Fotó: MTI
A magyar női kézilabda-válogatott nyerte a kolozsvári Kárpát Kupát, amelynek vasárnap esti döntőjében ötgólos különbséggel bizonyult jobbnak Románia együttesénél.
2016. november 27., 23:162016. november 27., 23:16
2016. november 27., 23:472016. november 27., 23:47
Az egy hét múlva kezdődő svédországi Európa-bajnokságra készülő csapatok összecsapása az első percekben a románok kiválóságának, az egykor a Győri Audi ETO együttesét is erősítő Aurelia Brădeanunak az elbúcsúztatásáról szólt, aki tizenhét év után utoljára öltötte magára a piros-sárga-kék mezt. Az első gól az ő nevéhez fűződik, a magyar játékosok önzetlenül engedték lőni a kolozsvári sportcsarnok közönsége által állva tapsolt, idén a Bukaresti CSM gárdájával Bajnokok Ligáját nyert klasszist.
Egyébként a vasárnap esti fináléra annak ellenére kilátogattak mintegy négyezren a Szamos-parti multifunkcionális csarnokba, hogy a legolcsóbb jegyeket 40 lejért kínálták. Igaz, ezért az összegért meg lehetett tekinteni a délutáni bronzmérkőzést is, amelyen Románia B-válogatottja büntetődobásokkal szenvedett vereséget Hollandia B-válogatottjától. Mindenesetre a magyargyűlölő szurkolók ezúttal otthon maradtak, mivel a közönség nemhogy a magyar himnuszt nem fütyülte ki, de rendkívül sportszerűen már a bemutatónál megtapsolta a magyar lányokat.
Akik a szombati, a holland ifik elleni döcögős játékhoz képest most igazán pörgős iramot diktáltak, és már az első félidőben kétgólos vezetéssel vonultak le pihenni. Különösen Klivinyi Kinga volt elemében: az Érd balátlövője tarthatatlannak bizonyult a románok számára, a mérkőzésen összesen tíz gólt vágott Denisa Dedu kapujába.
A Bukaresti CSM-et a magyar válogatott kedvéért feladó Kim Rasmussen által irányított piros-fehér-zöldek a második félidőben még nagyobb sebességre kapcsoltak, és már rendre sikerült összezavarni a román védelmet. Ekkor már a „fél lábbal\" a Győr kézilabdacsapatát is irányító Ambros Martín román szövetségi kapitánynak sem sikerült feltüzelnie tanítványait, mert győri együttesének kiválósága, Görbicz Anita sorra osztogatta a gólpasszokat, ő maga pedig hétszer bizonyult eredményesnek.
Az már csak a mérkőzés lefújása után derült ki, hogy megtörténhet: a magyar válogatott két nagyszerű, már az első percekben lesérült játékosa akár hosszabb időre is kidőlhet. Kim Rasmussen szövetségi kapitány a Magyar Kézilabda-szövetség Facebook-oldalán megjelent nyilatkozatában elmondta: Kovacsics Anikó vádli-, Szucsánszki Zita pedig orrsérülést szenvedett, és jelenleg úgy tűnik, hogy egyikükre sem számíthat a svédországi Eb-n.
A Kárpát Kupa fináléjában Magyarország 29-24 arányban győzte le Romániát. Bár Ambros Martín lányai számára kevésbé sikerült jól a főpróba, a román válogatottból hiányzott sérüléssel bajlódó klasszisa, Cristina Neagu, továbbá kispados volt Paula Ungureanu és Gabriela Perianu is. A kétnapos torna legértékesebb játékosává Klivinyi Kingát választották, a legjobb kapus Denisa Dedu lett. Különben a magyar női kézilabda-válogatottat egy maroknyi, mindössze húsz-huszonöt fős, többnyire győri drukkerek alkotta szurkolótábor éltette a kolozsvári sportcsarnokban.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!