Kifizetődött a Kolozsvári CFR kockáztatása

A Kolozsvári CFR hazai pályán, a Botoșani ellen elért 1-0-ás győzelmével zárult hétfő este az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 15. fordulója. A házigazdák a 89. percben szerezték meg a végeredményt beállító gólt, amikor egy szabadrúgást követően Larie beollózta a labdát a kapuba.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. november 08., 17:192016. november 08., 17:19


A fellegváriakat edző Vasile Miriuță szerint kockáztatással tartották otthon a három pontot, mert az első félidőben még sok hibával játszottak, de a térfélcsere után támadó taktikára váltottak. „Az utolsó edzésen lesérült Nascimento – játéka fontos a középpályán, de megéreztünk Sorsa hiányát is. A második félidőben beküldtem Omranit egy középpályás, Gomelt helyére, és végül sikerült gólt szerezni. Nem játszottunk túl jól, de szerintem megérdemelten nyertünk\" – értékelt a meccs végén.

A Botoșani elleni győzelmével a CFR egy helyett lépett előre az összetettben, és pontlevonásos büntetése ellenre már az ötödik a tabellán. A 15. forduló az élmezőny másik erdélyi tagjának is kedvezett, a Medgyes ugyanis két pozíciót javítva a „dobogó” harmadik fokára állt. A tabella hátsó felében nem változott a sorrend, de az utolsó négy helyezett hátránya tovább nőtt a tizedik helyen tanyázó címvédő, az Astrával szemben.  

A labdarúgó-Liga 1 állása:

1. Steaua     15 10 3 2 22-10 33
2. Craiova    15 9 3 3 23-15   30
3. Medgyes  15 7 5 3 20-16   26
4. Viitorul     15 8 2 5 18-16   26
5. CFR*         15 8 5 2 26-12   23
6. Dinamo    15 6 5 4 26-17   23
7. Botoșani  15 7 2 6 23-16   23
8. Pandurii   15 5 4 6 15-18   19
9. Voluntari  15 5 3 7 21-22   18
10. Astra      15 4 5 6 15-20   17
11. Chiajna  15 3 4 8   7-18    13
12. Iași         15 3 3 9  13-19   12
13. ASA*      15 2 2 11 12-29    2
14. Poli**      15 4 2 9  14-27    0
* a CFR-t és az ASA-t 6 pont levonásával büntették
** a Poli-t 14 pont levonásával büntették

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK