Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
A lovaglás a párizsi olimpiáig az öttusa része marad, miközben 2023-tól a fiatalok versenyeit már az új módon, anélkül kell megrendezni. Nagy István magyar agrárminiszter szerint a döntés „az öttusa sport gyásznapjának” számít.
2021. november 04., 22:342021. november 04., 22:34
A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) végrehajtó bizottsága csütörtökön videokonferencia keretében tájékoztatta a tagszövetségeket azokról a jelentős változásokról, amelyekről még az elmúlt héten saját hatáskörben döntött, ám közben különböző sajtóorgánumok kiszivárogtattak. „A videokonferencián többek között Klaus Schormann elnök, Joel Bouzou és ifj. Juan Antonio Samaranch alelnökök, valamint Ivar Sisniega, az innovációs bizottság tagja is részt vett, és egyöntetűen hangsúlyozták, hogy az öttusa olimpiai programban maradása érdekében mindenképpen szükség van arra, hogy a lovaglást másik tusa váltsa fel” – számolt be Gallai István, a magyar szövetség főtitkára a történtekről az MTI-nek.
Egy sportág ötkarikás műsoron maradásának viszont feltétele, hogy minél több helyen űzzék. Gallai István hangsúlyozta: biztos, hogy a 2024-es párizsi olimpián még a lovaglás is az öttusa része lesz, hiszen a mostani nemzedék még így készül, ám 2023-tól a fiatalok versenyeit már az új módon kell megrendezni. Azt, hogy mi lesz az új sportág az öttusán belül, már az UIPM új vezetése fogja eldönteni, ugyanis november 27-28-án tisztújító közgyűlést tart a világszövetség. Az új sportágtól követelmény, hogy ne legyen drága, könnyen szállítható legyen az eszköz, és a fiatalok körében népszerű legyen.
„A jövő héten Monacóban én is részt veszek a technikai, a versenyzői és az edzői bizottság tagjainak megbeszélésén, amely után már tisztább lesz a kép. Már csak azért is, mert az idő sürget, a programbizottságnak pedig december 10-ig javaslatot kell benyújtania a NOB számára. A végső döntést a pekingi téli olimpia idején hozzák meg” – mondta Gallai István, aki jelezte: nem örülnek a döntésnek, de tudomásul kell venniük. Joël Bouzou, az UIPM alelnöke a L'Equipe francia sportnapilapnak szerdán megerősítette a brit Guardian keddi értesülését, hogy a lovaglást kivették az öttusából. A Guardian szerint a helyére a kerékpározás kerülhet.
Az agrártárca vezetője csütörtökön a Facebook-oldalán azt írta: „nekünk magyaroknak az öttusa egy fontos sportág, hazánk vezeti az olimpiai örökrangsort kilenc arany-, nyolc ezüst- és hat bronzéremmel”. Mint hangsúlyozta, az öttusa sportra a koronát éppen a lovaglás tette föl: „a ló által a lovaglás volt az öttusa sport legizgalmasabb, előre egyáltalán nem prognosztizálható versenyága, ahol megmutatkozott a ló és az ember harmonikus értéket teremtő, eredménnyel mérhető együttműködése is”. Nagy István úgy fogalmazott: „mi magyarok a sportok és a lovak iránti elkötelezettségünkből az öttusa sport gyásznapjává nyilvánítjuk 2021. november 2-át”.
Mint a miniszter kifejtette, „a ma világát belengő láthatatlan szörny”, amely évezredes kultúrákat, természeti és épített értékeket, emberi hitet és sorsot tönkretevő ámokfutása elérte a sportot is nevesül az öttusa sportágat. Nagy István bejegyzésében idézte Avery Brundage-t, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének szavait, amely szerint „ha a sport templomába belépsz hagyd a küszöbön kívül a nagypolitikát”. Az agrárminiszter szerint a sporttal szembeni legnagyobb tiszteletlenség, amikor „megmagyarázhatatlan indokokra hivatkozva érdekkörök vindikálják a jogot a legklasszikusabb, emberi tevékenységhez közeli, nagy hagyományú sportágak szakmai evidenciáinak megváltoztatását”.
A lövészetből, úszásból, vívásból, futásból és lovaglásból álló öttusa az 1912-es olimpia óta szerepel az ötkarikás játékok programjában. A lebonyolítási rend sokszor változott az évek folyamán – például a lövészetet és a futást jelenleg együtt rendezik egy kombinált szám keretében –, de a sportágak sosem cserélődtek.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
szóljon hozzá!