2012. augusztus 13., 08:122012. augusztus 13., 08:12
Nem kis riadalmat okozhatott az ott lakók körében, amikor Kensington elegáns utcáin szombat reggel átrobogott egy turistabusz – London egyik legelőkelőbb negyedében ritka látvány a Jaguaroktól és Bentleyk-től enynyire elütő jármű. De talán még nagyobb ijedtség volt tapasztalható a buszon, amelyiken az olimpiai parkból a kajak-kenu döntőknek otthont adó Eton Dorney-ba igyekvő újságírók utaztak. A sofőrnek ugyanis sikerült az olimpia utolsó előtti napján eltévednie (Kensington bájait összetévesztette az A4-es autópálya sivárságával), és ezért veszélybe került, hogy időben kiérjenek a 200 méteres sprintfinálék kezdetére.
Amit már csak azért is vétek lett volna kihagyni, mert az utolsó versenynap első döntőjében, férfi egyesben induló Dudás Miklós bebizonyította, hogy a jövő nagy reménysége. A „magyar óriás” – ahogy a hangosbemondó nevezte a 2,02 méteres kajakost – az idei zágrábi Eb-n a nyolcadik helyen végzett, ehhez képest az olimpiai fináléba a harmadik legjobb idővel kvalifikálta magát. A döntőben már érvényesült a papírforma, a hazai pályán lapátoló vb-ezüstérmes Ed McKeever kajakarannyal járult hozzá Nagy-Britannia impozáns éremkollekciójához, míg a magyar fiú a hatodik helyre küzdötte be magát a szinte süvítő ellenszélben.
„A bemutatásnál a magyarok mintha hangosabbak lettek volna, mint az angolok, a hideg is kirázott, hogy ennyien kijöttek szurkolni – mondta látható lelkesedéssel Dudás Miklós. – Az elsődleges célkitűzésem a döntőbe jutás volt, ahhoz képest a pontszerzés nagy eredmény. Persze amikor a selejtezők során a harmadik legjobb idővel jutottam tovább, és olimpiabajnok világbajnok kajakosokat vertem meg, kicsit megjött az étvágyam, hátha a dobogót a fináléban is meg lehet csípni. De most, 21 évesen ez is jó eredmény, és biztos vagyok benne, hogy a riói olimpián már az aranyéremért fogok küzdeni. Még nagyon sokat tudok fejlődni.”
A jövő lehetséges bajnoka mellett a magyar szurkolók százai a jelen nagy favoritja miatt utaztak ki Eton Dorney-ba: Janics Natasa 2010-es világbajnokként és Eb-címvédőként állt rajthoz az olimpián premierként szereplő 200 méteres táv női egyes fináléjában – a kontinensbajnoki címet ráadásul már a szülési szabadság után érte el. A mindössze 14 fokos víz, valamint az erős szembeszél őt is megtréfálta: a kissé elrontott rajt tán a zord körülmények között már nem tudott akkora hajrát indítani, mint a pénteki előfutamban, ahol féltávnál otthagyta a mezőnyt. Most a mellette lapátoló új-zélandi Carlington és az egyes pályán evező ukrán Oszipenko is jobban bírta a gyűrődést, így Janics végül a harmadik helyen végzett.
„Amikor beültem a hajóba, nem éreztem, hogy ilyen nagy szél van, ha tudom, máshogy építem fel a versenyzésemet, mélyebben ültem volna és a lapátokat is átállítom – mondta a londoni olimpiát ezüsttel és bronzzal záró Janics. – De igazából ennyi volt bennem. Nemcsak a szél volt döntő, de úgy érzem, túl sokat versenyeztem az idén, a hazai válogatók mellett ott volt a világkupa és az Európa-bajnokság is. Pont az olimpiára fáradtam el, nem éreztem magamba azt az erőt, ami máskor bennem volt.”
Az összesen kétszeres olimpiai bajnok anyuka könnybe lábadt szemmel mesélt a versenyzésnél is keményebb próbatételről. „Alig várom, hogy végre a karomban tarthassam a kisbabámat, nagyon nehezen viseltem, hogy távol vagyok tőle. A másik anyuka, a német Katrin Wagner egy ezüstöt és egy B-döntőt lapátolt össze, hozzá képest jó vagyok, de magamtól jobbra számítottam. De nem kell megmagyarázni: ezüst és bronz lett, én kiadtam magamból mindent – mondta Janics, kitérve a jövőre is. – Igazából most sem vagyok letörve emiatt, csak boldog se vagyok. Egyik pillanatban azt érzem, hogy leteszem a lapátot, a másikban meg azt, hogy folytatom. De az biztos, hogy a következő napokban nem engedem ki a karomból a lányomat.”
Kiss Csaba, London
200 méteres döntők, férfi kajak egyes: 1. Ed McKeever (brit) 36.246 másodperc, 2. Saúl Craviotto (spanyol) 36.540, 3. Mark de Jonge (kanadai) 36.657, ...6. Dudás Miklós (magyar) 36.830. Férfi kajak kettes: 1. Jurij Posztrigaj, Alekszandr Djacsenko (oroszok) 33.507 mp, 2. Raman Pjatrusenka, Vadzim Mahnyev (fehéroroszok) 34.266, 3. Liam Heath, Jon Schofield (britek) 34.421. Férfi kenu egyes: 1. Jurij Cseban (ukrán) 42.291 mp, 2. Jevgenij Shuklin (litván) 42.792, 3. Ivan Stil (orosz) 42.853. Női kajak egyes: 1. Lisa Carrington (új-zélandi) 44.638 mp, 2. Inna Oszipenko-Radomszka (ukrán) 45.053, 3. Douchev-Janics Natasa (magyar) 45.128.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.