerp 9 pont, 2. Chalon 9, 3. Kolozsvár 6, 4. Krasznojarszk 6. D csoport: Paksi Atomerőmű SE–BK Ventspils (lett) 78:79. H csoport: Szolnoki Olaj KK–Artland Dragons (német) 90:85. Balkán Liga, A csoport: Mornar Bar (montenegrói)–Temesvári BC 79:77.
Férfi A osztály, 12 forduló: Medgyesi Gaz Metan–Nagyváradi VSK 76:75, Poli Iaşi–CS Otopeni 53:69, SCM U Craiova–Bukaresti CSM 80:86. A többi mérkőzés lapzárta után ért véget.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.