Kezdődik az örök hokidöntő

A hazai pálya idén ritkán jelentett előnyt a román jégkorongbajnokság fináléjában

Gazda Árpád

2006. február 08., 00:002006. február 08., 00:00

Tizedszer találkozik ma a 2005–2006-os romániai hokiidény során a Csíkszeredai Sportklub és a Steaua, ám a találkozó tétje megsokszorozódott a legutóbbi, szombati találkozó óta. Egy idény eleji kupadöntő (amelyet hoszszabbításban nyert meg a bukaresti együttes) és nyolc rangadó egy olyan alapszakaszban, amely előtt nyílt titok volt, hogy ismét ez a két csapat vívja majd a döntőt. Négy hónapon át a döntőbeli pályaelőny volt az egyetlen nyitott kérdés, amelyet végül a nyolc derbiből ötöt megnyerő Sportklub szerzett meg. Hogy aztán valóban előny-e a kék-fehérek számára, hogy Csíkszeredában lehet több mérkőzés, arra csak a négy győzelemig tartó sorozat végén kapunk választ. Az elmúlt két idényben mindkét csapat idegenben volt sikeresebb örök riválisa ellen: a tavalyi döntő hét találkozójából négyen is vendégsiker született, idén pedig a Steaua kétszer is nyert Csíkszeredában, míg a Sportklub egyszer sem vesztett Bukarestben.
A pályaelőny inkább „történelmi” perspektívából jelent valóban előnyt az alapszakasz győztesének: a rájátszásos rendszer bevezetése óta mindössze kétszer fordult elő, hogy nem a kedvezményezett csapat nyerte a döntőt. 2001-ben a Steaua, tavalyelőtt pedig a Sportklub egyaránt kék-két idegenbeli sikerrel nyerte 3-0-ra a döntőt. És bár 1999 és 2004 között a bajnok mindig vereség nélkül diadalmaskodott a fináléban, most jóval valószínűbb, hogy tavalyhoz hasonlóan ismét mind a hét összecsapást megvívják a csapatok, mintsem valamelyik együttes újból „lenullázza” ellenfelét.


Slavomír Chlebec:
Az idény elején azt mondtam, hogy meg kell szereznünk a Román Kupát. Nem sikerült. Most muszáj bajnokságot nyerni, de még csak találgatni sem akarom, hogy ehhez hány mérkőzést kell játszanunk. Elégedett vagyok az eddigi eredményekkel, mindenképpen a hasznunkra válik, hogy több meccset játszunk hazai pályán. Az utolsó két bukaresti mérkőzésen nagyon jól játszottunk, de a döntő egészen más lesz. A hokisoknak kizárólag a játékra kell összpontosítaniuk, mert a taktika betartása és a fegyelem lesz a döntő tényező. Nem szabad kiállításokat gyűjtögetnünk, állandóan öt mezőnyjátékosnak kell lennie a jégen.


Marius Gliga:
Még soha nem volt ennyire azonos szinten a két csapat, lehetetlen még csak tippelni is arra, hogy hány mérkőzésen dől el a bajnoki cím sorsa. Számunkra nem a pályaelőny elvesztése a gond, hanem az, hogy a legutóbbi mérkőzéseken játékosaink nem összpontosítottak kellőképpen a védekezésre. A koncentrációhiány miatt könnyű gólokat kaptunk, s ez sokkal nagyobb probléma, mint a kimaradt helyzeteink, mert az utóbbiakhoz Hricina remek formája is hozzájárult. A döntőben sokkal jobban játszunk majd, és újra bebizonyítjuk, hogy képesek vagyunk Csíkszeredában is győzni.


Akció a sportszerűségért
A sportszerű szurkolás érdekében kezdeményezett akciót Kurkó János, a Sportklub hokiszakosztályának elnöke, valamint a szakszövetség alelnöke, aki ennek érdekében Octavian Belu és Mariana Bitang államfői tanácsosokat is meghívta a mai összecsapásra. A meccs előtt néhány perccel a két egykori tornászedző, Kurkó, George Boroi Steaua-elnök, Lázár Ernő, a Gyergyószentmiklósi Progym képviselője, valamint a három csapat egy-egy drukkere a TV Sport élő adásában szólal meg a sportszerű szurkolás érdekében. „Mindenki meg akarja oldani a problémát, de eddig hiányzott hozzá a merészség. Az egyetlen járható út a kérdés nyilvánosságra hozatala, még akkor is, ha egyik napról a másikra nem változik a helyzet” – nyilatkozta a Krónikának Kurkó.


Csíkszeredai
Sportklub
Vezetőedző:
Slavomir Chlebec
Másodedző: Gál Sándor

Kapusok
98. Peter Hricina
34. Antal László

1. sor
9. Peter Krechác
73. Peter Ivicic
13. Juraj Mincák
79. Peter Filip
26. Elekes Levente

2. sor
30. Jozef Hruby
33. Papp Szabolcs
11. Péter Róbert
21. Hozó Levente
28. Szőcs Szabolcs

3. sor
18. Kósa Endre
44. ifj. Antal István
20. Péter Szabolcs
10. Tankó Attila
71. Zsók Levente

4. sor
16. Szőcs Előd
86. Veress István
77. Zerkula Zsolt
68. Finta Botond

Sérült: Moldován Ervin


Bukaresti
Steaua
Vezetőedző: Marius Gliga
Másodedző: Nelu Alexe

Kapusok
1. Adrian Catrinoi
29. Kari Lóránd

1. sor
72. Szergej Szadij
18. Molnár Szabolcs
12. Viorel Nicolescu
16. Ion Timaru
20. Basilidesz Tibor

2. sor
23. Jevgenyij Piszarenko
14. Kosztándi András
10. Pavlo Legacsov
9. Cãtãlin Geru
22. Mihai Georgescu

3. sor
2. Victor Corduban
35. Szergej Ploszkov
8. Artyom Bondarjev
53. Igor Andruscsenko
44. Gyenyisz
Zabludovszkij

4. sor
4. Cosmin Flueraº
27. Cãtãlin Ghenea
6. Andrei Justinian

Sérült: Basilidesz László, Rãzvan Lupaºcu
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 19., szombat

Így ünnepelt a 80 éves Öreg Hölgy (fotó + videó)

Nyolcvanéves a Partium, Erdély, Románia egyik legszeretettebb és legsikeresebb futballcsapata, az Aradi UTA, azaz az Öreg Hölgy, amely – „stílusosan” – futballmeccsel ünnepelt pénteken este.

Így ünnepelt a 80 éves Öreg Hölgy (fotó + videó)
2025. április 18., péntek

Ismerte Feri bárót, és ott volt az Aradi UTA alapításánál

Pénteken ünnepli alapításának 80. évfordulóját Arad labdarúgócsapata, az UTA, és idén lesz 115 éve, hogy megszületett a klub egykori tulajdonosa, báró Neuman Ferenc. Piros Dénes nyugalmazott kémiatanár személyesen ismerte Feri bárót.

Ismerte Feri bárót, és ott volt az Aradi UTA alapításánál
2025. április 17., csütörtök

Szuperkupa-győzelem és román bajnoki cím után Erste Liga-győztes lett a Gyergyói HK

A Gyergyói HK nyerte a jégkorong Erste Ligát, miután a döntő hatodik mérkőzésén idegenben 3–1-re legyőzte az Csíkszeredai Sportklubot, ezzel összesítésben 4–2-vel zárta le a párharcot.

Szuperkupa-győzelem és román bajnoki cím után Erste Liga-győztes lett a Gyergyói HK
2025. április 17., csütörtök

Új stadionban rakhat fészket a hunyadiak hollója

Két nagyszabású, több mint 1,168 milliárd lej értékű beruházással gyorsítja fel a román kormány a sportinfrastruktúra korszerűsítését.

Új stadionban rakhat fészket a hunyadiak hollója
Új stadionban rakhat fészket a hunyadiak hollója
2025. április 17., csütörtök

Új stadionban rakhat fészket a hunyadiak hollója

2025. április 17., csütörtök

Labdarúgó Bajnokok Ligája: kialakult az elődöntő mezőnye

Kialakult az elődöntő mezőnye, miután szerdán az Internazionale és az Arsenal jutott négy közé a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcából.

Labdarúgó Bajnokok Ligája: kialakult az elődöntő mezőnye
2025. április 17., csütörtök

UTA-jubileum: alapításának 80. évfordulójára készül a magyar és román labdarúgás meghatározó csapata

Április 18-án, pénteken ünnepli megalapításának 80. évfordulóját Arad első számú labdarúgócsapata. Az UTA a Sepsi OSK-val játszik bajnoki mérkőzést az évfordulón, de azt megelőzően egész héten különböző programokra várják a szurkolókat.

UTA-jubileum: alapításának 80. évfordulójára készül a magyar és román labdarúgás meghatározó csapata
2025. április 16., szerda

Közelebb került a Gyergyói HK, hogy megnyerje a jégkorong Erste Liga idei kiírását

A Gyergyói HK házigazdaként 3-2-re nyert a Csíkszeredai Sportklub ellen a jégkorong Erste Liga döntőjének keddi, ötödik mérkőzésén.

Közelebb került a Gyergyói HK, hogy megnyerje a jégkorong Erste Liga idei kiírását
2025. április 13., vasárnap

Férfi vízilabda vk: Magyarország fiatal válogatottja megszerezte a bronzérmet

Magyarország férfi vízilabda-válogatottja 18-15-re legyőzte a világbajnok horvát csapatot a világkupa podgoricai szuperdöntőjének vasárnap esti kisdöntőjében, és megszerezte a torna bronzérmét.

Férfi vízilabda vk: Magyarország fiatal válogatottja megszerezte a bronzérmet
2025. április 12., szombat

Magyar arany- és bronzérem a birkózó Európa-bajnokságon

A kötöttfogásúak 87 kilogrammos súlycsoportjában világbajnoki címvédő Losonczi Dávid szombaton hatalmas csatában legyőzte az olimpiai címvédő bolgár ellenfelét, ezzel aranyérmet nyert a somorjai birkózó Európa-bajnokságon. Vitek Dárius bronzérmet nyert.

Magyar arany- és bronzérem a birkózó Európa-bajnokságon
2025. április 09., szerda

Magyarverés: U-szurkolók nélkül játszaná hazai meccseit a Kolozsvári CFR

Aggasztja a Kolozsvári CFR labdarúgóklub vezetőségét és szurkolótáborát a városi rivális Universitatea, valamint bukaresti csapatok drukkereinek agresszív viselkedése.

Magyarverés: U-szurkolók nélkül játszaná hazai meccseit a Kolozsvári CFR