2012. július 12., 20:042012. július 12., 20:04
Az A csoportban az Izraelt Sopronban 73:66-ra legyőző magyar együttes az utolsó mérkőzés előtt egy ponttal előzi meg riválisát (12-11), ám a továbbjutáshoz nyernie kell Juzsnijban, mert a hazai vereség (73:78) miatt egy újabb kudarc esetén az ukránok jobb egymás elleni eredménnyel megszereznék a második helyet. A csoportelsőség már szerdán eldőlt, Fehéroroszország 68:60-ra nyert Ukrajna ellen, és 14 pontjával bebiztosította továbbjutását. „Győzni megyünk Ukrajnába is” – mondta Stefan Svitek, a magyar válogatott szlovák trénere, miután csapata az utolsó negyedben fordította a maga javára az Izrael elleni csatát. Alexandria Quigley 20, Honti Kata 12, Nagy-Bújdosó Nóra és Simon Zsófia 12-12 ponttal vette ki a részét a sikerből, amely nyomán az ellenfél kiszállt a továbbjutásért folyó küzdelemből.
Románia 68:54-re alulmaradt Spanyolországban, de a mérkőzésnek már nem volt tétje: a házigazdák már korábban kiharcolták az Eb-részvétel jogát, míg a vendégek mindenképpen a negyedik helyen zárnak csoportjukban. A végig fölényben játszó spanyol csapatban összesen 11 játékos lépett pályára, és tíz szerzett kosarat, míg Dan Fleşeriu román szövetségi kapitány mind a 12 kosarasát pályára küldte. Közülük a 22 pontos Elisabeth Pavel teljesített átlagon felül, a hazaiak legjobbja Cristina Ouvina (11) volt. A D csoport másik meccsén Bulgária megszerezte első győzelmét, 67:60-ra nyert Németország ellen. A szombati záróforduló eredményeitől függetlenül Spanyolország (14 pont) és Svédország (13) jutott ki az Eb-re, Németországnak 10, Romániának 9, Bulgáriának pedig 8 pontja van.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.