Kézilabda: román baki, japán bravúr a női vb-n

Továbbra sem találja formáját a román női kézilabda-válogatott a brazíliai világbajnokságon, s ennek Japán ellen már pontvesztés lett a következménye.

2011. december 08., 08:032011. december 08., 08:03

A kisebb sérüléssel bajlódó Oana Manea és Adina Fiera nélkül pályára lépő román együttes tíz perccel a Sao Pauló-i mérkőzés vége előtt 24-18-ra vezetett, mégsem tudott győzni: az ázsiai csapat előbb fokozatosan csökkentette hátrányát, majd az utolsó másfél percben zsinórban háromszor betalálva kiharcolta a döntetlent. Románia vesztét a gyenge kapusteljesítmény okozta: Talida Tolnai 5 lövést fogott meg 22-ből, Tereza Pâslaru pedig 11-ből egyet sem.

Mindkét csapatban akadt egy-egy kiváló egyéni teljesítmény: román részről Valentina Ardean-Elisei 9 gólt szerzett, a japánoknál pedig Fudzsii Sio 11-et.

Cristian Gaţu, a szakszövetség elnöke szerint a döntetlen nem változtat a továbbjutási esélyeken, mert a brazilokat és a franciákat így is, úgy is le kell győzni a csoportelsőségért. A sportvezetőt sokkal jobban aggasztja a csapat gyenge formája: „Gyengén játszottunk, a tudáskülönbség alapján több góllal kellett volna nyernünk. A legnagyobb gond, hogy nincs még kialakulva egy meghatározó felállás, még mindig keressük a legjobb hetest.”

A C csoport első rangadóján a házigazda Brazília 17-10-es félidei hátrányból fordítva legyőzte az előző világbajnokságon ezüstérmes franciákat, így továbbra is százszázalékos. Ebben a hatosban tegnap pihenőnap volt,  Románia ma 23.45-től a brazilokkal, holnap 21.15-től pedig a franciákkal játszik.  A többi csoportban is már csak három hibátlan együttes van: a címvédő oroszok, valamint a dán és a svéd válogatott.

3. forduló, A csoport: Montenegró–Angola 28-26, Norvégia–Izland 27-14, Németország–Kína 23-22. Az állás: 1. Norvégia 4 pont (98-61), 2. Angola 4 (84-81), 3. Németország 4 (78-75), 4. Montenegró 4 (74-72), 5. Izland 2,  6. Kína 0. 
B csoport: Oroszország–Ausztrália 45-8, Hollandia–Kazahsztán 32-20, Spanyolország–Dél-Korea 29-26. Az állás: 1. Oroszország 6, 2. Hollandia 4 (112-69), 3. Spanyolország 4 (85-81), 4. Kazahsztán 2 (76-72), 5. Dél-Korea 2 (81-87), 6. Ausztrália 0.
C csoport: Románia–Japán 28-28, Brazília–Franciaország 26-22, Tunézia–Kuba 32-29. Az állás: 1. Brazília 6, 2. Románia 5, 3. Franciaország 4, 4. Tunézia 2, 5. Japán 1, 6. Kuba 0.
D csoport: Svédország–Uruguay 31-14, Dánia–Horvátország 23-19, Elefántcsontpart–Argentína 25-19. Az állás: 1. Dánia 6 (90-42), 2. Svédország 6 (96-50), 3. Horvátország 4. 4. Elefántcsontpart 2, 5. Argentína 0 (43-93), 6. Uruguay 0 (39-112).

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél