Két napot késnek Lausanne-ban, csak ma dönt a CAS

Újabb 48 órával kitolta az ítélethirdetés határidejét a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS): a hétvégi bejelentés szerint a lausanne-i ítészek ma, romániai idő szerint 13 óra körül hozzák nyilvánosságra a licencproblémák miatt a román futballélvonalból kizárt három csapat fellebbezése nyomán hozott döntéseket.

2011. július 18., 08:512011. július 18., 08:51

A bajnoki ezüstérmes FC Temesvár, a Liga 1 elmúlt idényében a 14. helyen végzett Besztercei Gloria, illetve a másodosztályból feljutott Nagyváradi Bihar FC képviselőit múlt szerdán és csütörtökön hallgatták meg a CAS svájci székhelyén. A temesváriak két pert is indítottak: egyet a román, egyet pedig az európai szövetség ellen. A bánságiak a FRF-t a kizárás miatt panaszolták be, míg az UEFA-t azért, mert a román szövetség határozatát elfogadva nem adott játékjogot a csapatnak a Bajnokok Ligája selejtezőiben. A Beszterce és a Nagyvárad a FRF és a hivatásos liga (LPF) ellen tett panaszt. A bihari sportvezetők két svájci ügyvéd segítségével próbálták meggyőzni a nemzetközi bíróság tagjait arról, hogy csapatukat jogtalanul tiltották el az élvonalbeli szerepléstől, míg a Temesvár és Beszterce román ügyvédekkel jelent meg a tárgyaláson.

A CAS a meghallgatások után még arról tájékoztatta a csapatok képviselőit, hogy legkésőbb szombaton ítéletet hirdet, ám a bíróság pénteken faxban értesítette mindhárom klubot, hogy a döntést csak hétfőn közlik. Amint arról korábban beszámoltunk, a FRF már „feltöltötte” a kizárások nyomán megüresedett helyeket, ám a Liga 1 pénteken kezdődő idénye fordulóinak sorsolásakor közölte, ha Lausanne-ban a fellebbezők számára kedvező döntés születik, a Temesvár a múlt idényben kiesett, ám licencet kapott Sportul Studenţesc helyét veszi át, a Nagyvárad a másodosztály második csoportjában a bihariak alatt végzett Mioveni menetrendjét kapja meg, míg a Beszterce a rendkívüli helyzet miatt kiírt osztályozó győztese, a Nagyszebeni Voinţa programja szerint játszhat az élvonalban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben