Keresik a tizenéves Dinamo-szurkoló gyilkosát

Bűnvádi eljárást indított a bukaresti törvényszéki ügyészség egy 18 éves gimnazista futballszurkoló tragikus halála ügyében. A ProSport információi szerint a Dinamo drukkere barátjával tartott hazafelé kedvenc csapata szombati, Steaua elleni rangadójáról, amikor feltételezések szerint egy – a steauás ultrák által megtámadott – másik „piros-fehér" drukker segítségére sietett, de fejbe ütötték egy üveggel. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. augusztus 25., 17:112016. augusztus 25., 17:11

2016. augusztus 28., 12:422016. augusztus 28., 12:42

A fiatal kómába esett, szerdán késő este pedig elhunyt a kórházban. Az áldozat, Daniel Matei az Antilopa Sportklub színeiben gyephokizott, végzős volt az Anghel Saligny Gimnáziumban. Okos és nyugodt gyermeknek ismerték, feltételezések szerint a dulakodást szerette volna leállítani, amikor az egyelőre még ismeretlen személy fejbe ütötte. A halált okozó sérülés miatt gyilkosság gyanújával indult eljárás, az elkövető azonosítását a kihallgatásoktól és a térfigyelő kamerák felvételei alapján készítendő fantomképtől remélik.

A Dinamo labdarúgóklubjának sportigazgatója, Ionel Dănciulescu bevallása szerint mindnyájukat megrázta a tragikus eset, kérik a hatóságoktól, hogy a gyilkos felelősségre vonásával szolgáltassanak igazságot. A Liga 1 hétvégi 5. fordulójában rendezett örökrangadó egyébként 1-1-re végződött, az utcán történt eset később egy dinamós Facebook-csoport bejegyzése révén vált ismertté. Az áldozat barátja, Alexandru a DigiSportnak úgy nyilatkozott, hogy a megmenekült fiútól – akinek a segítségére siettek – támadója azt kérdezte, hogy miért sétál az utcán Dinamo-sállal a nyakában, nem tartja-e veszélyesnek. „Azt hiszem, steauások voltak, mert már a meccs előtt megfenyegettek minket a közösségi oldalakon\" – tette hozzá.

Az örökrangadót megelőzően, mint ismeretes, a Dinamo ultráinak sikerült történelmi módon megtéveszteniük a steauásokat: a katonacsapat Bajnokok Ligája-meccsén piros-fehér színű pólókat helyeztek el a lelátón, hogy azokat a mit sem sejtő nézők magukra öltve „kirajzolják\" a „Csak a Dinamo Bukarest\" feliratot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK