2011. augusztus 02., 07:162011. augusztus 02., 07:16
A Prahova megyeiek a CFR otthonában elszenvedett 2-0-s vereséggel kezdték a bajnoki szezont, és elképzelés nélküli játékukon vasárnap este sem tudtak változtatni a története első élvonalbeli idényét jegyző Voinţa ellenében. Selymes Tibor arra nem számított, hogy két forduló után kirúgják.
„Természetesen csalódott vagyok, ha a klubvezetők így gondolják, akkor nem is emberek. Biztos vagyok benne, hogy hamar szerződést bontunk, ugyanis nem vagyok az a cigánykodó típus” – nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek a 41 éves szakember, aki tavaly szeptemberben vette át az Astra irányítását, és a 11. helyen zárt.
Mindez nem befolyásolta a nagyszebeniek ünneplését, akik abszolút újoncként még veretlenek a Liga 1-ben: a ploieşti-iek elleni diadal előtt 1-1-et játszottak a vendég Steauával. „Álmodni sem mertünk arról, hogy két forduló után 4 ponttal állunk” – fogalmazott Sandu Tăbârcă, a Voinţa technikai igazgatója. A sportvezető hozzátette, látszott csapatán, hogy félve lépett pályára, ugyanis még érződik a játékosokon az alapos felkészülés hiánya – mint ismert, a szebeniek nyaralás közben tudták meg, hogy a kizárások miatt osztályozót játszhatnak a Liga 1-es szereplésért, és a Săgeata Năvodari ellen megnyert párharc után csak két hetük volt felkészülni. Sandu Tăbârcă ugyanakkor úgy véli, a kiváló rajt a csapategységnek köszönhető: bár sokan leírták a Voinţát amiatt, hogy nem erősítette meg keretét a Liga 1-es szereplés kiharcolása után, az eredmények azt mutatják, az összeszokottság nagyobb erény, mint néhány kiugró egyéni teljesítmény, igaz, a vasárnapi siker épp egy ilyen villanásnak köszönhető, hiszen Iulian Popa a 41. percben 20 méterre a kaputól átemelte a labdát Lungun, a hazaiak hálóőrén.
A Steaua és a Dinamo magabiztosan nyert vasárnap este. Utóbbi 5-0-ra lemosta idegenben a Szászmedgyesi Gaz Metant, az erdélyiek egy megkérdőjelezhető, kiállítással járó 11-es után törtek meg.
Liga 1, 2. forduló, vasárnap esti eredmények: Astra Ploieşti–Nagyszebeni Voinţa 0-1 (I. Popa 41.), Steaua–CS Mioveni 4-0 (Tatu 45., M. Costea 63., Tănase 77., Rusescu 87.), Szászmedgyesi Gaz Metan–Dinamo 0-5 (C. Munteanu 41. – 11-esből, Dănciulescu 59., M. Niculae 76., 86., Torje 91.). Korábban: Marosvásárhelyi FCM–Kolozsvári CFR 0-2, Kolozsvári U–Rapid 2-0, Sportul Studenţesc–Ceahlăul Piatra Neamţ 1-1, FC Vaslui–Petrolul Ploieşti 0-0.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!