„Most akkor hol is játszunk?" – tették fel a kérdést a másodosztályos labdarúgó-bajnokság csapatai, miután a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) hétfői, estébe nyúló tanácskozásán végül két programot is kisorsoltak a 2016–2017-es szezonra. Az egyiket 20 csapattal képzelték el, a másikat 21-gyel.
2016. augusztus 02., 18:332016. augusztus 02., 18:33
Tették mindezt azután, hogy délután elfogadták annak a Pankotai Șoimiinak a nevezését, amelytől a helyhatósági választások óta a helyi önkormányzat megvonta a támogatását. Ennek eredményeként az Arad megyei együttesnek sem hazai stadionja, sem edzője, de még játékosai sem voltak, amikor belkerült a 21 csapatos mezőnybe. Helyi sajtóinformációk szerint a klubot vezető Pavel Piroș kizárása estére pert helyezett kilátásba – mert látott arra esélyt, hogy kedd délutánra megoldja a problémákat –, de azt is elismerte, hogy nagy valószínűséggel mégsem fognak tudni pályára lépni hétvégén.
Merthogy a bajnokság rajtját korábban augusztus 6-ra halasztották – az újabb halasztásra vonatkozó kérést az FRF elutasította –, ezért négy nappal az első forduló előtt még nem lehetett tudni, hogy ki kivel játszik. A hétfő estére elkészült két Berger-táblázatban csupán annyi a közös, hogy az újonc Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a Bukaresti Juventus, az Afumați, a Szatmárnémeti Olimpia, a Dunărea Călărași, a Tatrang – amely helyét „átadva\", Ștefănești-re költözik –, az UTA, a Temesvári Poli ASU és a Clinceni hazai pályán kezd, míg a Brassó FC, a Mioveni, a Resicabánya, a Brăila, a Suceava, a Râmnicu Vâlcea, a Târgoviște, a Berceni, a Nagybánya és pályára lépése esetén a Pankota idegenben. A Clinceni vagy otthon, vagy Balotești-en játszik. A Nagyváradi Luceafărul szabadnapos lesz, ha – a Pankotával – 21 csapatos marad a Liga 2, ellenkező esetben a Brassói FC-t fogadja.
A Cenk alattiak számára csak annyi volt biztos, hogy harmadosztályból feljutott alakulat lesz az ellenfelük, hiszen ha nem Bihar megyébe, akkor Sepsiszentgyörgyre kell majd utazniuk. A barcaságiak edzője, Cornel Țălnar szerint ilyen is csak Romániában történhet meg, míg menedzserük, Paul Enache az FRF-elnök Răzvan Burleanu ellen fakadt ki a MonitorulExpres.ro internetes oldalán. „Teljes káosz van a romániai labdarúgásban, de lehetett számítani, hogy ez lesz, amikor az FRF-et olyan emberek irányítják, akik a politikából landoltak oda és semmi közük nincs a labdarúgáshoz. Burleanu és a csapata életükben semmit sem irányítottak még, és most tönkreteszik a román labdarúgást. A pénzügyi problémák miatt nem hinném, hogy tíz csapatnál több végigviszi majd ezt a szezont. Nagy gondok vannak, egy 20 csapatos csoport hosszú kiszállásokat von maga után\" – fogalmazott.
A hazai pályás mérkőzéseit Szentmártonban játszó Nagyváradi Luceafărul is türelmetlenül várta, hogy kedd estére végleges döntés szülessen. Másodedzőjük, Cristian Lupuț a Krónikának jelezte, a bizonytalanság dacára ők arra készülnek, hogy pályára lépnek szombaton. „Ha nem a Brassó ellen, akkor egy felkészülési mérkőzésen\" – tette hozzá.
Kedd késő délutánig még nem kaptunk hírt arról, hogy végül a Pankotával vagy a Pankota nélkül rendezik-e meg a Liga 2 2016–2017-es idényt, de a lapunk által megkérdezett szakemberek szerint nagy valószínűséggel húsz csapattal rendezik majd meg a pontvadászatot.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!