Jótékony hidegzuhany

Labdarúgás: a Kolozsvári U-nál nem kérdés a feljutás. Változatlan céllal, de az idénykezdethez képest megerősödött önbizalommal és kilencpontos előnnyel zárta a másodosztályos bajnokság első felét a II. csoport élén álló Kolozsvári U labdarúgócsapata.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. november 30., 00:002006. november 30., 00:00

Lucian Danciu klubelnök szerint sokkal nehezebb periódus van az erdélyi csapat mögött, mint amiről a táblázat tanúskodik, és mint amire előzetesen számított az erdélyi együttes vezetősége. “Gyengén kezdtünk, a kicserélődött csapat és az új edző nehezen találta meg a közös hangot. Aztán jött a mélypont az 5. fordulóban, amikor 4-0-ra kikaptunk a Caracaltól. Utólag kijelenthetem, jót tett a hidegzuhany, ugyanis a csapat felébredt álmából, és végre dolgozni kezdett” – jellemezte a Krónikának az U bajnoki rajtját Lucian Danciu. Ez volt az első és utolsó bajnoki veresége az Adrian Falub irányítása alatt szereplő gárdának, a maradék tizenhat mérkőzésből 11-et megnyert és 5-ször döntetlent játszott, hazai pályán és idegenben is a legeredményesebb csapatként zárva az őszi szezont.
A Kolozsvári U labdarúgócsapatának elnöke a bajnoki rajt előtt tett nyilatkozataihoz hasonlóan most sem látja, milyen külső akadály állhat a feljutás útjába: “Egyetlen ellenségünk önmagunkban rejlik. Ha fejünkbe száll a dicsőség, sokkal nehezebb dolgunk lesz”.
Lucian Danciu a csapat eddigi teljesítményét összegezve elégedetten beszélt mind a játékosok, mind a szakmai stáb munkájáról. A téli szünetben nem terveznek látványos igazolásokat, viszont mindegyik posztot megerősítenék egy-egy játékossal, hogy a kialakult kezdőcsapat mögött hasonló képességű, bármikor bevethető biztonsági tartalékok álljanak. Adrian Falub december 10-ig a megszokott menetrend szerint vezeti az edzéseket, a téli edzőtábor részleteiről ezután döntenek.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában