2010. november 11., 10:132010. november 11., 10:13
A Jégkorong-Challenge Kupa elnevezésű rendezvényen a Tom Skinner által irányított házigazdák ma Szerbiával, holnap Horvátországgal, szombaton pedig Spanyolországgal mérik össze erejüket.
A románok a horvátokkal azonos csoportban szerepelnek a Divízió II-es vb-n, ráadásul a tornát jövő áprilisban Zágrábban rendezik. A szerbek szintén a világ harmadik vonalába tartoznak, ám – akárcsak a horvátok – az elmúlt kiírásban estek ki a Divízió I-ből.
A spanyolok éppen fordított utat jártak be: újoncok a Divízió I-ben: áprilisban Budapesten küzdenek meg majd, többek között a magyar válogatottal is. A román csapat bő keretében 14 csíkszeredai és 7 brassói hokis kapott helyet, míg 4-en a Steauától érkeztek. Magyarország eközben péntektől vasárnapig Székesfehérváron mérkőzik meg a japánokkal, a franciákkal, végül pedig az osztrákokkal a Telenor Hoki Kupán.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.