2012. június 26., 08:562012. június 26., 08:56
Az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában tegnap megtartott sorsoláson az is eldőlt, hogy az első mérkőzést július 17-én Albániában, Korca városában, míg a visszavágót egy héttel később, Nyíregyházán rendezik – közölte a Loki honlapja. A DVSC azért kényszerül Nyíregyházán játszani hazai meccsét, mert saját stadionja nem felel meg a nemzetközi előírásoknak.
„Szerencsésnek mondható a sorsolás, mert nem kell túlságosan messzire utaznunk, ami a szurkolóink szempontjából is fontos tényező – nyilatkozta a csapat honlapjának Róka Géza klubigazgató. – Egyelőre túl sokat nem tudunk a Skenderbeu együtteséről, az elkövetkezendő napokban az lesz a feladatunk, hogy minél alaposabban feltérképezzük, minél több információt gyűjtsünk róla.”
A hajdúságiak kiemeltek voltak a sorsolásnál, melyen az UEFA területi felosztása miatt előre tudható volt, hogy öt csapat közül kap ellenfelet. Az albánok mellett a bosnyák FK Zeljeznicsár, a macedón FK Vardar, az iraeli Hapoel Kiryat Shmon, illetve az első selejtező kör harmadik párosításának – FC Valletta (máltai)–Lusitanos (andorrai) – győztese lehetett volna a DVSC ellenfele. A Debrecennek három párharcot kell megnyernie a csoportkörbe jutásért.
A másik három, az Európa Ligában rajthoz álló magyar csapat közül a már az első selejtezőkörben érdekelt Budapest Honvéd szintén albán, míg az MTK Budapest szlovák ellenfelet kapott, s utóbbihoz hasonlóan a második fordulóban bekapcsolódó Videoton is szlovák együttessel szemben lép pályára először. Az EL mezőnyébe magyar bajnoki negyedik helyének köszönhetően bekerült Honvéd a július 5-i első meccset hazai pályán vívja majd a Flamurtari Vlore ellen, a Magyar Kupa ezüstérmese, az MTK viszont Szlovákiában kezd a Szenicével. A visszavágókat egy héttel később rendezik. A július 19-én és 26-án esedékes második fordulóban a bajnoki ezüstérmes Videoton a Slovan Pozsonnyal csap majd össze a továbbjutásért, s a visszavágót vívja hazai pályán.
Marco Rossi, a kispestiek vezetőedzője nem ismeri az ellenfelet, így csak a pályán derül ki, hogy szerencsések voltak-e. Továbbjutás esetén azonban már jól ismert csapat vár a Honvédre: Dzsudzsák Balázs korábbi együttese, a kameruni Samuel Eto’ót is foglalkoztató orosz Anzsi Mahacskala. Garami József, az MTK edzője azonos erősségű gárdák küzdelmét várja, annak azonban örült, hogy nem kell sokat utazni. Ha az MTK túljut a Szenicén, akkor a legutóbb BL-negyeddöntős ciprusi APOEL-lel találkozik.
Romániát idén is hat csapat képviseli az európai kupaporondon. Ezek közül egyedül a Bukaresti Rapid volt érdekelt a tegnapi sorsoláson: a vautascsapat a második fordulóban a finn MyPa és a walesi Cefn Druids párharcának győztesével találkozik, először július 19-én hazai pályán.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.