Fotó: Mediafax
2007. február 08., 00:002007. február 08., 00:00
A Várhidi-csapat bátrankezdte a mérkőzést, több támadástvezetett, mint a lettek, és többet lőtt kapura is, a 32.percben pedig Priskin által megszerezte a vezetést –Tőzsér Dániel 17 méterről lőtte kapura alabdát, amely Kolinko kapus melléről kipattant, ésPriskin bevetődve, két méterről a jobb sarokbatovábbított. A támadó a szünet utánis főszereplő maradt, az 52. percben ismét őt ünnepeltéktársai: Filkor Attila ívelte fel a labdát afelezővonal közeléből a 16-os területére,amely Farkas Balázshoz került. A Dinamo Kijevfutballistája kapura tört, majd az üresen állóPriskinhez passzolt, aki az üres kapuba gurított. Kevésenmúlt, hogy később mesterhármast érjen ela Watford csatára, aki egymaga jegyezte a Várhidi-korszakhárom meccsén szerzett négy magyar gólt –Kanada és Ciprus ellen egyszer, míg tegnap kétszervolt eredményes.
A román válogatottnehezebben lendült bele Moldova ellen. A világbajnokOlaszországgal lekötött találkozólefújása után kedvetlenül álltak kikeleti szomszédjaik ellen Victor Piþurcã tanítványai,ritkán kerültek gólhelyzetbe, míg a másikoldalon a Kolozsvári CFR csatára, Viorel Frunzã kéttávoli lövéssel veszélyeztetett. Fordulástkövetően nagyobb sebességre kapcsolt a románválogatott, ám úgy tűnt, a vendégekvédelmét nem hozza zavarba a hazaiak fokozottabbnyomása. Negyedórával a vége előtt asokadik szélről beadott labda váratlanul érteaz addig rendezetten védekező moldávokat, ésMazilu közelről bekotorta a labdát. Egy perccel a rendesjátékidő lejárta előtt Mutu is feliratkozott agólszerzők listájára, miután Codreabeadását követően az ötös vonalárólfejelt a kapuba.
Hírösszefoglaló
Barátságos mérkőzések:Magyarország–Lettország 2-0 (Priskin 32., 52.),Románia–Moldova 2-0 (Mazilu 76., Mutu 89.). Továbbieredmények: Portugália–Brazília 2-0,Észak-Írország–Wales 0-0, Dánia–Ausztrália3-1, Dél-Korea–Görögország 1-0,Ghána–Nigéria 4-1.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.