Tizenegy versenynap után vasárnapról hétfőre virradóan kialudt Rio de Janeiró-ban a 15. paraolimpia lángja.
2016. szeptember 19., 17:432016. szeptember 19., 17:43
Azé a tornáé, amelyen Magyarország küldöttsége a várakozásokat túlszárnyalva egy arany, nyolc ezüst és kilenc bronzéremmel a 47. helyen zárt, mialatt Románia egy bronzéremmel a 76. pozícióból térhet haza a híres Maracana Stadionabn rendezett záróünnepséget követően.
Az előzetesen tíz érmet célzó Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke, Szabó László szerint a brazíliai siker sportolóik erejét mutatja, hogy túl tudnak lépni a realitásokon. „Titkon reménykedtem abban, hogy a négy évvel ezelőtti, londoni éremszámot elérjük, az ugye 14 volt, ezt sikerült túlszárnyalni, ami óriási dolog. Ráadásul ez egy tengerentúli paralimpia volt, és a hagyományok azt mutatják, hogy ilyen körülmények között rosszabbul teljesítünk. Most erre is rácáfoltunk, bizonyítottuk, hogy ennek nem kell feltétlenül így lennie\" – értékelt az MTI-nek.
Kiemelte, ezúttal hat sportágban végeztek dobogós helyen, ami szintén előrelépés a londonihoz képest. „És fontos volt az aranyérem is. Nem vagyok egy éremszín-fetisiszta, de a magyar társadalom és a magyar néplélek úgy van összerakva, hogy az aranyérem fontos. És valóban fontos, mert meghúzza az egész szereplést, és annak a megítélését. Úgyhogy Tóth Tamáson most óriási felelősség van, ő az aranyérmesünk, ő áll a mostani siker csúcsán, de nagyszerű fiatalember, nagyszerű sportoló, úgyhogy el fogja bírni ezt a felelősséget\" – fogalmazott a MPB-vezető a 100 méter hátúszásban szerzett paralimpiai címről.
Románia történetének egyedüli paralimpiai bajnoka, Novák Károly Eduard, mint ismeretes, ezúttal nem tudott dobogóra állni, de a 40 éves csíkszeredai kerékpáros a kezdeti csalódottságán túljutva Facebook-oldalán üzente: negyedik paralimpiájája után most következik számára egy másik élet, amely során a romániai kerékpársport és a hazai fogyatékkal élők sportolási lehetőségeire fog összpontosítani.
A riói éremtáblán egyébként Kína rekordot jelentő 107 aranyéremmel lett az első, ám az is tény, hogy Oroszország sportolóit a doppingbotrány miatt nem engedték versenyezni, kvótáikat pedig „szétosztották\" a többi nemzet képviselői között.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!