Időpontok csatája

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése után, amelynek értelmében Pekingben reggel kell úszni az érmekért, újabb nehézségeket támasztottak az európai úszósport elé: ezúttal a jövő évi melbourne-i világbajnokság szervezői tudatták körlevélben többek között a magyar és a román szövetséggel is azt, hogy a szállodákat a helyi, márciusi Forma–1-es futam miatt csupán hat nappal a versenyek rajtja előtt foglalhatják el az úszók. „Ez alapjaiban rúgja fel az esélyegyenlőséget, hiszen az összes olyan ország hátrányba kerül, amelyben a helyi idő hat óránál többel tér el a melbourne-itől” – jelentette ki Kiss László magyar szövetségi kapitány.

Gazda Árpád

2006. november 15., 00:002006. november 15., 00:00

Újabb pofon Peking után Melbourne-ből

A tapasztalat ugyanis az, hogy a tökéletes átálláshoz annyi napot kell a helyszínen eltölteni, ahány óra a különbség, azaz a megfelelő szerepléshez legalább 9-10 nappal a rajt előtt már Melbourne-ben kellene lennie a magyar csapatnak. Bár a szövetség korábban lefoglalta a szállást, az első 4 napra vonatkozó foglalást egy tollvonással törölték az ausztrálok. Az pedig legalábbis kérdéseket vet fel, hogy ha egy csapat mégis kimegy egy másik hotelbe, nyugodtan tud-e edzeni, közlekedni a városban, a szervezők ugyanis a fent jelzett időpont előtt sem szállítást, sem edzéslehetőséget nem biztosítanak hivatalosan.

Harc Amerika, Kína
és Európa között
Ruza József főtitkár emlékeztetett arra, hogy az akklimatizáció kulcskérdés: az atlantai olimpián ugyanis az első két napon érmekbe került az, hogy a szakvezetők nem vették figyelembe a felkészítő edzőtábor városa, Phoenix és az olimpia helyszíne közötti időeltolódást, így az amúgy remekül felkészített csapat csak a harmadik naptól kezdve kezdte szállítani a várt eredményeket. Mindez eltörpül a pekingi problémák mellett, mellyel kapcsolatban Ruza nem kertelt: „Már Athénben is kiderült több fronton, beleértve a doppingtémát is, hogy az amerikai úszó-sportdiplomácia még a NOB-on is keresztül tudja vinni az akaratát. Ekkor még csak Európa volt az ellenfél, azóta belépett Kína is, amely 2008-ban nyilván minden eddiginél eredményesebben szeretne szerepelni. Bár a nyáron a budapesti Eb eredményei sok esetben jobbak voltak, mint az amerikai bajnokságon elért idők, az amerikaiak mégis abban a szellemben politizálnak, hogy egyedül ők képesek felvenni a versenyt a kínaiakkal, és ennek kell alárendelni mindent.”

Már jövő évtől korán kelnek
Ami a szakmai részt illeti Kiss László jelezte, a szöuli tapasztalatok ugyan részben irányadóak, ám az 1988-as játékokon is 11-kor kezdődtek a versenyek, ami még mindig jobb, mint a 9 órai rajt, hiszen ahhoz, hogy valaki délelőtt 11-kor élettani szempontból képes legyen döntőt úszni, 6-kor kell felkelnie. Ennek megfelelően az úszók azt is elhatározták, a következő esztendőtől fogva a magyar bajnokság menetrendjét is átalakítják, reggelre kerülnek a döntők. n MTI

-----------

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában