2012. június 28., 08:252012. június 28., 08:25
Július első napjaiban mindenki szabadságon lesz, a közös felkészítő pedig július 9-én kezdődik, az új vezetőedző, a finn Timo Lahtinen irányításával – hangzott el tegnap délután a klub székházában megtartott idény eleji sajtótájékoztatón. Közel 40 játékos vesz majd részt a júliusi erőnléti edzéseken, illetve az augusztus elsején kezdődő jeges, specifikus foglalkozásokon. A klubvezetés célja az, hogy minden tehetséges fiatal játékos esélyt kapjon arra, hogy bekerüljön a felnőttcsapatba. Timo Lahtinen kosárlabda-, illetve floorballedzéseket is beiktatott a júliusi foglalkozásokba, a finn szakember szerint már ezeken elkezdődik a taktikai felkészülés.
Az elmúlt idényben román bajnoki aranyérmet nyerő HSC Csíkszeredától az idegenlégiósok közül Hurtaj és Hruby, a hazai játékosok közül pedig Petres és Virág távozott, ez utóbbi két játékos Brassóban szeretné folytatni pályafutását. Virágnak lejárt a szerződése és zöld utat kapott, a Petres átigazolása körüli tárgyalások még folytatódnak – mondta Horváth. A HSC vezetőségének sikerült megállapodni a 20 éves, gyergyószentmiklósi származású Farkas Tamással, aki az elmúlt idényben a Sapa Fehérvár farmcsapatának centere volt, de tárgyalások zajlanak az elmúlt években Brassót erősítő Páll Zoltán, illetve Adorján József átigazolásáról is.
Szülővárosában szeretné folytatni játékosi pályafutását a 18 éves Salló Alpár, aki az elmúlt idényben a németországi Krefeld ifjúsági csapatában játszott. Az U18-as magyar bajnokságban szerepelt csíkszeredai együttes összes tagja lehetőséget kap a felnőttcsapattal való felkészülésre, a korosztály legígéretesebb és legtehetségesebb hokisának tartott Trancă Dániel azonban augusztus elején próbajátékra utazik Kanadába.
A Mol Liga és a román bajnokság versenynaptára még nem készült el, viszont azt már lehet tudni, hogy augusztus 10–12. között a Brassó Kupával díjazott nemzetközi torna lesz a Cenk alatti városban, augusztus 24–26. között újra megrendezik a Vákár Lajos Műjégpályán a szintén nemzetközire tervezett Csíki Sör Kupát, szeptember 28–30. között pedig a Kontinentális Kupa mérkőzéseinek ad majd otthont Csíkszereda. Horváth szerint július 9-éig minden játékossal szerződést szeretnének kötni, az idegenlégiósokról viszont később döntenek. A brassói és a csíkszeredai hokiklubok közötti viszonyt a csíki klubvezető nem ellenségesnek, hanem „ellenfelesnek” nevezte, mert a brassói csapat a HSC-nél háromszor nagyobb fizetéseket ígér a játékosoknak, és nem hajlandó fizetni a nevelőkluboknak.
Timo Lahtinen, a HSC új finn edzője elmondta, nagyon jó felkészülési lehetőségek vannak Csíkszeredában, és szívesen jött vissza a Székelyföldre. A neves szakember nem ismeretlen a csíki hokidrukkerek számára, hiszen a 2008/09-es idényben a Mihály Árpáddal jégre lépő, Mol Liga-győztes HC Csíkszeredának volt a vezetőedzője.
A csíki klubvezetés még nem döntött a következő idénybeli bérletekről és jegyárakról. Az igazgató szerint nem az árak magasak, hanem a fizetések és a lakosság kereseti lehetősége nagyon alacsony. A kedvezményes jegyek visszaállítását Horváth nem tartotta jó ötletnek, mert sok volt a visszaélés, rengeteg „huszonéves nyugdíjas” és „hatvanéves diák” szeretett volna bejutni a mérkőzésekre.
Dobos László
A HSC bővített kerete, kapusok: Stanislav Kozuch, Fülöp Róbert, Ruczuj Gellért, Tőke Zoltán és Onodi Ottó. Hátvédek: Kósa Endre, Adorján József, Nagy István, Góga Attila, Papp Szabolcs, Molnár Szabolcs, Flinta Botond, Pataki Nándor, Bors Huba, Tamás Nándor, Salló Alpár, Nagy Tamás, Gecse Hugó és Tódor Krisztián. Csatárok: Vaclav Novak, Moldován Ervin, Szőcs Szabolcs, Mihály Ede, Péter Levente, Molnár Zsolt, Biró Ottó, Bálint Attila, Becze Tihamér, Bíró Tamás, Trancă Dániel, Okos Csanád, Hildebrand Szabolcs, Molnár Zoltán, Silló Arnold, Egyed Róbert, Farkas Tamás és Pál Zoltán. Edzők: Timo Lahtinen és Nagy Béla.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.