Két vb-ezüst fogja közre Pars olimpiai aranyát

Harmadik nekifutásra sem sikerült megszereznie a magyar atlétika első világbajnoki győzelmét Pars Krisztiánnak, a kalapácsvetés olimpiai bajnoka – akárcsak két éve Teguban – ezüstérmes lett Moszkvában.

Hírösszefoglaló

2013. augusztus 13., 11:132013. augusztus 13., 11:13

2013. augusztus 13., 11:142013. augusztus 13., 11:14

A dobogós helyezést már első dobásával (80,30 m) elérte a magyar atléta, ám ugyanebben a körben a lengyel Pawel Fajdek a világ idei legjobb eredményét (81,97) érte el, ami végül döntőnek bizonyult. Pars ezután nem tudott javítani, így a magyar tizenegyedik vb-érme sem lett arany. A 11-ből hat kalapácsvetésben született: Pars két ezüstje mellett 1999-ben edzője, Németh Zsolt, 2003-ban pedig Annus Adrián lett második, Gécsek Tibor pedig 1993-ban és 1995-ben volt bronzérmes. A további magyar vb-érmeket Bagyula István (1991, rúdugrás, ezüst), Horváth Attila (1991, diszkoszvetés, bronz), Ináncsi Rita (1995, hétpróba, bronz), Fazekas Róbert (2003, diszkoszvetés, ezüst) és Zsivoczky Attila (2005, tízpróba, bronz) szerezte.

A nap legizgalmasabb versenye a nők 400 méteres futása volt, ahol a végig vezető botswanai Amantle Montshót az utolsó lépésnél fogta be Christine Ohurougu – és a célfotó a brit javára döntött a két azonos időt elérő versenyző közül. Százon viszont a vártnál jóval simább győzelmet aratott a jamaicai Shelly-Ann Fraser-Pryce.

Férfi kalapácsvetés: 1. Pawel Fajdek (lengyel) 81,97 m, 2. Pars Krisztián 80,30, 3. Lukas Melich (cseh) 79,36.
Férfi 110 m gátfutás: 1. David Oliver (amerikai) 13.00 mp, 2. Ryan Wilson (amerikai) 13.13, 3. Szergej Subenkov (orosz) 13.24.
Férfi rúdugrás: 1. Raphael Holzdeppe (német) 5,89 m, 2. Renaud Lavillenie (francia) 5,89, 3. Björn Otto (német) 5,82.
Női 100 m síkfutás: 1. Shelly-Ann Fraser-Pryce (jamaicai) 10.72 mp, 2. Murielle Ahoure (elenfántcsontparti) 10.93, 3. Carmelita Jeter (amerikai) 10.94.
Női 400 m: 1. Christine Ohuruogu (brit) 49.41 mp, 2. Amantle Montsho (botswanai) 49.41, 3. Antonyina Krivosapka (orosz) 49.78.
Női súlylökés: 1. Valerie Adams (új-zélandi) 20,88 m, 2. Christina Schwanitz (német) 20,41, 3. Kung Li-csiao (kínai) 19,95.
Női 20 km gyaloglás: 1. Jelena Lasmanova (orosz) 1 óra 27:08 perc, 2. Aniszja Kirdjapkina (orosz) 1 óra 27:11, 3. Liu Hong (kínai) 1 óra 28:10.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben